Jelenlegi hely

Túráznál? És térképet olvasni tudsz?

"Nekem térkép e táj..." de mit is keresünk rajta?

Régimódinak tűnik talán a mai világban, ha egy összehajtogatható papírtérképen keresgélünk valamit. Pedig túrázás közben a térerővel nem rendelkező vagy meg-megszakadó hálózat esetén nagy segítség tud lenni.

Ha már térképünk van, meg is kell tanulnunk olvasni. Rémlik, hogy a barna a hegy, a kék a folyó? Szerencsére ezek az (majdnem) alapok ugyanazok, csak sokkal több variációt találunk belőlük.

Tájoljunk

A biztonságos tájékozódás alapvető feltétele a térkép tájolása, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy térképünket „beforgatjuk” az északi (észak-déli) irányba, azaz „tájoljuk”.

Forrás: Pexels / Valentin Antonucci

Először a terepen kell meghatározni az északi irányt: ez történhet iránytűvel, tájolóval vagy olyan globális helymeghatározásra alkalmas eszközökkel, amelyek tartalmaznak beépített, elektronikus, két- vagy háromtengelyű iránytűt, például okostelefonnal vagy szabadidős GPS készülékkel. Majd a térképen, ahol segít a feltüntetett „észak” jel, a fokhálózat vagy az észak-déli irányú koordináta-hálózat.

Méretek, jelek, színek

A turistatérképeken általában fel van tüntetve

  • a méretezés (pl. 1:40 000, 1 km = 2.5 cm),
  • a térképen használt jelek magyarázata,
  • valamint kiegészítő, magyarázó jellegű információkat is tartalmaznak.

A jelek egy része a természetjárással, turizmussal, vendéglátással kapcsolatos, valamint a közlekedésre vonatkozik. Emellett a térkép topográfiai alapja a síkrajz, a vízrajz és a domborzatrajz.

A fehér a szántót, a sárga a gyümölcsöst vagy szőlőt, a halványzöld a tisztást, rétet, legelőt, míg a zöld az erdőt jelöli. Domborzatábrázolás tekintetében a szintvonalas domborzatábrázolást úgynevezett domborzatárnyékolás egészíti ki a turistatérképek egy részénél.

Színek

Fekete (vagy sötétszürke) színnel általában a mesterséges, azaz ember alkotta tereptárgyakat jelölik a turistatérképek, pl. vasútvonal, alagút, híd, esőház. A többségük “maradandó”, azaz egy régi térkép is tartalmazza ezeket, így segíthetnek a tájékozódásban.

Kezdő túrázóként az erdő egy nagy, zöld masszának tűnik, mindenhol fák. Nagyon nehéz ebben a nagy zöld rengetegben bármilyen egyediséget észrevenni.

Hogy lehet mégis segítségül hívni a növényzetet a tájékozódáshoz?

Sokféle zöld és sárga árnyalatot látsz, vannak mintás területek is, ezek mind a növényzet jellegére utalnak. A zöld az egybefüggő erdőterületeket jelöli, a világoszöld a bokros vagy fiatalos területeket. Sárga jelzi a réteket, itt a növényzet maximum akkora, hogy egy felnőtt könnyen ellát felette még nyáron is. Fehérrel jelzettek azok a részek, ahol nincs növényzet, például a működő bányaudvarokban. Narancs színűek a települések lakott területei.

Széles völgyekben, sík területeken gyakran alakulnak ki mocsaras, vizenyős területek. A térképen sűrű, vízszintes kék vonalkákkal jelzett. Nem biztos, hogy a nyílt vízfelület látszik, de a vízinövények jelenléte mindenképpen erre utalhat. Nem érdemes ezeken keresztben tervezni az útvonalat.

Szintvonal

Egy turistatérképet megnézve nagyon sok barna, kanyargó vonal látszik rajta, ezek azonban nem utak, hanem szintvonalak.

A szintvonal a felszín azonos tengerszint feletti magasságú pontjait összekötő vonal. Ezzel könnyen előre lehet tervezni, hogy milyen szintkülönbségeket rejt egy ismeretlen terep, mire nehézségekre számíthattok.

Tájékozódjunk digitálisan?!

Természetesen a papíralapú turistatérképek mellett is vannak megoldások a navigációra. Rakk Gyula térképész elmondása szerint a magyarországi turistaút-hálózat és a természetjáró-infrastruktúra önkéntes feltérképezése a 2000-es évek elején a globális helymeghatározó rendszerek (GPS) elterjedésével kezdődött, és a turistautak.hu nevű projekt, közösség, honlap köré szerveződött.

A turistautak.hu mellett a 2010-es években jelent meg az OpenStreetMap szabadon szerkeszthető és terjeszthető GIS (vektoros alapú, adatbázisháttérrel működő) alkalmazás. E rendszer adataiból szintén készülnek okostelefonok, szabadidős GPS-ek és egyéb navigációs eszközök számára térképek. Ez utóbbi az openmaps.eu közösségének köszönhető.

Forrás: Pexels / Kamaji Ogina

ADL - Debrecenimami

Forrás: turarakattanva.hu; csupasport.hu; ilovedunakanyar.hu


Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére