Igazságot tenni természetesen nem lehet, hiszen mindenkinek mások az igényei, és persze az élethelyzetek is különbözőek.
Aki bent él egy nagyváros közepén, karnyújtásnyira mindentől, az valóban nem érezheti annyira szükségét egy autónak.
De ha már hetente nagyobb távot kell megtenni a nagyszülőkig, ha kicsit távolabb találunk megfelelő gyerekorvost, akkor mégiscsak felmerülhet rá az igény.
Pláne, ha az ember vidéken él, és a legközelebbi szupermarket is 20-30 kilométerre van. Kisgyerekkel annyira nem egyszerű hosszú órákon át tömegközlekedni a nagyiig, vagy nagyobb távokat legyalogolni az óvodáig.
Belefér-e anyagilag?
Bizonyos élethelyzetekben tehát az autó nagyon jól tud jönni, és megkönnyítheti a mindennapokat, azonban nem árt tisztában lenni vele, hogy mire is vállalkozunk, amikor autót veszünk.
Az autó ugyanis nem csak annyi, hogy egyszer megvesszük egy nagyobb összegért, aztán csak tankoljuk. Havi szinten is nagyon meg tudja terhelni a családi kasszát, ha pedig meghibásodik, az különösen nagy összegeket vihet el.
Fontos tehát átgondolni, hogy az autó fenntartásával járó költségeket fogjuk-e bírni anyagilag, mert annak nem sok értelme van, ha megvesszük, de nem használjuk, mert túl drága. Sőt, igazából akkor viszi csak igazán fölöslegesen a pénzt, ha csak áll.
Okos tervezéssel azonban a költségek csökkenthetők, és az sem árt, ha szerzünk némi jártasságot az autóalkatrészeket illetően – utóbbival rengeteg szervizköltség spórolható meg.
Amennyiben magunk is meg tudjuk rendelni a szükséges alkatrészt, például az www.autodoc.hu -ról, máris nagyságrendekkel kevesebbet hagyhatunk a szervizben.
Íme, a legkézenfekvőbb spórolási tippek:
- Tervezzük meg az utazásokat! Ha hosszabb távra indulunk, nézzük meg alaposan, hogy milyen útvonalon megyünk. Lehet, hogy a rövidebb út drágább lesz, mert fizetős szakaszokat érint. Próbáljuk a városokat elkerülni, nézzük meg előre, hol tudunk útközben jobb áron tankolni!
- Ne menjünk fölösleges köröket! Elvisszük reggel oviba a nagyobb gyereket, aztán 1 óra múlva visszaszaladunk a gyerekorvoshoz a kicsivel, hazamegyünk, majd el kell szaladni a boltba, délután vissza az oviba a nagyért, aztán onnan még a boltba, ami persze nem esik útba hazafele, de muszáj estére vacsit venni. Sokaknak néz ki így a napja, pedig ezek teljesen fölösleges körök, amik eszik a benzint, és amortizálják az autót. Gondoljuk végig előre, hogy mire van szükség, és szervezzük úgy a napot, hogy összekötjük a tevékenységeket, így egy, legfeljebb két körből minden megoldható.
- Nem kell mindig szerelő! Egy megfázással nem megyünk orvoshoz, akkor egy gumicseréért minek mennénk el a szervizbe? Ha már autónk van, ássuk bele magunkat egy kicsit az alap karbantartási munkákba, és amit biztonságosan meg lehet oldani otthon, oldjuk meg! Ez több tízezres tétel megspórolását is jelentheti adott esetben.
Ha okosan használjuk az autót, nem fogjuk úgy érezni, hogy egy végtelen pénznyelő, és koncentrálhatunk az előnyökre, amiket ad!
- Budapestimami -