Jelenlegi hely

Hogyan hasznosítsuk a gyerek kíváncsiságát?

„Azt hiszem, ha egy édesanya gyermeke születésekor megkérhetné a tündér keresztanyát, hogy a gyermekét áldja meg a leghasznosabb ajándékkal, ez az ajándék a kíváncsiság lenne.” – Eleanor Roosevelt

Hasznos tanmese

Egyszer egy király fontos tisztségre kereste a megfelelő embert, ezért próbára tette az udvara népét. Erős és bölcs emberek álltak körülötte.

– Van itt egy megoldásra váró feladat, és látni szeretném, ki az közületek, aki képes megbirkózni vele – mondta, majd a jelenlévőket egy óriási nagy ajtózárhoz vezette, amilyet még egyikük sem látott. A király így folytatta:

– Itt találjátok a legnagyobb és legnehezebben nyíló zárat, ami valaha létezett a birodalmamban. Az udvari méltóságok egy része csak lemondóan rázta a fejét. Néhányan a bölcsebbek közül közelebbről is megnézték a lakatot, s az udvarban szinte mindenki egyetértett velük abban, hogy ez a probléma túl nehéz. Az egyik királyi tisztségviselő azonban mégis odament a lakathoz. Megnézegette, megtapintotta, a legkülönbözőbb módon próbálta megmozdítani, végül taszított egyet rajta, s a zár kinyílt. Nem is volt bezárva, csak beszorult: semmi más nem kellett hozzá, mint bátorság.

A király így szólt ehhez az emberhez:

– Te kapod meg az udvarban a tisztséget, mert nemcsak arra hagyatkozol, amit látsz, vagy hallasz, hanem a saját erődet is beveted és van bátorságod újat próbálni.

(Detlev Blenk, Z-Press 2010)

Ösztönösen kíváncsi gyerekek

A kíváncsiság és képzelőerő a kezdeményezés, a vállalkozó szellem, a problémamegoldás és a kritikus gondolkodás elengedhetetlen része. Bátorítani a gyerekeinket, hogy legyenek kreatívak, hogy tágítsák a megértésük kereteit – ez a kulcs a problémamegoldáshoz és a kritikus gondolkodáshoz.

Folytatás a Képmás magazin honlapján.

Szerző: Skita Erika, Turáni Szabolcs

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére