Jelenlegi hely

Eötvös József Gimnázium

Cím: 1053 Reáltanoda u. 7.
Tel.: 327-72-91, 327-72-90
E-mail: ig@ejg.hu
Web: http://www.ejg.hu

Oktatás
“A középiskola olyan iskolafaj, mely növendékeit magasabb általános műveltséghez juttatja és ezáltal főiskolai tanulmányok sikeres elvégzésére is képesíti. Az önzetlen szellemi képzés iskolája, mert nem készít elő valamely meghatározott pályára, hanem elsősorban önálló szellemi munkára nevel a tudományos képzés segítségével, s olyan lelki készségeket fejleszt, hogy a tanuló ezek birtokában a szakismeretek bármely területén otthonos tud lenni. A középiskola által nyújtott műveltség főleg két tényező eredményének tekinthető: az első az önmagában is értékes művelődési anyag, a másik pedig a lelki élet” minden oldalú kiműveltsége, szemben a szakszerűséggel.”
(Fináczy Ernő)

Iskolánkat elsősorban olyan intézménynek tekintjük, amely kultúrát közvetít az itt zajló oktató-nevelő munka segítségével. A kultúra számunkra egyaránt jelent ismereteket, érzelmi műveltséget, szociális érzékenységet és szolidaritást, viselkedéskultúrát, a humán, reál és informatikai ismeretek egyensúlyát. A kultúrát ugyanakkor élő, változó folyamatnak tartjuk, a­mely­et minden tantárgy képvisel, és amelyben tanár és diák egyaránt érdekeltek a megismerni és megismertetni akarásban.

Forrás: http://www.ejg.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére