Jelenlegi hely

A glutén is okozhat fejlődési elmaradást

Mára több százezerre nőtt a gluténérzékenyek száma Magyarországon. A háttérben többnyire genetikai okok állnak. Sokáig azt hitték, hogy ez csak a gyermekeket érinti, ma már azonban tudjuk, felnőttkorban is kialakulhat. A gluténérzékenység komoly szövődményeket okozhat, például vérszegénységet, laktózérzékenységet, cukorbetegséget, csontritkulást, és a gyermekkori súlyfejlődés elmaradását. Ezért is fontos, hogy mihamarabb megszülessen a diagnózis -írja a csalad.hu.

Glutén, gliadin

A gluténérzékenység a vékonybél nyálkahártya súlyos elváltozásával járó betegség, mely egész életre szól. A leggyakrabban fogyasztott négy gabonafajta, a búza, a rozs, az árpa,és a zab  glutén nevű fehérjéje tartalmazza a cöliákiás szervezet számára toxikus alkotórészt, a gliadint. Ezt a beteg szervezete nem tudja megfelelően feldolgozni, vele szemben az immunrendszer védekezni kezd úgy, hogy ellenanyagokat termel, ami egy autoimmun folyamatot indít el. Sajnos a mai napig nem tudni, miért van ez az immunválasz a gluténnal való első találkozáskor. E folyamat révén a vékonybél szakaszán a bélbolyhok károsodnak, később pedig teljesen elhalnak. Egy 2002-ben készült felmérés szerint minden 344. ember lisztérzékeny Magyarországon. A gyermekeknél pedig még nagyobb az előfordulási gyakoriság.

Tünetek gyermekkorban

Vass Noémi gyermek gasztroenterológus tapasztalatait összegezve közölte: sok édesanya felkeresi, akik a gyermekük átlagtól eltérő súlyfejlődése miatt aggódnak A Budai Allergiaközpont orvosa szerint az interneten elérhető – valójában tájékoztató jellegű – kalkulátorok és egymás gyermekeinek összehasonlítása csak további stresszhelyzetet jelent, de az sem ritka, hogy sokan a rokonok, védőnő, vagy gyermekorvos megjegyzése miatt esnek kétségbe. Hangsúlyozta: a szülőknek érdemes szem előtt tartaniuk, hogy minden gyermek eltérő ütemben fejlődik, emellett pedig az egyéni és öröklött tulajdonságok is meghatározhatják a súlygyarapodást.

A növekedésre általában jellemző, hogy egy-egy stagnáló időszakot hirtelen kiugrás követ. A nagyobb gyermekeknél megfigyelhető, hogy ilyenkor szinte egyik napról a másikra megnyúlnak, vagy rövid idő alatt változik a cipő-, és ruhaméretük. Ezzel párhuzamosan az étvágyuk is ingadozó. Betegségek idején a gyermekek étvágya általában csökken, a gyógyulás jele, hogy újra a kedvenc ételeit kéri. A csökkent étvágy – gyakran más egyéb tünet nélkül – lehet a betegség kezdeti jele is, de például húgyúti fertőzést, vérszegénységet, vagy középfülgyulladást is jelezhet.

Aggodalomra ad okot, ha a gyermek hosszabb ideje étvágytalan, a súlya csökken, fáradékony, hasmenés, hányás, haspuffadás jelentkezik. A glutén bevezetését a szakirodalom a hetedik hónapig javasolja a csecsemők esetében. Az egyelőre még vitatott, hogy a szoptatás csak késlelteti a tünetek megjelenését vagy maradandó védelmet nyújt a betegséggel szemben. Ami biztos, hogy az érintettek 80 százalékánál hasmenéssel, fogyással, és gyengeséggel jár. Persze, van, akinél székrekedéssel, vashiánnyal, kalciumhiánnyal vagy puffadással jelentkezik. Előfordul, hogy a tünetek a gluténtartalmú ételek bevezetése után csak több hónappal, akár évekkel később jelennek meg.

Vass Noémi kitért arra, hogy a szervezetben a fel nem szívódott zsírok miatt a széklet lazább, jellegzetes zsírfényű lesz. A rossz felszívódás miatt a tápanyagok nem tudnak megfelelően hasznosulni, ezért a súly stagnálása, csökkenése jelentkezik. A soványság mellett azonban feltűnő az elődomborodó has is.

Súlyos szövődmények

A kezeletlen gluténérzékenység, vagy egy rosszul meghatározott diéta komoly szövődményeket okozhat, például vérszegénységet, laktózérzékenységet, cukorbetegséget, pajzsmirigy problémákat, koszorúér betegséget, meddőséget, csontritkulást, és a gyermekkori súlyfejlődés elmaradását. Ezért is fontos a mielőbbi diagnózis. Ma már vérvizsgálattal és vékonybél-biopsziával könnyen igazolható a gluténérzékenység. Persze az út hosszú lehet a gyanú igazolásáig, ezért gyermekek esetében akkor forduljunk mindenképpen orvoshoz, ha a glutén tartalmú ételek bevezetését követően, többnyire 2 éves kor után a gyermeknek hosszabb ideje hasfájása, hasmenése van.

Gluténérzékenység kezelése

A gluténérzékenység egy életre szól, ezt nem lehet kinőni. Az étrendből tehát száműzni kell minden glutént tartalmazó élelmiszert, azokat is, amelyek csak nyomokban tartalmaznak lisztet. Ha búzaliszt kerül a szervezetbe, akkor a tünetek újra fellángolnak. A diéta elején fogyasztható banán, alma, aludttej, túró, főzelék, sovány hús, amelyek mellé a fennálló tápanyag-hiány miatt vitamin- és nyomelem-készítményt kell szedni. Mivel a glutén elhagyásával kevesebb rost jut a szervezetbe, érdemes azt sok zöldséggel, gyümölccsel, rosttablettával pótolni. A diéta fél-egy évében látványos a javulás, elmarad a testsúly-csökkenés, a rossz közérzet, az emésztési panaszok és a gyengeség.

A gyermekeknél fontos biztosítani a gluténmentes étrendet nemcsak otthon, hanem a közétkeztetésben, családi és baráti körben is.  Hívjuk fel a figyelmüket, hogy semmilyen esetben se fogadjanak el óvodában, iskolában, barátoktól olyan élelmiszert, amiben van liszt. Ezt egyébként a tapasztalatok szerint hamar megtanulják, ha pedig már olvasni tudnak, és a vásárlásban is szívesen besegítenek, akkor önállóan is megkereshetik a boltban, melyek azok a termékek, amelyeket biztonsággal fogyaszthatnak.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére