Jelenlegi hely

Középkori hangulat a Vármakett Parkban

A Velencei-tó mellett, Dinnyésen nyitotta meg kapuit a Várpark.

A park megálmodója és megalkotója, Alekszi Zoltán célja az volt, hogy elfeledett, romos középkori várakat abban a formában mutassa be, amilyenek eredetileg lehettek:

"2012 februárjában kezdtem el komolyabban foglalkozni a Várpark megvalósításának gondolatával. Hosszú előkészítő munka előzte meg, mely magában foglalta a történelmi anyagok felkutatását, a megfelelő helyszín kiválasztását, a kivitelezés megtervezését. A célom az volt, hogy középkori magyar várakat mutassak be, egyedülálló módon. Az egyediségük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, a legvalósághűbb megjelenés érdekében. 35 vár készült el, eredeti tájolással. A várakat egy sétány övezi, mely Nagy-Magyarország formáját ölti magára, így a várak eredeti helyükön körbejárhatók. A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A dinnyési Hagyományőrző Központtól néhány lépésnyire, saját udvaromon építettem fel a kuriózumnak szánt látványosságot. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére."

Idén felavatásra került a Magyar Várkutatók Emlékháza, mely egyben vetítőterem is. A látogatók Fodor Zsolt várakról készült látványrajzait nézhetik meg. A vendégek élményszerű ismeretszerzés mellett népi játékokkal is tölthetik az időt.

Csoportoknak, osztályoknak ideális lehetőség kihelyezett történelemóra tartására, igény szerint biztosítanak speciális foglalkozást. Ehhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Programok 2019-ben

  • Március 15. Harcosok napja /kezdés: 14 óra/
  • Április 19-22.Húsvéti piknik és kézműves napok
  • Május 1. Kézműves nap
  • Május 11-12. Kézműves hétvége
  • Május 18-19. IV. Országos Vármakett kiállítás
  • Május 25-26. Gyereknapi hétvége
  • Június 8-9. Kézműves hétvége
  • Július 13-14. Kézműves hétvége
  • Augusztus 10-11. Kézműves hétvége
  • Augusztus 20. Kézműves hétvége
  • Szeptember 14-15. Kézműves hétvége
  • Október 12-13. Kézműves hétvége
  • Október 23. Harcosok napja / kezdés: 14 óra / kézműves hétvége

A változtatás jogát fenntartjuk.

Elérhetőség

2485 Dinnyés, Kossuth u. 17.
Telefon: (+36 20) 928 7156
Email: info@varpark.hu

Nyitvatartás

Hétfő - Vasárnap: 9-18 óráig

Jegyárak

Teljes árú: 1200 Ft/fő
Családi (2 felnőtt + gyerek): 950 Ft/fő
Gyermek (18 éves korig), nyugdíjas: 950 Ft/fő
Csoportos (20 főtől): 800 Ft/fő
Tárlatvezetés (20 főtől): 350 Ft/fő

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére