Jelenlegi hely

Hová tegyük a karácsonyfát? – Itt a budapesti gyűjtőhelyek listája

A fővárosban nagyjából 500-600 ezer fenyő kerül ki az utcára az ünnepek után. Január elején indulnak a "fenyőfajáratok".

Vízkereszt napjával – január 6. – véget ér a karácsonyi ünnepkör, a hagyomány szerint ilyenkor szoktuk leszedni karácsonyfát. Ha mindent leszedtünk róla – a szaloncukor papírokat is  –, akkor kitehetjük a kukák mellé vagy elvihetjük a kijelölt gyűjtőhelyekre. 

Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően a MOHU Budapest gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. Jellemzően január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában 1-1,5 hónapig tart. A becslések szerint mintegy 500-600 ezer darab tűlevelű kerül az utcákra. Ilyenkor úgynevezett fenyőfajáratok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket.

A lakosság több lehetőség közül is választhat: a háztartási hulladékos szemetes kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítunk fűtési hőt, és villamos áramot.

A budapesti gyűjtőhelyeket ITT találod.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére