2010. decemberében megszűnt 14 év után a munkahelyem.
2011. decemberében 8 hetes terhesen elvetéltem. Első babám volt, különösen szörnyű volt, hogy szerettem volna, ha mindenki velem örül, ezért szinte az összes szembejövőnek elhíreszteltem. Sokan gratuláltak még januárban is.
2012. decemberében 20 hetes terhesen kellett meghoznunk a párommal együtt életünk legnehezebb döntését. Genetikai vizsgálat után kiderült, hogy Down-kóros a magzat. Nincsenek szavaim... Nem adtunk neki esélyt. Tömören ennyi. Nem mondom, hogy bánom, mert azt hiszem, ugyanígy döntenék hasonló körülmények között. De máig tőr a szívemben...
3 hónap "pihenés/regenerálódás" után szinte azonnal megfogant Csongor. A születés várható ideje 2013. december 10... Jaj, megint december. Senkinek nem mondtunk semmit és próbáltuk félelem nélkül várni a kis jövevényt. A fordulópont a mintavétel, a genetikai vizsgálat után volt. A gyerek tökéletes volt! Persze minden egyes vizsgálatkor óriási drukk és félsz volt bennünk, de kezdtük elengedni az előző éveket és boldogan vártuk a fiúnkat. Maga a terhesség egyébként egy élmény volt, se hányinger, se rosszullét, semmi negatívum. A 6. hónap elején szigorú nyugalmat írt elő az orvosom, mert kissé elnyílt a méhszájam. Ezt leszámítva minden rendben volt.
Október 26-án – szombaton berendeztük a gyerekszobát, másnap pedig egy romantikus erdei csavargást ejtettünk meg. Hazaérkezés után pár órával elfolyt a magzatvíz. 33 hetes terhes voltam. Párom pánikban, én teljes nyugalomban. Úgy éreztem, semmi gond nincs, a gyerekszoba kész, Csongi nem vár tovább, kijön végre "bandázni" velünk. Teljesen ismeretlen terepen voltunk. Az orvosom épp akkor váltott kórházat, még bent sem voltunk megnézni, hova is megyek szülni. Ráadásul, mikor elfolyt a magzatvíz, a kórházban az első 2 nővér nem is tudta, melyik orvosról beszélünk. Délután befektettek a szülőszobára és közölték, hogy bent kell még tartani a gyereket egy kicsit, még nincs szülés, erősítőt, "tüdőérlelőt" kaptam infúzión keresztül. A 3-4 perces fájások vissza is lassultak 10 percessé. Reggel szóltak, hogy 2 adag tüdőérlelő elég is volt, kezdjük a vajúdást. Ismét elindultunk a 10 perces fájásoktól a szaporábbakig.
Innentől tulajdonképpen semmi érdekes nem történt egészen a szülés pillanatáig. Szerintem bőven elviselhető volt a fájdalom, miután elértem a megfelelő tágulást, maga a szülés percek alatt lezajlott. 15:45-kor született meg Csongor, akit a kezembe adtak, majd elvitték a PIC-re. 48 cm-rel, 2,48 kg súllyal látta meg a világot, majd kirúgta az inkubátor oldalát. Egy fél napos megfigyelés után már át is engedték az újszülött osztályra. 10 napig voltunk bent, de ez szinte csak rajtam múlt, első gyerekes anyukaként csöppet bizonytalan voltam. 2-3 hónap alatt beérte a normál időben születetteket, szinte hetenként hízott egy kilót. 2,5 éves koráig szoptattam.
Nézzétek, a kis Betyárbütyökből milyen nagy legény lett!
Éva
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges