Jelenlegi hely

Porondon a valóság - Budapesti Pszichológiai Napok

Idén is megrendezésre kerül a Budapesti Pszichológia Napok – Pszinapszis, Európa egyik legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. A pszichológia különböző területeit érintő szakmai előadásokkal, interaktív műhelyfoglalkozásokkal és kulturális programokkal várják a látogatókat április 21. és 23. között a József Attila Művelődési Központban.

A rendezvényt 1997 óta minden évben megrendezik, évente változó központi témával. A magyar pszichológus-társadalom ezt a programot a hazai tudományos élet fontos eseményei között tartja számon. A szakma élvonalát képviselő előadóknak köszönhetően a Pszinapszis 2008-ban elnyerte az ELTE Az Év Tudományos Rendezvénye díját.

Céljuk a pszichológia megismertetése és az azt övező sztereotípiák, mítoszok eloszlatása a szakma nemzetközileg is elismert neves képviselői által. Ezért fontosnak tartják a szervezők, hogy a Pszinapszison a pszichológia különböző rész- és határterületeit, a kutatások legfrissebb eredményeit és az alkalmazási tapasztalatokat mindenki számára közérthetően mutassák be előadásokon, illetve műhelyfoglalkozásokon bárki testközelből megismerhessen különböző módszereket. A szakmai programmal párhuzamosan színvonalas kulturális műsorokat is kínálnak, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot. A célközönség elsősorban az egyetemista ifjúság, fiatalok, fiatal felnőttek, pályakezdők, valamint a pszichológia határterületeinek képviselői (pl. pszichiáterek, pedagógusok, szociológusok).


 

Idei főcím: Porondon a valóság

"Amikor a porondra lépünk, legtöbben félve, óvatosan, és jól átgondolt stratégiák alapján tesszük ezt, ugyanis ezernyi szempár figyel – mégis minden alkalommal, amikor önmagunkat képviseljük, a porondra lépünk. Mindennapjaink során folyamatosan szembesülünk mások alternatív valóságaival, hiszen ugyanazt a képet mindenki máshogy látja, ugyanazon helyzetet két ember sem interpretálja egyformán. Ám előfordul, hogy nem kizárólag a külső világ, hanem épp a saját életünk valósága állít nehézségek elé. Ilyenkor hamis védelmi bástyák mögé rejtőzünk. A pszichológia feltett szándéka a segítségnyújtás, a mentális egészség karbantartása – ennek a hírnöke a Pszinapszis. Olyan három nap az évben, ahol mindenki megtalálja a számára legrelevánsabb előadást, miközben számos élménnyel gazdagszik.

A mai, rohanó világban mindenki individualizáltan látja magát és a másikat, miközben rengeteg közös mintázatunk is van, ami sokkal hasonlóbbakká tesz minket, mint gondolnánk. Idén címválasztásunkkal úgy döntöttünk, középpontba állítjuk a valóság egy-egy szeletét és jó erősen megvilágítjuk a pszichológia reflektorával, hogy minél jobban megérthessük, mi zajlik bennünk. Érdekes, ahogyan a valóság akár egész kis szelete mennyire le tudja kötni az ember figyelmét, hiszen megannyi módon hat az érzékszerveinkre: gyönyörködtet, magával ragad, vagy épp megbotránkoztat. Feltéve, ha észrevesszük! A mindennapi rohanásban nemhogy az apróságok, de még a bennünket érintő fontosabb események fölött is hajlamosak vagyunk elrohanni. Így esélyünk sincs észrevenni napjaink jelentős kérdéseit, vitáit sem.

Célunk idén, hogy a pszichológia tudományát se rejtse álarc! Hasznosságát és széleskörű alkalmazhatóságát szeretnénk idén is bemutatni: a főcím lehetőséget kínál olyan témák feldolgozására, mint a párkapcsolat, a játszmák, a viselkedéses mintázatok, az észlelés, a kognitív sémák. A látogatók számára továbbá érdekes lehet, ha az önmagukkal való szembenézés korlátairól, illetve azok megoldási lehetőségeiről is szó esik. Továbbá a főcím köthető a mesepszichológiához is, hogy egyrészt hogyan ragad ki minket a valóságból, és visz el egy biztonságos fantázia világba, de egyben hogyan is képezik le a mesék bizonyos közösségben összegyűjtött tapasztalati bölcsességeket. Ugyanakkor az álmok világába való betekintés kivételes módja lehet a fogyatékkal élők valóságának megértése, vagy akár a pszichoaktív szerek hatására, illetve különböző pszichotikus állapotokon keresztül is egy-egy alternatív valóságba csöppenhetünk.
Az idei főcím egy végcél: olyan állapot, melyben mindannyian belső megérzéseink és iránytűink szerint merünk cselekedni. Valójában mindannyiunk porondjának a legfontosabb nézői mégiscsak mi magunk vagyunk
."

Előadók: Almási Kitti, Hevesi Krisztina, Lénárt Ágota, Vekerdy Tamás, Bagdy Emőke, Pál Feri, Bányai Éva, Kozma-Vízkeleti Dániel, Mérő László, Tari Annamária, Kádár Annamária és még sokan mások.

Műhelyek: Pszichodinamikus mozgás- és táncterápia, Hipnózis, Zeneterápia, Önismereti tréning, Élményterápia, Autogén tréning, Pozitív pszichológia, Pszichodráma, Cortex filmklub és még sok más.

További információ és részletes program

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére