Jelenlegi hely

Negyedszázados Fesztivál a Kerekasztal Színházban

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Közép-Európa első független színházi nevelési társulata december 6-8. között azzal a céllal szervezi meg szülinapi ünnepét, hogy eddig megszerzett tapasztalatait megossza barátaival, partnereivel, a sajtó képviselőivel és azokkal, akik érdeklődnek a műfaj iránt, és akik most indulnak el pályájukon a színházi nevelés területén.

A Kerekasztal huszonötödik születésnapját a huszonötödik év “termésével” ünnepli. Többek között meghívták a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulatot, a Vaskakas Bábszínházat és a budapesti Trainingspot Társulatot. A szakmai és közösségépítő programok záróakkordjaként a Kerekasztal Színház könyvbemutatót és felolvasószínházat rendez.

A Kerekasztal egy olyan műhely, amely a legkülönfélébb és legsokszínűbb alkotók tudását és kísérletező kedvét beforgatva invitálja együttgondolkodásra nézőit. A befogadók életkortól függetlenül nem csupán szemlélői lehetnek az előadásoknak, hanem aktív résztvevőivé is válnak.

A Kerekasztal Színház komplex színházi nevelési előadásai az elmúlt 25 év során több, mint 5000 alkalommal ösztönöztek gondolkodásra és kérdésfelvetésre, nemcsak Budapesten, hanem országszerte és határainkon túl is.

A négynapos rendezvény minden programja ingyenes, nyitott a nagyközönség előtt is, de regisztrációhoz kötött.
Az ünnep helyszíne, a Társulat bázisa: Marczibányi Téri Művelődési Központ (1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)

A Kerekasztal Színházról

Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon, a drámapedagógia eszköztárát is használva vetnek fel olyan társadalmi és erkölcsi kérdéseket, melyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek.

Az előadásaik során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek.

Céljuk, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, és kérdéseket vessenek fel. Az előadások alatt minden résztvevő véleménye, ötlete, személyes megjegyzése meghallgatásra talál és hozzáadódik a közös játékhoz.

A színház társulata óvodás kortól egészen a felnőtt korig minden korcsoport számára kínál színházi nevelési programot. Előadásaikat a színházi és a színházi nevelési szakma elismert képviselőivel együttműködve, a saját, közel negyed évszázados tapasztalatunkra építve valósítják meg. Munkjuk a különböző színházi formák és pedagógiai módszerek kölcsönhatására épül.

Elsősorban a Marczibányi Téri Művelődési Központban lépnek fel, de az előadásaikat elviszik az ország bármely pontjára és határainkon túlra is. Fontosnak tartják, hogy a színházi élményből senki ne maradjon ki, így a közép- és általános iskolai osztályok részére díjtalanul tudjuk biztosítani az előadásokat.

Mi az a színházi nevelési előadás?

A színházi nevelési program magas művészi színvonalon kidolgozott színházi előadásból és a nézők - általános iskolai vagy gimnáziumi diákcsoport - aktív részvételére épülő feldolgozó részből áll.

A foglalkozásokban színészként és drámapedagógusként egyaránt képzett színész-drámatanárok mindig egy osztálynyi csoporttal dolgoznak, hogy minden egyes vélemény, ötlet, személyes megjegyzés meghallgatásra találjon.

A színházi nevelési foglalkozások mindig fontos társadalmi, erkölcsi, emberi problémák köré épülnek. Az előadást megelőző, megszakító, vagy azt követő feldolgozó részekben a fiatalok színházi eszközöket, munkaformákat használva, gyakran szerepbe bújva, megélt tudást szereznek az adott problémakörről.

A diákok általuk vagy mások által játszott szerepekre reflektálva tanulnak magukról és az őket körülvevő világról. Nemcsak egymásról, hanem egymástól is tanulnak, hiszen a műfaj alaptézise, hogy a gyerekek önálló tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkező autonóm személyiségek, akiknek lehetőséget kell teremteni, hogy biztonságos környezetben tegyék próbára és alakítsák értékrendjüket, hogy egészséges, szociálisan gondolkodó tagjai lehessenek társadalmunknak.

A színházi nevelési programok alapja az erőteljes színházi élmény, hiszen ez jelenti a további közös gondolkodásnak alapját. Gyakran a foglalkozások során a résztvevők is elkezdik használni ezeket a színházi formákat, de a színházi nevelési programok célja elsősorban nem a színházi eszköztár, formanyelv vizsgálata.

Forrás

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére