Jelenlegi hely

Kezdődik a szezon, április 27-én nyitnak az első fővárosi strandok

Az idei strandszezonban április 27-én elsőként a Palatinus, Dagály és a Paskál fürdők nyitnak ki. A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő strandját várhatóan május 18-tól vehetik birtokba a fürdőzők, a hagyományos nyári strandok, a Római és Pünkösdfürdő június 2-án, illetve június 15-én nyitnak.

Új fürdő

Június második felében adják át a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő strandját, ahol a felújított hullámmedence mellett helyet kap egy gyerek- és egy élménymedence is.

A fürdő fedett részében 11 medence lesz (egy jódos, sós vízű termálmedence, gyerekmedence, kiúszós medence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők és Kneipp-féle taposómedencék). Vize mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

A belépők árai minimálisan, 0-200 forint között emelkedtek. Továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegyvásárlásra, illetve jelentős kedvezményeket nyújtó családi belépők megváltására.

Az összes budapesti strandon továbbra is úgynevezett készpénzmentes fizetés működik, így a fürdő területén vásárolt termékekre (étel, ital, strandcikkek) készpénz helyett kizárólag a pénztárakban feltöltött kártyát, bankkártyát és elfogadóhelytől függően SZÉP-kártyát fogadnak el.

Kitűnőknek ingyenes

A kitűnő bizonyítványt szerző, általános iskolás tanulóknak idén is ingyenes strandbelépővel kedveskednek a fürdők, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé kapnak meg a tanévzáró ünnepségeken.

Nyári fesztiválok

A nyár folyamán számos családi, sport és gyerekprogram teszi még színesebbé a strandok életét, hiszen számos hétvégén, mind a hat strandon szórakoztató programok, sportolási lehetőségek is várják az érdeklődőket.

Ráadásul két fürdő is idén ünnepli 100. születésnapját. Június 15-én a PALA100 Fesztivál keretében fellép a Margaret Island együttes, valamint brazil tánc, capoeria és extrém sportbemutatók színesítik a programot.

A szervezők természetesen nem feledkeztek meg a gyerekről sem, akiket izgalmas, szórakoztató játékok és programok várnak egész nap. Míg július 26-án, a Strandok Éjszakája alkalmából a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben Retro Fesztivált rendeznek.

Budapesti strandok és fürdők

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére