Jelenlegi hely

Ingyenes szabadegyetemet indít az ELTE Művészettörténeti Intézete

A háború témája a képzőművészetben címmel márciustól ingyenes szabadegyetemi képzést indít az ELTE bölcsészkarának Művészettörténeti Intézete. Kortól, végzettségtől függetlenül minden érdeklődőt várnak.

2024 tavaszán az ELTE Művészettörténeti Intézete művészettörténeti szabadegyetemet indít "a háború témája a képzőművészetben" címmel.

"Az előadások egy-egy nagyobb témakör, műfaj, képi törekvés képzőművészeti megjelenését vizsgálják az antikvitástól napjainkig. Előadóink zöme az intézet oktatója, de olykor egyes témákra külső szakembereket is meghívunk” – írják a szervezők.

Céljuk a művészettörténeti ismeretterjesztés, ezért minden érdeklődőt szeretettel várnak, kortól, végzettségtől függetlenül. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az állami egyetemek minden előadása – így a művészettörténetiek is – nyilvánosak.

Az előadások ingyenesek, keddenként 18h-kor kezdődnek az egyetem Múzeum krt. 6-8. alatti épületében, az 1. emeleti Fülep Lajos teremben. 

Tematika:

március 12. KUSLER ÁGNES: A háború következményei: a háború és béke ikonográfiája Peter Paul Rubens művészetben

március 19. VELLADICS MÁRTA: Miért kell a királyi palota? Uralkodói PR a 18. századi Magyarországon

március 26. RÉVÉSZ EMESE: A háború szürreális valósága. Goya, Manet és Otto Dix képei a háborúról.

április 9. LÁNCHIDI PÉTER: Testvérháború: szabadkőművesség a fegyverek árnyékában

április 16. SZEGEDY-MASZÁK ZSUZSANNA (meghívott előadó): Fényképezőgép a harctéren

április 23. RÉNYI ANDRÁS: Picasso Guernicája mint háborúellenes "monumentális propaganda" az 1937-es párizsi világkiállítás kontextusában 

április 30. SZŐKE ANNAMÁRIA: „…a gyilkosság intézményesítése a háború, helyesebben az intézmények gyilkossá a háborúban válnak…”. Erdély Miklós: Morálalgebra – Szolidaritás-akció, 1972

május 7. FEHÉR DÁVID: Háború és kataklizma – a trauma alakzatai. Celan-motívumok Lakner László, Anselm Kiefer és William Kentridge művészetében

május 14. EÖRSI ANNA: Epizódok a béke ábrázolástörténetéből

részletes program

A részvételi szándékot itt jelezzétek: revesz.emese@btk.elte.hu

Időpont: 2024. március 12. - 2024. május 14. között, minden kedden 18:00 órakor
Helyszín: ELTE főépület (Budapest, 1088. Múzeum krt. 6-8.), I. emelet, Fülep Lajos terem

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Családháló
NOE
Képmás Magazin
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Ugrás az oldal tetejére