Jelenlegi hely

Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola

 
Cím: 1036 Budapest, Mókus utca 2.
Telefon:(+36 1) 388-8903
 
Igazgató: Ribáné Horváth Enikő
 
Fenntartó: Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy
 
Bemutatkozás
 
Az általános iskolai oktatás és az alapfokú művészeti képzés egy intézményben folyik Óbudán a III. kerületben, a Flórián tértől pár percre, a Mókus utcában. Az iskola több mint 100 éves múltra tekint vissza, s mintegy fél évszázada van ének-zene tagozatos oktatás ebben az óbudai intézményben.
Iskolánkban az emelt szintű ének-zenei képzés mellett a tanulók életkori sajátosságainak figyelembevételével gyermekszerető, demokratikus légkörben tanítanak, nevelnek a pedagógusok. A tanulók korszerű természettudományos ismeretekre tesznek szert, mely megalapozza műveltségüket, formálja világképüket. A magyar nyelv és irodalom, a történelem és a zenei anyanyelv elsajátítása közben formálódik nemzettudatuk, elmélyül hazaszeretetük. A színes, sokoldalú iskolai élet, a tanulás, a munka, a játék fejleszti önismeretüket, együttműködési képességüket, egész egyéniségüket. A teljes személyiség kibontakoztatásának elengedhetetlen feltétele a művészetek megismerése, s nem utolsósorban a sportolás. Mindezek művelésére lehetőséget nyújt az intézmény.
 
Oktatás
Iskolánkban az oktatás ugyanúgy zajlik, mint bármelyik általános iskolában. Nem zeneiskola, mint ahogy az a közhiedelemben él. A délelőtti tanítási órákon kötelezően előírt óraszámban oktatnak minden tantárgyat, amit a Nemzeti alaptanterv előír. Az iskola tanulói a törvény által biztosított nem kötelező és a választható óraszámok terhére magasabb óraszámban (heti 3-4 órában) "Kodály-módszerrel" tanulják az ének-zene tárgyat.
 
Az ének-zenei általános iskolai oktatásról Kodály Zoltán így vall:
"Ez az első iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi műveltségbe. Itt tanítják arra a tanulókat, hogy aki zenével indul az életbe, az evvel bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Ezekben az iskolákban minden tárgyból jobban haladnak. Jobban beszélnek, jobban írnak, jobban olvasnak."
 
A zenei nevelés mellett fontos feladata az iskolának a közismereti tárgyak, az angol és német nyelvek magas szintű tanítása, a számítástechnikai ismeretek elsajátíttatása, és közvetlen környezetünk, Óbuda és a III. kerület megismerése. Az idegen nyelveket és az informatikát csoportbontásban tanulják a gyerekek.
Az elsősök hagyományos (hangoztató-elemző-összetevő) módszerrel tanulnak olvasni az Apáczai Tankönyvkiadó tankönyveinek (Az én ABC- m) használatával. Az idegen nyelv tanítása csak az anyanyelvi ismeretek (írás, olvasás, nyelvtan, helyesírás) megfelelő szintű elsajátítása után a 4. évfolyamon kezdődik. Ha a szülők igénylik, akkor gyermekeik fakultatív jelleggel, szervezett tanfolyamokon már 1.,2. osztályban is tanulhatnak angolul vagy németül. Elsőtől hatodik osztályig heti egy órában néptáncoktatás folyik. Az alsó tagozatosok egy hetet töltenek el erdei iskolában. A 4.osztályosok testnevelés óra keretén belül úszásoktatásban vesznek részt. A kora délutáni órákban hitoktatók foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akiket szüleik beíratnak hittanra.
A kóruséneklés fontos területe a zenei nevelésnek. A tanulók 2. osztálytól kezdődően élvezhetik az együtt éneklés örömét. Az Andor Ilona Gyermekkar az elmúlt évek során belföldi és külföldi kórusversenyeken jelentős sikereket ért el. 2002-ben, majd 2004-ben is rangos mezőnyben elnyerte "Az év kórusa" címet. 2005-ben Erdélyben és Angliában, 2008-ban a belgiumi Neerpeltben öregbítették a magyar zenei nevelés hírnevét, emellett számos óbudai és III. kerületi rendezvényt színesít a kórus fellépése.
A tehetséges ,valamint a hátrányos helyzetű, tanulási nehézséggel küzdő tanulókkal külön foglalkoznak az iskola tanárai. Ezek szervezeti formái: szakkörök, versenyekre való felkészítés, korrepetálás, felzárkóztatás. A tehetséggondozás eredményeként az iskola növendékei a III. kerületi és budapesti tantárgyi és kulturális vetélkedőkön minden évben kimagasló eredményeket érnek el.
Az alsó tagozatos gyerekek napköziben, a felsős tanulók tanulószobán tölthetik délutánjaikat 17 óráig, ahol pedagógusok segítik a másnapi órákra való felkészülést, s megszervezik szabadidejük kulturált eltöltését. A gyerekeket az ebéden kívül reggelire és uzsonnára is befizethetik szüleik.
 
Művészeti képzés
Ennek az iskolatípusnak nagy előnye, hogy a gyerekek anélkül, hogy kilépnének az iskolából, az alapfokú művészeti oktatás keretein belül délután fakultatív jelleggel12-féle hangszeren tanulhatnak a hozzá kapcsolódó szolfézsoktatással együtt, és a művészetek egyéb ágait is művelhetik: kerámia- és tűzzománc készítést, festészetet, drámajátékot, néptáncot.
 
Sport
Az iskola rendszeres sportolási, mozgási lehetőséget (kosárlabda, foci, asztalitenisz, játékos foglalkozások, tömegsport keretében) biztosít a tanulóknak, akik a III. kerületi és budapesti sportversenyeken is sikeresek. Hétvégéken a gyerekek tanáraikkal részt vehetnek dunai evezős ill. kerékpáros túrán, budapesti futóversenyeken. Nyáron az iskola vándor-, biciklis-, művészeti-, zenei- és evezős tábor megszervezésével segít a gyerekek szünidei időtöltésében. Télen sítábort szerveznek a tanárok, amelyen nem csak a diákok, hanem egyre több iskolai dolgozó is szívesen részt vesz.
 
Forrás: http://andor-ilona.baptistaoktatas.hu/bemutatkozas
 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére