Jelenlegi hely

Óbudai Egyesített Bölcsődék - Solymár Bölcsőde

 
Cím: 1032 Budapest, Solymár u. 12-14

Intézményvezető: Tárnoki Erzsébet
Bölcsődevezető: Török Imréné  (Játszócsoport)
 
A Budapestimami 2015/16. évi "A mi bölcsődénk" című pályázatában szülők osztották meg gyermekük bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalataikat. Erről a bölcsődéről az alábbiakat írták:

Hozzászólások

A  Budapestimami 2015/16. évi „A mi bölcsődénk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked bölcsődéjét?” A válaszok itt olvashatók. 

Kristófom a Malacka csoportba jár, Olgi néni és Böbe néni a napközbeni "anyapótló". Lelkesen mesél a bölcsiben történtekről. Csak úgy itthoni játék közben elkezdi énekelni az ott tanult dalokat, verseket. Ha én esetleg máshogy tudom, kijavít, hogy Olgi néni így énekli, ez így van. Esti altatáskor azt kéri, úgy altassam, mint Böbi néni, simogassam a hátát. :) Már a beszoktatáskor elfogadta, aztán megszerette Olgit és Böbit. Kedvesek, barátságosak, határozottak és kiszámthatók, ami a gyerekeknek nagyon fontos. Meghallgatják őket, érdeklődnek tőlük, hogy telt a hétvége, a nyaralás stb. Rengeteget dícsérik őket. Együtt játszanak velük, "varázsolnak", rajzolnak, zenélnek, énekelnek, igazi családias meleg légkört teremtve a gyerekek köré. Kell ennél több egy kicsikének, hogy jól érezze magát? Közben tanítják, inspirálják őket egyedül öltözni, enni, inni. 

Nagyon örülök, hogy nyilvánosan is köszönetet mondhatok, hogy nem kell izgulni munkaidőben a fiamért, mert tudom, hogy jó kezekben van és jól érzi magát. KÖSZÖNJÜK BÖBI ÉS OLGI, hogy TI vagytok nekünk! 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére