Jelenlegi hely

A Budapest100 bemutatja: a Bauhaus nyomában

Május 4-5-én 50 helyszínen, 150 önkéntessel. Láthattok elegáns villákat, híres középületeket, színházat, strandot, és luxusbérházat, sőt teljes “bauhaus utcákat” is. A Budapest100 rendezvény egy civil városi ünnep, amelynek célja, hogy felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttünk lévő város mindennapi építészeti értékeire, közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. 

Száz éve nyílt meg a 20. század legnagyobb hatású művészeti iskolája, a németországi Bauhaus. Ez az évforduló kiváló alkalmat kínál, hogy közelebbről megismerjük Budapest korai modern építészetét az 1920-as évektől az 1940-es évek végéig, mert a modern magyar építészet és formatervezés történetében a Bauhaus az a meghatározó külföldi intézmény, amely átformálta az addig használt fogalmakat és a magyarban is stílusnévvé vált.

A tiszta felületek, az áramvonalas részletek együttes megjelenése az elismerő “Bauhaus” jelzőt vonja maga után a mai napig. Ezért a Budapest100 az évforduló előtt tisztelegve a Bauhaus nyomába ered, hogy bemutassa város- és gondolkodásformáló hatását.

Eközben hűek maradunk korábbi szokásainkhoz: több, mint 150 önkéntes szervező és kutató munkájának köszönhetően a megnyitó lakóházak és intézmények színes programokkal várják az érdeklődőket több mint 50 helyszínen - írják a szervezők. Láthattok elegáns villákat, híres középületeket, színházat, strandot, és luxusbérházat, sőt teljes “bauhaus utcákat” is.

Több ház büszkélkedhet híres lakókkal, izgalmas szépirodalmi és történelmi emlékekkel, sőt van, ahol a tervező(k) örökösei is mesélni fognak. A helyszínek kívülről és gyakran belül is különleges részletekkel lepik meg a figyelmes szemlélőt.

A Napraforgó utcától Csepelig, az Újlipótvárostól a Svábhegyig, a Palotanegyedtől a Dobsinai utcáig sétálhatnak a Budapest100 résztvevői a Bauhaus nyomában május első hétvégéjén.  

A Budapest100-hoz szakmai rendezvények is kapcsolódnak több napon át a KÉK - Kortárs Építészeti Központban április utolsó hétvégéjén, illetve május első hétvégéjén a Goethe Intézet szervezésében.

A Budapest100 a magyar CIRPAC-csoport történetét feldolgozó kiállítás megnyitásával kezdődik május 3-án, az OSA épületében.

Nyomtatott programfüzet az alábbi helyszíneken találtok:

  • KÉK (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.)
  • OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.)
  • Tourinform (1052 Budapest, Sütő u. 2.)
  • FUGA (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.)

PROGRAMOK MÁJUS 4-5.

Forrás

FB      

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére