Jelenlegi hely

Egy boszorka és a három fia, plusz apuci a ráadás

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Immárom négy és fél éve vagyok anyuka, egy fiú ikerpár és egy másfél éves gézengúz anyukája. Legnagyobb öröm, hogy Ők léteznek, nagyon nehéz kiemelni bármit is, de talán a legboldogabb akkor vagyok, amikor látom a három fiú közötti megbonthatatlan testvéri kapcsolatot, ahogy ilyen kis korban feltétel nélkül számíthatnak egymásra, ha valamelyikükkel baj történik és mindez azért, mert feltétel nélkül szeretik egymást. A sok közül azt hiszem ez az, ami a legnagyobb örömöt és megnyugvást okoz nekem, mert tudom, ha már nem leszek, ők akkor is ott lesznek egymásnak feltétel nélkül.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Saját magam indulatait kezelni a legnehezebb számomra, illetve az, hogy ne felejtsem el, hogy gyerekekkel beszélek és ne támasszak olyan feltételeket, amik egy felnőttel szemben elvárhatóak csak. Sajnos sokszor elfogy a türelmem, így belefutok az előbb leírt buktatókba és ahelyett, hogy tízig elszámolnék, leszek "sárkány anyuka" a "türelmes, mindent megoldunk anyuka" helyett.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Egyik nagy félelmem, hogy a rossz nevelési kommunikáció miatt gyermekeimmel felnőtt, sőt, már kamaszkorukra elveszítjük a közös összhagot, félek, hogy elmegyünk majd egymás mellett, eltávolodunk egymástól annyira, hogy egy idő után alig fogunk beszélgetni, ismerni már egymást. Minden vágyam, hogy világ életünkben bátran, bizalommal forduljanak hozzám és apukájukhoz a gyerkőceink, hogy tudják, bármikor számíthatnak rám/ránk, hiszen mi vagyunk a szüleik, én írom ezt, az anyukájuk, és mint tudjuk, anya, csak egy van. :)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére