Jelenlegi hely

Sport, zene és számháború is lesz idén a Gyerek Szigeten

Háromnapos fesztivállal indul a vakáció a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Június 21-23 között várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bohócokkal, artistákkal, számháborúval, morzézó amatőr rádiósokkal és rengeteg kézműves programmal várják a látogatókat.

A hagyományosan az óbudai Hajógyári-szigeten szervezett program nagyszínpadán június 21-én, pénteken már délelőtt elkezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután pedig Halász Judit lép fel.

A három nap alatt az Apacuka együttes, a Kiskalász, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl is zenél majd a közönségnek. Újdonság lesz a Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadás, amelyen a szerző maga is részt vesz.

 

A legfiatalabbakat Babajátszóházzal várják, ahol a játék mellett mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is segítik majd a szülőket, a  Gymnathlon programon pedig a sport testi-lelki fejlődésben betöltött szerepére igyekeznek majd felhívni a szakemberek a figyelmet.

A csecsemőkkel érkező anyukákat a Maminbaba hordozós fitneszprogram várja, a nagyobb gyerekeknek pedig lesz óriás ugrálóvár, tizenöt állomásos akadálypálya, a Cserkésztábor területén pedig számháború is.

Kukutyinban a régi mesterségek elevenednek majd meg, az állatsimogatóban a vidék állataival találkozhatnak a családok, a Kézműves palotában pedig az alkotókedvű gyerekeket várják.

Hatállomásos családi játékkal is készülnek a szervezők, amelynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal, de megtanulhatják azt is, hogyan kell jól segíteni.

A Gyerek Paradicsom elnevezésű helyszínen a környezetvédelem és a fenntarthatóság témájához kapcsolódva mézgyűjtésre vagy vadonlesre várják az érdeklődőket, akik akár saját receptfüzetüket is elkészíthetik majd, amelyben friss fűszernövények és új ötletek kaphatnak helyet. Lehet majd kertészkedni, madarakkal ismerkedni, merített papírt készíteni, sárkányt eregetni vagy a megunt pólókból táskát varrni.

A helyi cirkuszban Karamella bohóc tréfákkal, bűvészmutatványokkal és zsonglőrtrükkökkel mulattatja majd a közönséget, de a gyerek bohóctanoncok is porondra léphetnek.

RÉSZLETES PROGRAM

Időpont: 2024. június 21-23.
Helyszín: Budapest, III., Hajógyári-sziget

Forrás: MTI, gyereksziget.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére