Jelenlegi hely

Iránytű 2025 tavasz – Önismereti és párkapcsolati előadások

Március 3-tól visszatér a népszerű előadás-sorozat, ahol vezető pszichológusok, terapeuták és ismert személyiségek osztják meg tapasztalataikat és tanácsaikat.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012-ben indította el népszerű előadássorozatát "Család és Karrier?" címmel. Azóta minden év tavaszán és őszén megszervezik ezt az eseményt többek között olyan neves előadókkal, mint Pál Ferenc, Mihalec Gábor, Bagdy Emőke.

Pszichológusok, párterapeuták és ismert emberek beszélnek arról, hogyan kerülj egyensúlyba önmagaddal, a másikkal, és a világgal.

Az előadásokon párválasztási, párkapcsolati és önismereti témákat járnak körbe, és kiemelten foglalkoznak a gyermekvállalás/karrierépítés összeegyeztethetőségének kérdésével. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek hazánkban.
Skrabksi Fruzsinával, a Mozgalom vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható.

Márciustól új előadások

Folytatódik az Iránytű előadás-sorozat a Semmelweis Egyetem, az első előadás március 3-án lesz. Az alkalmak 18 órától kezdődnek.

Programok

2025. március 3.

18:00: SÉMAKÉMIA - Sémák és sémapárok az ismétlődő párkapcsolati konfliktusok hátterében

VÁGYI PETRA, haladó sématerapeuta és kiképző, klinikai szakpszichológus

Vágyi Petra két könyvében – Sémáink fogságában és Sémáink párban – foglalta össze a sématerápia alapjait, illetve a sémakémia párkapcsolati működéseit és konfliktusait. Ezek az írások betekintést nyújtanak abba, hogyan ragadnak minket fogságba a sémáink, és mit tehetünk azért, hogy szabaduljunk tőlük. Jelen előadása a második könyvén alapul, azaz a párkapcsolati konfliktusok és sémakémia jelenségeire. Miért ismétlődnek párkapcsolatainkban ugyanazok a konfliktusok? Miért vonzódunk újra és újra olyan partnerekhez, akikkel a kapcsolat végül fájdalmas mintázatok mentén szakad meg? Miért választunk olyan embereket, akikkel látszólag mindig ugyanazokba a zsákutcákba jutunk?

Célunk az, hogy megértsük a sémakémia működését, és eszközöket adjunk a párkapcsolati konfliktusok kezelésére, valamint az egészségesebb kapcsolati működés kialakítására.

19:20: “Érzések, falatok, döntések” - Az étkezés és a lélek kapcsolata

Révész Anett, praxisvezető dietetikus

„Az vagy, amit megeszel” – de mi van akkor, ha az érzelmeinket is az határozza meg, amit a tányérunkra teszünk? Tudtad, hogy a boldogságérzetünkért felelős szerotonin kb. 90%-a a bélrendszerben termelődik? Az egészséges étrend nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is támogatja: javítja a hangulatunkat, csökkenti a depresszió kockázatát, és segíti a jó alvást. A bél-agy tengely az egyik legizgalmasabb kapocs az étkezés és az érzelmek között. Révész Anett előadásán kiderül, hogyan hatnak az étkezőasztalnál meghozott döntéseid az életedre!

2025. április 07.

18:00: LEZÁRATLAN MÚLT?

LUKÁCS LIZA Ph.D., krízistanácsadó szakpszichológus

Amikor egy ember életében felbukkan a szorongás, a tartós lehangoltság, a krónikus stressz, az rendszerint azzal függ össze, hogy egy fontos emberi kapcsolatában jelentős érzelmi igények vagy szükségletek nem elégültek ki. Előfordul, hogy bár a testi tüneteket (alvászavarok, evési problémák, rendszeres és/vagy túlzásba vitt alkoholfogyasztás, egyéb függőségek) és hangulati jeleket (visszahúzódás, bizonytalanság, kishitűség) észleli önmagán, azt nem tudja meghatározni, hogy mely érzelmek jelentenek számára gondot, és mely kapcsolata okozza tulajdonképpen a problémát. Legtöbbször az derül ki a terápiás beszélgetések során, hogy a kapcsolatokban a tartósan ki nem mondott szükségletek, igények és vágyak miatt éltek át csalódást vagy szenvedtek el sérülést az érintettek.

Ebben az előadásban az egyenrangú kapcsolatrendszerünkről lesz szó. Megvizsgáljuk, milyen módon befolyásolja a gyermekkorunkban megtapasztalt törődés, bizalom és biztonságérzet, illetve ezek hiánya a testvérkapcsolatokat, a barátságokat és a párkapcsolatokat.

19:20: A FÉRFIENERGIA 7 ÁLDÁSA

BEDŐ IMRE, A Férfiak Klubja alapítója, közgazdász

A férfiak visszahúzódtak, munkába temetkeznek. Ma azt üzenik nekik, hogy nincs különleges erejük, semmi olyat nem adhatnak, amit csak egy férfi adhat. Bedő Imre (nőknek is érdekes) előadásában 7 olyan férfi-erőt jár körbe, amelyek ma is nélkülözhetetlen módon táplálják a nőkkel közös világot és amelyek elengedhetetlenek a mai és a jövő nemzedékek sikeréhez.

Előadása nyomán a különleges férfi felelősség különleges erőt is ad férfi-nő szövetség, a család és a generációk közötti kapcsolódás ismételt összekovácsolásához!

2025. május 06.

18:00: NŐI ARCHETÍPUSOK
19:20: FÉRFI ARCHETÍPUSOK

BEKE CSILLA, tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodráma- és bibliodráma vezető

- Az est folyamán két 60 perces előadáson vehetnek részt!

Női archetípusok: Tündér, angyal, vagy boszorkány....(Te melyik vagy? Egyik sem, vagy mindhárom?) Miért jó és hasznos megismerni a bennünk élő ősmintázatokat? Hogyan hatnak ezek a női archetípusok a mindennapjainkra, a nők és a férfiak életére? Mi az, ami a nőket meg tudja erősíteni abban, hogy akármi is történt, tudjanak és tanuljanak meg igazi, nagybetűs Nőként élni? Miért praktikus, ha ezekről a belső mozgatórugókról a környezetükben élő férfiaknak is van fogalmuk?

Férfi archetípusok: Lovag, zsarnok, vagy mágus….Hogyan hatnak a férfi archetípusok a mindennapjainkra, a nők és a férfiak életére? Mi az, ami a férfiakat meg tudja erősíteni abban, hogy akármi is történt, tudjanak és tanuljanak meg igazi, nagybetűs Férfiként élni? Miért praktikus, ha ezekről a mozgatórugókról a környezetükben élő nőknek is van fogalmuk?

2025. június 02.

18:00:  “EZT KERESTEM!” - Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?

PÁL FERI, katolikus pap, mentálhigiénés szakember

- Az est folyamán egy 90 perces előadáson vehetnek részt!​

Pál Feri évek óta készül egy számára kitüntetetten fontos előadásra, évek óta gyűjti és rendezi hozzá az anyagot. Akár szebb idők járnak éppen ránk, akár nagy nehézségekkel küzdünk, mindenképpen fontos feltennünk magunknak a kérdést: úgy élek-e, ahogy érdemes? Fontos tudnunk: a legcudarabb körülmények között is élhetünk úgy, ahogy érdemes - és elvéthetjük akkor is, amikor jól megy dolgunk és a világ szemében sikeresek vagyunk. Ha nem úgy élünk, ahogy érdemes, minden eredményünk, sikerünk, teljesítményünk meg fog végül keseredni számunkra és szívünk mélyén kudarcosnak érezzük majd magunkat.

De honnan tudjuk, hogyan érdemes valójában élnünk - és miként juthatunk el oda? A kérdésre Pál Feri eddigi egyik legfontosabb előadásában igyekszik válaszolni.

Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Budapest 1089, Nagyvárad tér 4., Zöld előadó

Jegy- és bérletárak:

SIMA JEGYEK:
1 előadásos est - 4.000 Ft
2 előadásos est - 4.500 Ft

PÁROS JEGYEK:
1 előadásos est - 6.000 Ft
2 előadásos est - 7.000 Ft

BÉRLETEK:
4 alkalmas - 12.000 Ft
4 alkalmas páros - 20.000 Ft

A korábbi előadások a Hangtárban meghallgathatók.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére