Jelenlegi hely

XXXI. Floralia – Római tavaszünnep Aquincumban

Antik színházi előadások, az ókort idéző életmód és kézműves bemutatók, interaktív kalandtúra. Betekintést nyerhettek a római katonák, germán- és kelta harcosok, életébe. Láthattok gladiátorjátékokat és rabszolgavásárt is.

Floralia – Római tavaszünnep

2022-ben immár 31. alkalommal rendezik meg a Floralliát, amely a római hagyományokat felidézve kínál feledhetetlen szórakozást a látogatóknak. A rendezvény helyszíne, az Aquincumi Múzeum romkertje autentikus miliőt kölcsönöz a mára már fesztivállá nőtt eseménynek.

A Floralia megfogható közelségbe hozza a klasszikus antikvitást és élményszerűen mutatja be római kori kulturális örökségünket, amely során a kísérleti régészet, élő történelem, zene- és táncművészet, színház és gasztronómia egymás mellett érvényesül.

2022. április 29 - május 1-jén az eddigi években már megszokott módon, azonban számos új elemmel gazdagítva keltik életre az ókori Aquincum városát. A nyüzsgő városi forgatagban római polgárok és rabszolgák jelennek meg, de a legionáriusok, a gladiátorok és még a római kori barbár törzsek életébe is bepillanthat a kíváncsi látogató.

Az érdeklődőket szabadtéri színházi előadások, valamint Ókort idéző életmód és kézműves bemutatók várják két napon keresztül, de a hagyományőrző programokon betekintést nyerhetnek a római katonák, gladiátorok, germán- és kelta harcosok életébe is.

A játékos kedvű látogatók számára lehetőség nyílik egy interaktív kalandtúra során megoldani az aquincumi rejtélyt, miközben felfedezik a romterületet és a hagyományőrző csapatok táborait.

Aquincumi Múzeum, 1031  Budapest, Szentendrei út 135.
2022. április 29. - május 1.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére