Jelenlegi hely

Hírlevél - Újra hódít a szív!

Kedves [név]!

Újra hódit a szív. No meg a pink is, de ezt inkább hagyjuk. :) A lényeg, hogy állítólag 2017-ben az egyik legnépszerűbb motívum a ruháinkon a szív minta lesz. Színesben, flitteresben, csillogósban - fő, hogy minél nagyobb legyen. Nekünk tetszik ez az új trend, mert így idővel a ruhatárunkból talán más területekre is könnyebben átszivárog majd a szeretet motívum, és nemcsak hordjuk, de ebben az évben belül is feltöltődünk szívecskékkel. Heti összeállításunkat is ennek jegyében készítettük. Kezdjük máris egy romantikára hangoló, páros mozi ajánlattal!

A BUDAPESTIMAMI BEMUTATJA: PÁROS MOZIZÁS SZINGLI ÁRBAN

Nem csak pároknak!

Most Ti döntitek el, hogy 2017. február 11-én (szombaton) 20 órakor melyik filmet vetítsük a Csepel Plaza Moziban!

Romantikus, dráma vagy thriller? Csajos programnak, vagy Valentin napi ráhangolódásként?

Te választod a filmet, mi adjuk a mozipartnered jegyét!

EZ JÓL HANGZIK, MEGNÉZEM A KÍNÁLATOT ÉS VÁLASZTOK!

Ne hagyd ki, szuper filmekkel várunk!

AHOL A SZÍV MELLETT AZ ÉSZ IS FONTOS

MindCrime, észvesztően jó szabadulós játék a Nyugatinál

Próbáltad már a szabaduló szobákat? Ezt próbáld ki mindenképp!

A Mind Crime, azaz Emléktolvaj a szokványos szabaduló szobákat továbbgondoló logikai csapatjáték.

Itt nem vagy bezárva, nem kell pókhálókkal és poros lakatokkal harcolnod.

A lényeg nem a kijutás, hanem a játék, egy furfangosan kitalált feladat megoldása: egész pontosan egy rablás kivitelezése.

Jó szívvel ajánljuk:

- hasznos és vidám családi programnak (gyerekeknek is!)

- rossz idő esetén, ha a mozit már unod

- ha egy nem szokványos szülinapi zsúrhelyszínt keresel

- ha meglepnéd a párod egy tartalmas randiprogrammal

- ha a bowlingozás helyett jól jönne egy izgalmasabb csapatépítő helyszín

EZ KLASSZ, KÍVÁNCSI VAGYOK A RÉSZLETEKRE!

A MindCrime-ban gyerekek és felnőttek egyaránt remekül szórakoznak és sikerélménnyel távoznak.

HARMÓNIA ÉS SZÉPSÉG KÍVÜL-BELÜL

Cosmiq Stúdió

"Szépség, egészség, önismeret, önfejlesztés egy helyen!"

…hogy fiatalosabb legyen a tested-lelked,

…hogy energikusabb és egészséges legyél,

…hogy irányítani tudd az életedet,

…hogy javítsd a kapcsolatod önmagaddal és másokkal,

…hogy megtaláld az örömöt az életeben.

ISMERD MEG A STÚDIÓ CSAPATÁT!

Évindító program a Cosmiqban: Harmónia Nap - január 28.

>>> Budapestimami olvasóknak kedvezménnyel!

A rendezvényen többek között elkészítheted a 2017-re vonatkozó, személyre szabott harmonikus élet tervedet is!

Szeretnék harmóniát, érdekel a program!

KLIKK IDE A BUDAPESTIMAMI KEDVEZMÉNYÉRT!

ÚJ SZAKÉRTŐ A BUDAPESTIMAMINÁL

Dr. Szabó Ágnes Katalin, orvos-természetgyógyász

Témák, amelykeben fordulhatsz hozzá:

- természetes gyógymódok

- öngyógyítás

- pszichoterápia

- önismeret, önfejlesztés

- meditáció

- ThetaHealing

Cikkeit olvashatod mostantól a Budapestimamin, emellett személyesen is találkozhatsz vele rendszeres klubfoglalkozásain, tréningjein.

TUDJ MEG TÖBBET A MÓDSZEREIRŐL!

Szakterületéhez kapcsolódó kérdéseidet felteheted privát üzenetben, vagy akár nyilvánosan az oldalunkon keresztül.
Ha a hozzászólásban kérdezel, a szakértő válasza segítség lehet mindazoknak is, akik hasonló kérdésekre keresik a választ.

TERMÉSZETES GYÓGYMÓDOKRÓL SZÓLÓ ELSŐ ÍRÁSÁT ITT TALÁLOD!

SZÍVDERÍTŐ

Friss cikkeinkből válogattunk

A HÉT VIDEÓJA:

AZ ÉLET SZÜLETÉSE: 9 HÓNAP 4 PERCBE SŰRÍTVE

Eszméletlen jó!

EL VAGYUNK HAVAZVA

Szerencsére programokkal is

  • Mese-Játszó-Ház a Bethlen Téri Színházban (2017. január 22.)

  • Családi Alkotódélután az Aranytízben (2017. január 26.)

  • Dr. Zacher Gábor a Képmás esten - Pénz és szenvedélybetegségek (2017. január 26.)

  • Téli sportágválasztó a Jégpalotában (2017. január 28.)

  • Lúdas Matyi a Madách Színházban (2017. január 21.)

  • Firka szakkör a Nemzeti Galériában (2015. január 25.)

  • Ráadás Rögtönzött Szülői Értekezlet (2017. január 28.)

  • Péntekenként diszkó a Városligeti Műjégpályán (2017. január)

  • The Champion - interaktív sportkiállítás (2017. január 13 - április 11.)

  • Jégpályák éjszakája (2017. január 21.)

  • Női önvédelem tanfolyam a Hellóanyuban (2017. január 26.)

  • Nefelejcs Bábszínház - Rémusz bácsi meséi a Puskinban (2017. január 22.)

  • Kutatás a Föld hangja után a Mesemúzeumban (2017. január 21.)

 

A RÉSZLETEKÉRT ÉS MÉG TÖBB CSALÁDI PROGRAMAJÁNLATÉRT KATT IDE!

Írd meg nekünk, mit szeretnél olvasni idén a Budapestimamin!

Köszönjük, ha válaszaiddal segíted a munkánkat!

 

Szeretettel:

a Budapestimamik
Kinga és Lilla

 

budapest.imami.hu

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a budapest.imami.hu, a pest.imami.hu vagy a buda.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-86315/2015 Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, kérjük írj egy e-mailt a budapest@imami.hu címre vagy az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [url:leiratkozás]Leiratkozás[/url:leiratkozás]
Bizonyos emailcímek (pl. freemail, citromail, hotmail, vipmail) birtokosaival való kommunikációnkban gyakran felmerülnek problémák. Ha van más emailcímed, itt módosíthatod a jelenlegit (valamint adataidat is itt módosíthatod): [url:adatmódosítás]Adatok módosítása[/url:adatmódosítás]

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Balesetbiztosítás a szünetekben is jár minden gyereknek! Tudod, hol kell igényelni?

Balesetbiztosítás a szünetekben is jár a gyerekeknek - avagy mi, mennyi, és hol kell igényelni

Jó ha tudjátok, hogy a tavaszi, nyári és az őszi szünetre is jár az ingyenes állami gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás a gyermekeknek, persze ne legyen rá szükség, de ha mégis, akkor mutatjuk, miért mennyit fizetnek és hogy kell igényelni. 
Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled.- levél a lányomnak

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled - levél a lányomnak

A lánygyermekek világnapja margójára...Csak bámultam és gyönyörködtem benned mikor megszülettél, olyan tiszta, olyan nemes és olyan örökkévaló érzés volt. De aztán lement a nap, és mikor felébredtem máris kiskamasz lett belőled. Hová lett az idő, mikor gyorsult fel ennyire? Az édes magabiztos kisdedből lassan egy öntudatos, gátlásos, gyönyörű nagylány lesz.
Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Dubánci, avagy Petr Vaclavek MakkMarcijai, a háromgyermekes prágai apuka zseniális szüleményei.
Rajzpályázat Én és az állatok címmel

Rajzpályázat Én és az állatok címmel

A Debreceni Állatkert több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. Az Állatok Világhete alkalmából rajzpályázatot hirdetett.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére