Jelenlegi hely

Óvodai beiratkozás a 2017/2018-as nevelési évre

2017/2018-as nevelési évre az óvodai beíratások időpontját a kerületi önkormányzat határozza meg.
A beíratás helye: A gyermek lakóhelye vagy a szülő munkahelye szerinti körzeti óvoda.

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ-száma,
  • a szülő (gondviselő) személyi igazolványa, lakcímkártyája.
  • nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolni a kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén
  • sajátos nevelési igényű gyermek esetében: szakértői vélemény
  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről készült határozat.

Akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét a legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, de csak szeptember 1-től. Ha a kisgyermek 2014. augusztus 31. után született, akkor csak 2018. szeptember 1-jétől kell óvodába járnia.

Ha a gyermek 2017. szeptember 1. és 2018. február 28. között tölti be a harmadik életévét, felvehető óvodába. (Ha van elég férőhely.) Ha a gyermek 2018. március 1. és augusztus 31. között tölti be a harmadik életévét, csak 2018. szeptember 1-től járhat óvodába. (Addig nem kötelesek felvenni.) Ha a szülő úgy dönt, hogy csak napi 4 órában kívánja igénybe venni az óvodai ellátást, akkor írásbeli kérelem formájában kell bejelenteni a törvényben előírt időkedvezmény igénybevételét.

Jelentkezés és felvétel

Az óvodai felvétel és átvétel jelentkezés alapján történik. Jogszabály értelmében a gyermek életkora miatt kötelező óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. Az óvoda fenntartója az óvodai beiratkozás idejéről és rendjéről a beiratkozás első napját megelőzően legalább 30 nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, valamint az óvoda honlapján. Önkormányzati óvodák esetében a beíratkozással kapcsolatos tudnivalókat az Önkormányzat által közzétett "Hirdetmény az óvodai felvételekről" című dokumentum tartalmazza. 

Jelentkezni a megadott időpontban, "Jelentkezési lap" kitöltésével lehet. Szabad óvodaválasztás szerint a kijelölt körzeti óvoda (amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol a szülő dolgozik) köteles felvenni a kisgyermeket, de a szülő nem köteles oda beíratni. A lakóhely, tartózkodási hely alapján illetékes óvoda a jelentkezést csak helyhiány esetén utasíthatja el. Az a jelentkező, aki nem az óvoda felvételi körzetében lakik, csak a körzetes jelentkezők felvétele után fennmaradó helyre vehető fel. A felvételről az óvoda vezetője dönt.

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát. [Nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény (Nkt.) 72. § (2)] Magán-, alapítványi-, és egyházi óvodák esetében - a férőhelyek függvényében - egész évben lehetőséget biztosítanak a jelentkezésre. Az egyházi, magán és alapítványi fenntartású óvodák a felvételt fizetési és más feltételekhez köthetik. [Nkt. 31. § (2)]

A beíratás időpontja és a felvételről rendelkező önkormányzati határozatok az önkormányzatok honlapján megtalálhatóak.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére