Jelenlegi hely

Zenei kalandra fel, itt a Kalandra Fül!

A Kalandra Fül Fesztivál Magyarország egyetlen klasszikus zenei fesztiválja gyerekeknek, családoknak. 2026 március 7-én is szórakoztatva hozzák közel a zenét a gyerekek szívéhez vidám, interaktív koncertekkel - ráadásul két vadonatúj produkció is lesz: a Mindenízű koncert és A szerelmes zenekar.

Európai szinten is ritkaságnak számít a kifejezetten a gyerek, kistini korosztályt célzó, klasszikus zenei esemény, ahol az interaktív gyerekkoncertek mellett ingyenes alkotóműhely, zenei workshopok és a mesterséges intelligencia segítségével zenei varázstükör is várja a gyerekeket.

A Balla Vera képzőművész által vezetett Szigetkék Alkotóműhely tagjai játékos, a kreatív gondolkodásra ösztönző képző- és iparművészeti technikákkal ismertetik meg a gyerekeket, a hangélmény-workshopokon pedig hangfelismerő kvízzel, és egy zenei színezőfal nevű interaktív játékkal is készülnek a szervezők.

A Zenei Varázstükörben a mesterséges intelligencia és a technológia segítségével át lehet majd változni híres zeneszerzővé vagy karmesterré, az előtérben pedig a koncertek előtt az élő zeneautomatától zsetonért a résztvevők kedvenc dallamait is eljátsszák majd a zenészek.

A program délelőtt a Mindenízű koncerttel kezdődik, amelyen megtudhatják a résztvevők, hogy mi a közös a régi és az új dallamokban, majd a Brácsásvicc című koncerten a brácsa mint hangszer kerül a középpontba a Danubia Zenekar zenészeinek tolmácsolásában.

Kora délután a Bélaműhely Sound art foglalkozásán a törzsi rítusokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek egy zenei társasjáték keretében, a Szerelmes zenekar előadásában pedig a kiskamaszoknak Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg a zenészek. A programot a Szalkay Dávid & The Jazzformers zenekar Jazz a lelke mindennek című előadása zárja, amely játékos hangszerbemutató keretében a dzsessz világát igyekszik közelebb vinni a gyerekekhez.

Program

10.00 I MINDENÍZŰ KONCERT

Mozart és Metallica? Bartók és Szécsi Pál? Egy koncerten ennyi minden? A végén kiderül, hogy a sok különbözőnek tűnő zene valójában titkolt unokatestvér. Szórakoztató és rácsodálkoztató tanmese a sokféleség mögötti egységről. (6+)

11.30 I BRÁCSÁSVICC

A zenészek is nevetnek néha – általában a brácsásvicceken. Pedig a brácsa komoly hangszer, mindent tud, amit egy vonósnak kell: énekel, sír, nevetgél és búg. A brácsások tényleg a legjobb fejek a zenekarban, a koncerten megmutatják, mekkorát tévednek, akik leírják a „zenekar rút kiskacsáját”. (4+)

13.00 I BÉLAMŰHELY SOUND ART: TÖRZSI RÍTUSOK

Interaktív zenei társasjáték vokális, perkusszív és táncos elemekkel - harc és barátság egy elképzelt szomszédos törzzsel, mindez az emberré válás hajnalán, a zene nyelvén fogalmazva. (4+)

14.30 I A SZERELMES ZENEKAR

Milyen egy szerelmes zenekar? Kibe, vagy mibe szerelmes? Hogyan vallhatunk szerelmet egyetlen hanggal? És milyen, ha csalódunk? A zene, a mi zenénk képes mindezt érzékenyen, viccesen, szavakkal és szavak nélkül elmesélni. (6+)

17.00 I SZALKAY DÁVID & THE JAZZFORMERS: JAZZ A LELKE MINDENNEK

A zenekar tagjai vidáman és játékosan mesélnek a jazz történetéről, az afrikai és amerikai zenei műfajok összeolvadásáról, valamint a közönség aktív közreműködésével be is mutatják ezt a gazdag világot a katonazenekarok muzsikájától a klasszikus jazzen keresztül a funky-ig. Komolytalanságuk mellett persze komoly szerep jut a hangszerek bemutatásának, illetve a közönségnek, hiszen a játékokon keresztül mindenki a zenekar tagja lehet a koncert idejére! (6+)

VII. Kalandra Fül Fesztivál
A Danubia Zenekar klasszikus zenei gyerek- és családi fesztiválja

2026. március 7. szombat 10.00–18.00
Budapest Music Center (1093 Budapest, Mátyás u. 8.)

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére