Jelenlegi hely

ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola

 
Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 42-44. (1-4 évf.)
        1126 Budapest, Beethoven u. 3. (5-8 évf.)
Telefon: 06-1-487-81-01, 06-1-487-81-20
Web: http://www.eltegyakorlo.hu
E-mail: gyakisk@gyertyanffy.elte.hu

Az 1869-ben alapított gyakorlóiskolánk kettős funkciójú.  Közoktatási és a tanító-, valamint a tanárképzés gyakorlati képzési funkcióját látja el, pedagógiai és szakmai szempontból igen jól képzett, magas színvonalú nevelő-oktató munkát végző pedagógusokkal.

A nevelési-oktatási feladatok közül lényegi feladatnak tartjuk a kultúra átszármaztatását. A kultúrát a legszélesebb értelemben fogjuk fel, tartalmában a nemzeti, illetve az európai műveltség dominál, jellegében összetett (szellemi, testi-manuális, erkölcsi-viselkedési, esztétikai). Nem tekintjük zárt rendszernek, változásait, gazdagodását követni igyekszünk. Az iskola – meggyőződésünk szerint – csak akkor tudja betölteni hivatását, ha mindenekelőtt a gyermekre figyel. Az egyes gyermekben rejlő lehetőségek kibontakozását segítjük minden eszközzel, ezekre támaszkodva fejlesztjük tanulóink egész személyiségét.

Mindezek alapján célunk az alábbi jellemzőkkel bíró, eötvösi értelemben vett „mintaiskolává” válni:
• Kiemelt törekvésünk a hagyományos értékek megőrzése és továbbvitele, különösen a tudás, a munka megbecsülése, a morális értékek képviselete, a nemzeti identitástudat alakítása, megerősítése.
• Célunk a gyermekek és a felnőttek kölcsönös tisztelete, az egymás iránti tolerancia, empátia, az autonóm (autonómmá váló) személyiségek gazdag közösségi kapcsolatrendszerének kialakítása.
• Kiemelten fontosnak tartjuk az önismeret segítését, az iskolához való pozitív viszony kialakítását, a meleg, érzelemgazdag légkör megteremtését.
• Hangsúlyozzuk iskolánk nyitott szellemiségét, készségét a megújulásra mind tartalmi, mind módszertani szempontból. Azaz: a tananyag strukturálásában nagyobb hangsúlyt kapnak az integrált formák, kiemelt jelentőségűvé válik a gyermekek kommunikációs képességének sokoldalú fejlesztése.
• Kiemelt célnak tartjuk az anyanyelvi nevelést, a készség- és képességfejlesztést az anyanyelv és a matematika területén, a szövegértés és - alkotás egyre magasabb szintre emelését, minden tantárgy vonatkozásában, a művészeti nevelést a harmonikus személyiségfejlesztés érdekében.
• Fontosnak tartjuk, hogy egészséges életmódot folytató, életigenlő fiatalokat neveljünk.
• Döntőnek tartjuk a tapasztalatszerzést a tanulási folyamatban, az alapvető eszköztudás megszerzését, a felsőbb évfolyamokon ezek megszilárdítását, fejlesztését; a különböző kommunikációs eszközök használatát, a megismerés egyes módszereinek elsajátítását, a tanulás kreatív útjainak középpontba állítását.
• Metodikánkban a belső differenciálás, a gyermekek, a fiatalok érdemi választási-döntési lehetőségeinek biztosítása, az alkotási kedv felkeltése és megőrzése kiemelten szerepel.

Gyermekközpontú iskola megvalósítása a célunk, ahol diák, tanár, tanító- és tanárjelölt egyaránt jól érzi magát, ahol érték a tudás, a segítőkészség, egymás tisztelete, ahol jól meghatározott elvárásokat fogalmazunk meg a gyermekek képessége kibontakozása, fejlesztése érdekében, ahol mindezt a szülőkkel való szoros együttműködésben tesszük, ahol minden kisgyermek, minden területen a saját tempójában fejlődhet.

Tanulóink évente sokféle szakkör és diákkör közül válogathatnak. A tehetségesek ezenkívül iskolai pályázatokon és egyéb versenyeken, vetélkedőkön vehetnek részt. A lemaradókat a korrepetálásokon kívül fejlesztő foglalkozásokon segítjük.

A napközi otthonban is magas színvonalú nevelőmunka folyik. A tanulók elkészítik házi feladataikat, fokozatosan megtanulnak  önállóan tanulni, és megtanulják hasznosan eltölteni szabadidejüket. Szabadidő-szervező is segíti a színes iskolai élet  alakulását. A korosztályi jellemzők szerint tartjuk meg a néphagyományokat (szüreti mulatság, Márton- és Gergelyjárás, téli ünnepkör ünnepei stb), a kulturális megemlékezéseket (mesenap, magyar dráma napja, zenei világnap, televízió világnapja, a magyar kultúra napja, színházi világnap, költészet napja, Föld napja stb). A nagyobb, egész iskolát vagy tagozatot érintő programok is közösségteremtő erejűek: karácsonyi műsor, farsang, jótékonysági gála stb.

Iskolánkban élénk a sportélet, tanulóink többféle sportolási lehetőség közül választhatnak; számtalan sporteredménnyel büszkélkedhetnek: a kerületben évente megrendezett diákolimpia dobogós helyezettjei.

Az általános iskola tanítói, szaktanárai kiemelkedő pszichológiai, pedagógiai, módszertani tudással rendelkeznek. A tantermek felszereltsége kiváló, a szaktantermek többségében számítógép, projektor, interaktív tábla stb. áll a nevelő-oktató munka rendelkezésére.

A kisiskolások egy-egy sajátos irányúltságú osztályba kerülhetnek: 

Művészeti irányultságú osztály
Célunk a komplex fejlesztés, a különböző művészeti ágak területén ez egyenlő mértékben támogatja az érzelmi és az értelmi intelligenciát, mindenkor figyelembe veszi a gyerekek életkori sajátosságait. Főbb területei: drámajáték, bábozás, ének-zene,  mozgás és tánc, rajz és vizuális kultúra (rajzórán személyre szabott fejlesztés bontott csoportban). Ezen felül a tanításhoz kapcsolódva 20-30 perces foglalkozásokat is tartunk.

Angol nyelvi irányultságú osztály
20 perces foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a tanulók az angol nyelvvel, játékok, dalok, mondókák tanulásával, az alapvető élethelyzetek, illetve környezetük szókincsének elsajátításával.

A gyerekeket felvételi és előzetes beszélgetés nélkül vesszük fel. Az iskolánk felvételi körzetébe tartozó tanulóknak helyet biztosítunk. A továbbiakban előnyt élveznek azok a gyerekek, akiknek testvére intézményünkben tanul. A hozzánk jelentkezőktől írásos jelzést kérünk arról, hogy gyermeküket hozzánk szeretnék beíratni.

Mesterházy Ferenc
igazgató

Az intézmény fenntartója: Eötvös Loránd Tudományegyetem
 
Forrás: http://www.eltegyakorlo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=136&Itemid=54
 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére