Jelenlegi hely

Megnyílt a Szaffi játszótér

A gyerekek birtokba vették az új Szaffi játszóteret Budán, ahol Dargay Attila rajzfilmjének figurái elevenednek meg. Mutatjuk a képeket.

Az új tematikus játszóteret az I. kerületi Vízivárosban, a Csónak utcában alakították ki a Várszoknyán lévő lejtős területen, teraszos elrendezéssel. A teraszokat sétautak kötik össze, de a gyerekek akár mászhatnak is, ezt segítik az úgynevezett mászó-körmök.

Jókai Mór A cigánybáró című  kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a Szaffi, a mai napig gyermekek és felnőttek egyik kedvence. A kincsvadászat, kalandok, történelmi háttér, szerethető karakterek - Jónás, Szaffi, Cafrinka -, humor és szerelem mind-mind megtalálható Dargay Attila 1984-ben készült rajzfilmjében. A történet hangulata, lelkisége elevenedik meg a új játszótéren.

A „Cafrinka házában” közös bújócskázást is lehet játszani, a kötéllétrán tudnak lemászni, a csúszdán pedig el tudnak „szökni”. Trambulint és körforgó játékot is találtok itt.  A picikre is gondoltak, számukra homokozót, speciális csúszdás játszóvárat és baba-mama hintát építettek.

Az ide látogatók kényelmét, biztonságát szolgálja az öntött gumi alapú kavics-burkolat, a mosdó, a napvitorlák, a párakapu és az ivókút, valamint a sok zöldfelület is. A környezettudatosság jegyében a játszótér világítása napenergiával működik.

A budai tematikus játszótereken a gyerekek a népszerű mesék figuráival találkozhatnak, ezek a játszóterek visszavarázsolják a történetek karaktereit a mába és megmozgatják a gyermekek fantáziáját. A Szaffi mellett a Vuk, a Rumini, a Mátyás király, a Pom Pom és a Franklin játszótéren is találkozhatnak mesefigurákkal a legkisebbek.

(Forrás: Budavári Önkormányzat)

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére