Jelenlegi hely

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 7.
Tel: 06-1-375-6137, 06-1-225-0638
E-mail: igazgato@sztg.info
Web: http://www.sztg.info

Bemutatkozás

„… nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.”
(1 Kor 3,7)

Iskolánk eredendően a vallásukat gyakorló katolikus családok gyermekeinek kíván szellemi-lelki és közösségi szempontból egyaránt növelő közeget biztosítani. A XXI. század elején a katolikus iskolának ugyanakkor missziós küldetése is van. Ezért felvállaljuk azt a szülői igényt, hogy a gyermek és családja az egyház közösségéhez egyre elkötelezettebben kötődjön. Ez adott esetben a katekézis kezdetét és a szentségek vételére való felkészítést is jelenti. A mi missziónk elsősorban iskolán belül ad feladatot. Mindannyiunkat állandó megújulásra és fejlődésre késztet, hiszen e nélkül hitelét veszítené minden nevelői gesztusunk.
 
Hisszük, hogy hatékony oktatás és hiteles nevelés csak a szülői ház és az iskola kölcsönös bizalmának légkörében, folyamatos együttműködés révén lehetséges. Szülő, diák és tanár nem egymás ellenlábasai, hanem közös ügyük – melynek centrumában a gyermekek, a fiatalok állnak – egymásra utalt munkatársai. A partnerséget és a helyesen értelmezett egyenrangúságot nem befolyásolhatja az a tény, hogy iskolai ügyekben a kezdeményezés joga és kötelessége elsősorban a tanáré. Természetesen a nevelőtestület él a diákság vagy a szülői kar részéről megfogalmazott minden jó ötlettel, javaslattal.
 
Missziós tevékenységünk megvalósításához elengedhetetlen, hogy az iskola tanárai, munkatársai és diákjai azonosuljanak az iskola katolikus szellemiségével. Munkatársként csak vallásukat gyakorló keresztény pedagógusokat alkalmazunk, akik életvitelükkel is példát mutatva nevelnek. A nevelési – oktatási folyamat kulcsszereplője a tanár, aki saját szakterületének jó ismerője és átadója, egyben a keresztény értékek közvetítője. Iskolánkban megtalálhatják helyüket a keresztény értékrendet elfogadó átlagos képességű diákok és a kiemelkedően tehetséges tanítványok egyaránt. A tehetség felismerését és kibontakoztatását kiemelt feladatunknak tekintjük; Iskolánk 2014 óta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által regisztrált Tehetségpont.
 
Célunk olyan, szűkebb-tágabb környezetükért is felelősséget és feladatot vállaló fiatalok útnak indítása, akik felismerve saját küldetésüket hazánk aktív polgáraivá válnak; akik képesek a szeretetre és a boldogságra. Legfőbb s legvégső hivatásunk tanítványaink üdvösségének szolgálata; hogy ne csak az Élet kihívásaira, de az Örökélet befogadására is alkalmassá váljanak.

Forrás: http://www.sztg.info/cikk.php?menu=140&cikk=bemutat
 


A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére