Jelenlegi hely

Őszi játékfesztivál Óbudán

Az egész napos fesztiválon gyerekjátékokkal és felnőtt-társasjátékokkal várnak kicsiket és nagyokat.

A nagy sikerre való tekintettel ismét egész napos játékfesztivált rendez a Homoludens.hu Egyesület és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A fesztiválon gyerekjátékokkal és felnőtt-társasjátékokkal várnak minden játszani vágyó kicsit és nagyot.

Több mint ötvenféle, köztük nemzetközi és magyar játékdíjas játékok: izgalmas, különleges stratégiai, logikai, nyelvi és kvízjátékok, gyerekeknek készségfejlesztő és építőjátékok is kipróbálhatók a nap folyamán a földszinti terekben és a múzeum udvarán. Játékmesterek – önkéntesek és közösségi szolgálatos diákok – segítik az asztaloknál a szabályok gyors elsajátítását, és akár be is állnak a játékba, ha nincs meg a szükséges létszám.

Aki játszik, nyerhet is, hiszen kétszer is lesz ajándéksorsolás azok között, akik a pecsétgyűjtő lapokkal igazolva legalább öt játékkal megismerkedtek.

Az udvaron dobójátékokat, a színházteremben pedig óriás fajátékokat próbálhatunk ki. A gyerekek kézműves játékokat is készíthetnek, papírhajtogatást tanulhatnak, illetve papírrepülővel versenyezhetnek.

III. kerületi iskolai csoportok, osztályok jelentkezését is várják, számukra a rendezvényen igény szerint külön csoportvezetőt biztosítanak a szervezők, és egyedi játékbemutatókat, mini bajnokságokat is tartanak.

A programokon múzeumi belépővel lehet részt venni. III. kerületi lakosok számára ingyenes a belépés.

2021. október 16., szombat, 10:00-18:00
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1036 Budapest, Korona tér 1.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére