Jelenlegi hely

Ismerd meg a gyermekek lenyűgöző gondolkodását!

Vajon hogyan gondolkodnak a világról a még beszélni nem tudó csecsemők? Miként igazodnak el az egyre összetettebbé váló társas világban az óvodás korú gyermekek? Az ELTE Babalabor kutatói ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ. A kutatások iránt érdeklődő családok a honlapon történő regisztrációval tudnak bekapcsolódni. Segítsd a munkájukat Te is!

A tudomány segítségével az elmúlt években egyre többet tudhattunk meg arról, miként fedezik fel a világot a gyermekek első életéveik során. Számos kutatás igazolta, hogy a gyermekek több tudással rendelkeznek a világról, mint gondolnánk: a felmérések eredményei alapján például kiderült, hogy a még egészen kicsi, csupán 5,5 hónapos babák is képesek egyszerű “számításokat” elvégezni. A gyermekkori fejlődés kutatása a tudomány egy igen gazdag területe, amelynek legérdekesebb és legfrissebb eredményeit mutatta be a Netflix, Újszülöttek című sorozata is. 

Ezekhez hasonló kutatásokat folytat az ELTÉ-n működő Babalabor, amely Dr. Király Ildikó vezetésével, immár 12 éve működik az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán (2017 óta az MTA Lendület pályázatának részeként). A labor munkája nyomán kiderült, hogy a gyermekek már 14 hónapos korban is követni tudják, ha társuk félreértett valamit, illetve, hogy az óvodások már meglepően hasonlóan gondolkodnak másokról, mint a felnőttek. 

Hogyan tudhatjuk meg mindezeket a gyermekekről?

A csoport “kicsiket” és “nagyokat” is egyaránt vár a laborba: a legidősebb korosztály az 5 éves kor körüli gyerekeké, ők a laborban már igazi veteránnak számítanak. A különböző korosztályokat különböző módokon vonják be a kutatásokba. Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy vajon a beszéd megjelenése előtt mire gondolhatnak a gyermekek?

Ennek feltárása több módon is lehetséges. Ezek közé tartozik például a szemmozgás-követés, amely azon alapszik, hogy tekintetüket már a legfiatalabbak is könnyedén irányítják. Ennek rögzítésén keresztül a kutatók következtethetnek arra, vajon mire gondolnak a picik egy-egy videó nézegetése közben.

Egy további módszer az ún. EEG, az ilyen módszert alkalmazó vizsgálatok során a babák fejére egy kis hálós sapka kerül, amely az agy által termelt rendkívül gyenge elektromos jelek rögzítése segítségével méri az agytevékenységet. Mindeközben a babák “feladata” csupán annyi, hogy egy bábszínházi előadást vagy videót nézzenek anyukájuk vagy apukájuk ölében ülve.

Totyogó kortól már a gyermekek aktívabb részvételére építenek a kutatások: a gyermekek pár perces interaktív helyzetekben vesznek részt, amelyek során döntéseikből vagy válaszaikból kiderülhet, vajon hogyan vélekednek az adott helyzetről.   

A labor munkatársai barátságos környezetben várják a családokat. A kutatásban való részvétel, amellett, hogy segíti a tudományt és a gyermekek gondolkodásáról való tudásunk gyarapodását, érdekes élmény mind a szülők, mind a gyermekek számára: a szülőknek izgalmas felfedezés lehet új szemszögből megismerni babájuk gondolkodását, míg a játékos helyzetekben való részvétel a picik számára játszóházi élményhez hasonlítható.

A honlapon történő regisztrációt követően a labor munkatársai felveszik veled a kapcsolatot, amikor a gyermek korosztályában kutatás indul. A részvétel jellemzően egyszeri látogatásból áll, amelynek hossza minden esetben a gyermekek életkorához van igazítva, általában összességében 30-40 percet vesz igénybe.

Amennyiben szívesen részt vennél a kutatásban és szeretnél az ELTE Babalabor munkáját segíteni, a labor honlapján tudsz regisztrálni.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére