Jelenlegi hely

Gyereksziget - Hétvégén jön a finálé!

Ezen a hétvégén idén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban, érdemes tehát a Hajógyári-sziget felé venni az irányt a hétvégén. Lesz Gryllus-koncert, Nemzetközi Duna Nap, Karaván Színház, kézműveskedés, sportprogramok és az összes népszerű elfoglaltság. Idén utoljára, június 24-én és 25-én kicsiknek és nagyoknak irány a Hajógyári- sziget.

A Nagyszínpadon fellép Korpás Éva és zenekara, egy interaktív gyerekműsorral. Az erdélyi, felvidéki magyar népzene legszebb dallamai csendülnek majd fel – népdalok, mondókák, gyerekjátékok és muzsika eleveníti fel a régi falusi világot. A koncert vendégénekesnője: a Fölszállott a páva egyik elődöntőse, a felvidéki Szabó Júlia, akinek Korpás Éva volt felkészítő tanára. Hallható lesz majd a Czutorborsók legújabb lemeze is,  a Kresz Géza utazásai, amiben a gyerekek által olyannyira kedvelt és bálványozott közlekedési eszközöket, az utazás témáját járja körül. 

A dalokban még a korábbiaknál is fontosabb szempont az organikus, élőhangszeres megszólalás, a változatos, játékos, képszerű szövegek többszólamú, játékos éneklése. Itt lesz majd Ruttkai Bori és  a Karaván Színház pedig a Banyamesékkel varázsolja majd el a nézőket. Az előadásuk keretében három rövid (két székely és egy orosz) népmesét láthatnak a gyerekek.

Szombaton, a Nemzetközi Duna Napon a Gyerek Paradicsomban mindent megtudhatunk a híres nagy folyónkról, megismerhetjük a Duna élővilágát, az aktívabbak pecséteket gyűjthetnek a Duna Útlevelükbe és ajándékokkal térhetnek majd haza.

Felejthetetlen családi programot kínál a Mesés Lovas Udvar, ahol a már hosszú évek óta sikeres Gyermek és Ifjúsági Lovasszínház Egyesület újabb meseprodukcióját és bemutatóját láthatja majd a nagyérdemű. Lehet majd sétalovagolni, jelmezbe bújva kipróbálhatjuk magunkat lovas színészként is.

A Modellezők terén drón-szimulátorokon kipróbáhatjuk a merevszárnyú és multirotoros eszközök irányítását, majd pedig a „drón-simogatóban” a kis drónok irányítását.

A Mozgás Akadémián fegyveres harcművészeti bemutatót tartanak majd különböző fegyverekkel (nunchaku, say villa, tonfa, szamuráj kard), amely után az érdeklődők kipróbálhatják az eszközöket. Rövid  edzéseiken megtanítanak néhány alapvető önvédelmi technikát, melynek részét képezik a játékos bemelegítő, szituációs feladatok és szabadulás technikák. A Generali Sportparkban ez a hétvége a focié: alternatív módokon tesztelhetjük le labdakezelési, rúgási technikánkat, a biliárdfoci, dartsfoci, célba rúgás, és rúgás-sebességmérő eszközöknél kiderül, ki hogyan bánik a labdával.

Minkét napon lesz Generali szűrőbusz, ahol különböző ingyenes szűrésekkel várják a család minden tagját.

A Kézműves Palotában agyagozással, kavicsestéssel várják azokat, akik alkotni szeretnének, a Pixelhobby sátorban pedig mindenki elkészítheti magának a kulcstartóját, de akár egy saját készítésű képpel is hazatérhet majd onnan.

Persze nem hiányzik majd az állatsimogató sem, lehet majd társasozni, bohóckodni, dráma játékba csatlakozni vagy akár zsonglőrködést tanulni.

Indulás előtt nézzétek meg a részletes programot!

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére