Jelenlegi hely

Királylány a korzón - Meseszobrok Budapesten

Mackó, sárkány, királylány nemcsak a mesében létezik, de Budapest utcáin is felfedezhetünk néhány kővé vált figurát. Mutatunk 7 aranyos szobrot, amit a gyerekek is szívesen megnéznek.

Mesét olvasó mackó

(Fotó: szoborlap.hu)

A Németvölgyi úti iskola mellett található az alkotás 1932-ben készült. A szemüveges mackó bácsi felolvas egy mesekönyvből a gyerekeknek és a bocsoknak.
XII., Németvölgyi út 46.

Kiskirálylány a Duna-korzón

(Fotó: Wikipédia)

Marton László szobrászművész a saját 5 éves kislányáról mintázta a szobor eredeti 50 cm-es kisplasztikáját 1972-ben. „Királylánynak öltözött: egy fürdőköpenyt terített a vállára, koronát tett a fejére. Sikerült elkapnom ezt a pillanatot és rögtön éreztem, hogy ez egy jól sikerült az alkotás.” 1990-ben került a Duna-korzóra, a nagykoronás Kiskirálylány azóta Budapest egyik szimbólumává vált.
V., Vigadó tér

Sárkányok a könyvtárban

(Fotó: FSZEK)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyerekkönyvtárának sárkányai akik a 2001-es felújítás óta őrzik az intézmény belső udvarát. Az üvegfalon keresztül az emeleti olvasótermekből is láthatók.
VIII., Szabó Ervin tér 1.

Hüvelyk Matyi a Városmajorban

(Fotó: pestbuda.hu)

Hüvelyk Matyi kőszobra a Városmajorban, a Szabadtéri Színpad közelében áll.
XII., Városmajor

Sárkány a kapu előtt

A Kiscelli Múzeum bejárata mellett a jobb oldalon látható ez a fekvő sárkány szobor.
III. kerület, Kiscelli u. 108.

Mackó úrfi róka komával

(Fotó: pestbuda.hu)

Mackó úrfi róka komával a Bécsi kapu tér melletti parkban található. Bronz szobor, mackó úr kézen fogva vezeti barátját, róka komát. A szobrot Sebők Zsigmond emlékére állították, akinek egyik kedves mesefigurája volt a Mackó úrfi.

I., Európa Liget

Kis hableány a Margitszigeten

(Fotó: Wikipédia)

A Margitsziget Japánkertjében, a halastóban ül a hableányként ismert, hivatalosan Ülő lány című bronz szobor. A teknősök (és a turisták) is kedvelik.
XIII., Margitsziget

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére