Jelenlegi hely

Kézműves babatakaró és játékkonyha - Játszva tanulni

A játék alapvető, mindennapi tevékenység a gyermek számára, amely kulcsfontosságú társadalmi, érzelmi és testi fejlődése szempontjából. A játék hozzájárul a különböző motorikus képességek fejlődéséhez, erősíti a testet, az izmokat. Rajta keresztül szerzi meg a gyermek a világgal kapcsolatos ismereteit. A játék fejleszti kreativitását, gondolkodását, leleményességét.

A játék szó hallatán mindenkinek más, és más jut eszébe. Azt azonban leszögezhetjük, a játék egyidős az emberrel, fontos része az emberré válás folyamatának. Hogy ez a kijelentés nem túlzás, néhány példával szolgálok a múltból. Gondoljunk csak, a Mezopotámiában játszott kockajátékokra. Az Ur város királysírjaiban talált díszes, nemesfémekkel, féldrágakövekkel berakott játéktáblákra. A ma is oly népszerű sakk és malom- játékokat is játszották már a múltban, Kutatások alapján megállapítható, a játéktáblán vagy kockával végzett rituális játék: a jóslás, illetve mágia minden kultúra része, a fejlődés végén a társasjáték, gyermekjáték áll. Angliából indultak útjára az 1800-as évek elején a történelmi tárgyú társasjátékok, vagy az Európai utazás című, földrajzi játék, de matematikaoktatási céllal is készült társasjáték Számtani időtöltés címmel. A játékok azonban nemcsak azt a célt szolgálták, hogy oktassanak, a morális nevelés számára is kitűnő lehetőséget nyújtottak és nyújtanak ma is, ha jól választjuk meg azokat és gyermekeinket megtanítjuk játszani…

A játék alapvető, mindennapi tevékenység a gyermek számára, amely kulcsfontosságú társadalmi, érzelmi és testi fejlődése szempontjából. A játék hozzájárul a különböző motorikus képességek fejlődéséhez, erősíti a testet, az izmokat. Rajta keresztül szerzi meg a gyermek a világgal kapcsolatos ismereteit. A játék fejleszti kreativitását, gondolkodását, leleményességét.

Az a gyermek, aki tud játszani és elfoglalja magát hosszabb-rövidebb ideig, bizonyítottan jobb teljesítményt nyújt a tanulás területén is. A szülő felelősség ebben az esetben is óriási. Gyermekeink ösztönösen is arra törekednek, hogy részévé váljanak a környezetüknek, beilleszkedjenek abba. Általában kétféle játékot különböztetünk meg: a funkcionális játékokat illetve a szerepjátékokat. A funkcionális játékoknál a gyerekek azokat saját rendeltetéseik szerint használják, például az autót autózásra, a babát babázásra. A játékokra épült iparág, a percenként megjelenő új játékok mindegyike nem egyértelműen szolgálják gyermekeink szellemi és lelki fejlődését. A választás felelőssége is a szülőké. A tudatosságot ez esetben sem nélkülözhetik.  A 2-2,5 éves korban megjelenő szerepjáték általában az iskolás korig, a hatodik életévig lesz domináns. Az úgynevezett szimbólumjáték során a gyermekek a tárgyakat „átnevezik” például, amikor a kiflivel egy komplett beszélgetést bonyolítanak le.

A klasszikus szerepjáték, vagy más néven, utánzójáték során, a gyerekek a felnőttek tevékenységeit képzeletük, kreativitásuk segítségével újraalkotják. Utánozzák szüleik mozdulatait, hanghordozását, szójárását. Ezért is fontos, hogyan viselkedünk gyermekeink előtt.

Babakonyha

A konyha kedvelt játéktér a gyermekeink számára. Mosható textilből készül, alapja egy IKEA Jok-mokk szék. Amikor már kinőtték, vagy megunták a gyerekek, összehajtogatva a szekrénybe kerülhet és a szék újra eredeti funkcióját látja el.

GRÁTISZ AJNDÉK BUDAPESTIMAMI OLVASÓKNAK: A játékkonyha megrendelése esetén az ajándék: "vágható" zöldségcsomag vagy nyakkendős előke

Az alábbi űrlap kitöltésével igényelheted meg a kézműves babatakaró és játékkonyha kedvezményre jogosító kódját.

A takaró amely nem csak melegít

Segíti elsajátítani a gyakran megoldhatatlannak tűnő feladatokat, befűzni a cipőt és masnit kötni. Javul a baba mozgáskoordinációja és a téri orientáció. Fejlődik a figyelme, memóriája, játszva tanulja a színeket és formákat. A gyermek játékában hasonmásokat, képzeletbeli játszótársakat teremt (mint a primitív népek a mítoszokban és rítusokban).

Kézzel készített színes interaktív textilfigurák, amelyek egyénileg is összeválogathatók. 4 vagy 6 darabos takarót, kérésre egyéni méreteket is készítünk, valamint az 5kép "könyvlapok" formájában egymásba hajthatók, vagy a kiságy rácsaiba húzhatók.

Foglalkoztató, baba takaró – saját készítésű, foltvarrás technikával és/vagy gépi tűzéssel készül megrendelés szerint.
Méret: 50x50 cm, 50x75 cm, 125x 25 cm, (egyedi méretben is)
Alapanyag: 100% pamut
Töltet: 140gr-os fliz
Kiegészítők: műanyag csatok, zippzár, szatén szalagok, karikák, ringlik fagolyók.


Ez is érdekelhet!

Ovis zsák - saját óvodai jellel

 

Tányéralátét kisgyerekeknek
Melyik a bal és a jobb kezem? Hova kerülnek az evőeszközök? És a pohár?


További információ: facebook’vasarfia’ oldalon
Rendelés: Stella design - stellapammer@gmail.com, 06-20-3903335

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére