Jelenlegi hely

Varázslat a játszótéren - Kismanók titokzatos levelezésbe kezdtek a gyerekekkel

Szokatlan programot indított kisgyermekes családok számára a Plukkido, egy Felelős Innováció díjas magyar tervezőcsapat. Motivációs játékaikhoz hasonlóan, legújabb gyereknevelést segítő eszközük célja is a szülő és kisgyermek közti nézeteltérések feloldása, ezúttal azonban szabadtéren. A Plukkido IDEKI Programja a családok számára térítésmentesen elérhető, első körben 6 budapesti játszótéren.

A játszótéri civakodás, a hazaindulás körüli nehézségek kezelhetőek játékosan is a gyerekek fantáziavilágának megszólításával. Az IDEKI Program ezt a varázslatos lehetőséget önti szavakba. A játszóterekre kihelyezett, a gyermekszemet egyből megragadó, gyönyörű postaládákban az IDEKI manói rendszeresen cserélődő, a gyerekeknek szóló üzeneteket helyeznek el, melyek különböző kalandra hívják őket. Ezeknek a mesés kalandoknak a célja egy-egy játszótéri civakodás elkerülése, a hazaindulás megkönnyítése, az esetleges unatkozás és a játszótér környéki sétákra invitálás is lehet. A különböző témákat más-más színű levelekkel jelölik, melyek használatával kapcsolatban a postaláda mellett lévő tájékoztató táblán a gyermeket kísérő felnőttek pontos útmutatásokat kapnak. A leveleket az IDEKI manók nevében a Plukkido pszichológus és szociálpedagógus szakemberei írják.

A Plukkido IDEKI Program társadalmi célkitűzései

A program nyújtotta változatossággal a kisgyerekek szabad levegőre csábítása mellett - mely főként a képernyő előtt eltöltött idő csökkentése érdekében történik - a program járulékos célja abban segíteni a szülőket, hogy a gyerekek számára érdekes megfogalmazásokhoz nyúljanak a nehéz helyzetek játékos kezelése érdekében. Az IDEKI-ben egy kis iránymutatással kedvet kaphatnak és gyakorlatot szerezhetnek ebben, majd más, játszóterektől távolabbi helyszíneken is alkalmazhatják azt.

Az IDEKI Program gyors indulása a Plukkido brand-et alapító Senses Stúdió Kft. és a XV. kerületi Önkormányzat összefogásának köszönhető, a működtetés költségeit is e két szervezet viseli. Az IDEKI telepítését a Plukkido partnereket keresve további játszóterekre is tervezi és 2017-től helyszínre szabott tartalmakkal bővíti.

Az IDEKI Program jelenleg az alábbi játszótereken érhető el Budapest XV. kerületében: Kontyfa utca, Baksay Sándor-Tompa utca sarok, Taksony sor, Nyírpalota út 1-2., Pestújhelyi tér, Tarpai tér.

Az Ideki Program weboldala: www.plukkido.hu/ideki

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére