Jelenlegi hely

Újra forog a régi "falovas" körhinta az Állatkertben

Áprilistól újra üzemel az egykori vurstli híres „falovas” körhintája. Az Állatkert kezelésébe 2014-ben került patinás játék az elmúlt szezon vége óta jelentős felújításon esett át: rendbe hozták a forgópódium figuráit, így a falovakat, a gondolákat, a kishajókat és az angyalos-tükrös hintókat, valamint korszerűsítették a körhinta hajtásrendszerét is.

Újra forog a Városligetben a régi „falovas” körhinta. A patinás játék sokaknak még a megszüntetett Vidámparkból lehetett ismerős, de az 1950-ben létrehozott Vidámpark maga is örökölte a körhintát az egykori vurstliból. A játéküzem a Vidámpark megszüntetése után, 2014-ben került az Állatkert kezelésébe.

A körhinta április 1-től kezdve egészen őszig minden hétvégén, illetve munkaszüneti napon várja a látogatókat, délelőtt 10-tól délután 6 óráig. Sőt, a nyári hónapokban várhatóan hétköznaponként is üzemelni fog. A körhinta nem az Állatkertből, hanem az Állatkerti körútról, vagyis az „utca felől” közelíthető meg, és egy szerény belépti díj (400 Ft/fő/menet) ellenében bárki felülhet rá.

A szezon kezdetére az Állatkert jelentős felújításokat hajtott végre a körhintán. Rendbe hozták ugyanis a körhinta forgófedélzetének figuráit, köztük a huszonkét faragott falovat, a két angyalos-tükrös hintót, a két kishajót és a két forgó gondolát, valamint a pódium közepén álló baldachinos építményt is. Kijavították a figurák sérüléseit és felületi hibáit, és valamennyit újra is festették. A hintók és a baldachin új aranyozást is kapott. A felújítások összesen 3,9 millió forintba kerültek, amelyből 2,9 millió forintnyi a körhinta tavalyi bevételéből származott. A fennmaradó összeget az Állatkert egyéb forrásaiból egészítette ki.

A forgófedélzet figuráinak és játékelemeinek rendbehozatala mellett a körhinta hajtásrendszerét is korszerűsítették. A körhintát korábban is villanymotorral hajtották, fékezéskor azonban a hosszú hajtótengelyt olyan erőhatások érték, amely a tengely anyagának gyors elfáradásához és végül a tengely idő előtti töréséhez vezettek. A hajtásrendszer korszerűsítése nyomán rövidebb hajtótengely is elegendő, a fékezés maga pedig „motorfékkel”, a villanymotor fordulatszámát szabályzó frekvenciaváltóval történik.

A régi körhinta az egykori vurstli egyetlen, többé-kevésbé eredeti állapotban megmaradt játéküzeme. Az építés ideje körül van némi bizonytalanság, de a fennmaradt dokumentumok szerint 1906 óta üzemel. Építtetője és első üzemeltetője egy Scheffner nevű körhintás vállalkozó volt, ezért szokták a játékot időnként Scheffner-féle körhintának is nevezni. A vurstli államosítása után a körhintát az 1950-ben létrehozott Vidámpark örökölte, majd annak 2013-as megszüntetése után került az Állatkert kezelésébe. A háború előtti vurstli egyéb látványosságai, így a Jancsi-aréna, a Feszty-körkép, a Klupáti-féle körhinta, a Pöltl-féle céllövölde, a plasztikon és a Fortuna mozgó mára mind eltűntek: a Feszty-körkép máshová került, a többi létesítmény egy része a háborúban ment tönkre, más részüket pedig egy-két évtizeddel azután bontották le, hogy a Vidámparkhoz kerültek.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a terület átvételekor világossá tette, hogy ott középtávon állatkerti karakterű látnivalókat fog létrehozni, a megörökölt műemlék játékoknak azonban – ide értve a hullámvasutat, a mesecsónakot és a Scheffner-körhintát is – legalább olyan jó gazdája igyekszik lenni, mint a megszüntetett Vidámpark volt. Ennek jegyében a hullámvasúton már az átvétel után több száz méternyi szakaszon kicserélték a fa részeket és a vaslemez futófelületet, emellett felújítási munkákat végeztek a szerelvényeken is. Kiépítettek továbbá egy éberség kapcsolót, 2015-ben pedig elkészült a pálya elektromos megvilágítása is (ilyen világítás évtizedekkel korábban is létezett, azonban az elmúlt két évtizedben már nyoma sem volt). A mesecsónak medrét még 2014-ben újra szigetelték, 2015-ben pedig újra elkészítették az egykori szunyókáló óriás figuráját is. Az óriás eredetije egy évtizeddel korábban tönkrement, szétfagyott, pótlására a Vidámpark nem tett erőfeszítéseket.

A hullámvasutat és a mesecsónakot – a körhintával ellentétben – jelenleg nem használhatja a közönség, mert azokat csak egy építési területen át lehetne megközelíteni. A területre tervezett Pannon Park várhatóan az évtized végére készülhet el, s ezt követően a mesecsónak és a hullámvasút használatának sem lesz majd akadálya.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére