Jelenlegi hely

Hová írassam a gyereket? Vélemények első kézből!

"Hová írassam a gyerekem?" Ez a kérdés garantáltan minden szülő fejében megfordul. Méghozzá nem is egyszer, hanem minimum kétszer, vagy háromszor. A szerencsésebbek a bölcsi választást megússzák ugyan, de az óvoda- és az iskolakeresés bizony mindenkinél okoz némi fejtörést. És a döntés korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Mert ugye mitől is jó egy intézmény? Attól, hogy könnyen megközelíthető és árnyas az udvara, így nem kell félni, hogy napszúrást kap a gyerek? Vagy attól, hogy jók a továbbtanulási statisztikák és elérhető színvonalas angol oktatás már az első évtől? Netán azért, mert kedves az óvónéni és egészséges ételeket kapnak a gyerekek?

A válasz: attól függ! Leginkább persze a gyerektől és attól, hogy ő hogy érzi magát a választott helyen. Mindenkinél más-más súllyal, de gyakorlatilag minden szempont fontos, és a legtöbbjük olyan információ, ami csak menet közben derül ki, így azok tudják igazán a válaszokat, akik már próbálták. 

A Budapestimaminál nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy összegyűjtsük első kézből, maguktól a szülőktől, hogy miért érdemes egy-egy intézményt választani.
Hiszünk benne, hogy ezek a visszajelzések adják az igazi útmutatást!

Megköszönve az eddig beérkezett hozzászólásokat, következzen néhány igazán szívet melengető visszajelzés.

BÖLCSŐDÉK

Még Több Mesét - Műegyetemi Dolgozók és Hallgatók Gyermekeiért Alapítvány Bölcsődéje és Óvodája

"A Még Több Mesét egy külön világ, egy olyan nagy szeretetbuborék, ahol a gyerek mellett a szülő is odatartozónak érzi magát. Nyugodtan megyek dolgozni, mert tudom, minden helyzetet megoldanak az én távollétemben is, néha akár jobban is, mint én tenném. Itt dolgozik a világ legjobb gondozónője, Szilvi, akit Ágival együtt imád a lányom." (2016.01.25.)

"Kis létszámú csoportok, kedves és hozzáértő gondozók és dadusok. Nagy kert, ahol sok időt töltenek, árnyékos terasz. Sok mese, változatos étrend. Szerető gondoskodás." (2016.01.25.)

Iciri-Piciri Bölcsőde

“Mint gyakorló anyuka, második gyerekemnek is a legjobbat kerestem. Nem csupán egy "értékmegőrzőt", ahol vigyáznak a gyerekemre napi 8 órában, hanem egy olyan helyet, ahol átveszik a szerepemet, és mintegy sajátjukként foglalkoznak a rájuk bízott gyerekekkel. Hiszen lássuk be, többet vannak a dadusokkal, mint velünk szüleikkel. Ezért fontos a jó választás. Ebben a Bölcsiben olyan emberekre bízhatod a babádat, ahol mindenki érti a dolgát és feltétel nélkül szereti őket, nem mellesleg, ismeri a nyelvüket, még akkor is, ha azok nem magyarul beszélnek. …. Sajnálom, hogy már csak fél évünk van hátra! Bátran ajánlom minden anyukának, aki jó kezekben akarja tudni gyerekét!” (2016.01.27.)

Zuglói Egyesített Bölcsődék - Patakparti Bölcsőde

“A Patakparti bölcsi családias hely, jó ide megérkezni, szeretjük. A gondozónők kedvesek, türelmesek, a gyerekek szempontjait nézik minden esetben.  A tágas udvaron jó levegőn játszhatnak a gyerekek, amikor az időjárás engedi kiviszik ide a gyerekeket. “ (2016.01.12.)

Zuglói Egyesített Bölcsődék - Ringató Bölcsőde 

“Szuper bölcsőde, családias hangulattal, kevés gyerekkel. A kisgyermeknevelők között fiatalok és idősebb, tapasztaltabb kollégák is vannak, jól kiegészítik egymást. Jó a szülői közösség, a bölcsi igyekszik sokféle programba bevonni a szülőket. Az étkezésben a főzelékek dominálnak, gyakran van viszonylag különlegesebbnek számító főzelék is (salátafőzelék, céklafőzelék, savanyútojás főzelék, gesztenyefőzelék stb.), ezt a gyerekeknek meg kell szokni…” (2016.01.19.)

ÓVODÁK

XXII. kerület Egyesített Óvoda - Leányka Tagóvoda

"Legtöbb szülőnek nehéz kérdés, hogy hova járjon gyermeke ovodába. Ezzel én is így voltam 3 évvel ezelött, de a lehető legjobban döntöttem, hogy ezt az ovit választottam!! Mi a Mackó csoportba járunk, már nagy csoportosak vagyunk, és csak is jót tudok mondani. Az óvónénik fantasztikusak. Segitőkészek, türelmesek, szaktudásuk 100%-os! A sok program amiben az ember szívesen vesz részt, mind egytöl egyig fantasztikus! És bár már iskolába megyünk, nagyon fog hiányozni mind az ovi, és az óvónéni is! De mégis Büszke vagyok, hogy Leánykás MACIS ovisok vagyunk!!!!!" (2016.01.26.)

Palotai Vadvirág Óvoda (Aulich Tagóvoda)

“A kisfiam autistaként került az óvodába. Mióta ide jár rengeteget fejlődött, az itt dolgozók rengeteg türelemmel és hozzáértéssel foglalkoznak vele.” (2016.01.27.)

Rákosmenti Hétszínvirág Óvoda-Szilárd utcai Tagóvoda

“A nagyfiam a Szilárd utcai tagóvodába jár, már iskolába készül. Nagyon szeretem ezt az épületet, családias a légkör, hiszen csak 2 csoport van, tündériek az óvónénik, dadusok, konyhás nénik. A 2 csoport gyermekei együtt játszanak az udvaron, nem kell sok csoportnak alkalmazkodni egymáshoz. Az óvónénik törekednek arra, hogy a gyerekeket egyéni képességeiknek megfelelően fejlesszék, minden gyermeknek a saját képességeinek megfelelően tanítgatják, hogy az iskolában minél jobban tudjanak teljesíteni és beilleszkedni.” (2016.01.18.)

Óbudai Mesevilág Óvoda

"3 gyermekem van, már csak 2 jár oviba...a nagy már iskolás....Az óvoda számunkra tökéletes, a gyerekeim imádják...nagyon jó programok vannak,minden szükséges fejlsztést, iskolai előkészítést megkapnak a gyerekek, amire szükségük van és nagyon szeretnek idejárni...nagyfiam visszajár elmesél mindent, mi történt vele és, hogy miket tanul....Sokáig írhatnám még, hogy miért szeretjük ezt az ovit....de aki ismeri, annak nem kell magyaráznom, aki pedig gondolkozik hová vigye a gyermekét...annak csak javasolni tudom, hogy nézze meg az Óvodát." (2016.01.22.)

ISKOLÁK

Újpesti Homoktövis Általános Iskola

“Nagyon tetszik benne, hogy közel van (550 m Google térkép szerint). A személyes tapasztalatom az, hogy a tanárokkal jól ki lehet jönni, rugalmasak, problémamegoldók, őszinték, segítőkészek és partnerként tekintenek rám. Ez igaz az iskola vezetésére is. És tetszik, hogy mint minden iskolában úgy a Homoktövis suliban is tilos a dohányozás. Így nem kell attól tartanom, hogy büdös lesz a ruhám a cigarettától, ha belépek az iskola aulájába.” (2016.01.24.)

Pannónia Általános Iskola

"Az iskola magasan pozícionált a kerületben, tapasztalataim szerint rá is szolgál hírnevére, a jó eredményeket azonban családias, kellemes légkörben érik el, a kisfiam jókedvűen megy be minden reggel és jön haza délutánonként. Az iskola épülete is szép, tekintélyt parancsoló, nagyon jók a délutáni külön foglalkozások (sport, művészet, sakk) is, a lényeget mégsem az infrastrukturális és technikai adottságok adják, hanem a felkészült, kedves tanárok és a gyerek centrikus pedagógia.” (2016.01.13.)

Vajk-sziget Általános Iskola

“Kertvárosi környezetben van az iskola, zöldövezetben, az erdő mellett. Az osztályok 20-25 fősek csak, így jut figyelem minden gyerekre. Tanárnéniket nagyon szeretjük. Sok sportolási lehetőség, úszás oktatás, szakkör közül lehet választani. Évközben több "csapatépítő" rendezvény tartanak, amin a család többi tagja is részt vehet. “ (2016.01.13.)

Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola

"A kerület legjobb sport iskolája!  A gyermek minden nap várja, hogy ma éppen mi fog vele történni, mit tanulnak újat, mit csinálnak, hova mennek, milyen versenyen vesznek részt...... Rengeteg külsős programra mennek, akár hétköznap, akár hétvégén. Tanulmányi ismeretekből is kiválóan teljesítenek. A tanárok maximálisan segítőkészek, kedvesek, bátorítják a gyermekeket. Az iskola felszereltsége jó. Ez egy remek iskola!” (2016.01.22.)

Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

“A mi iskolánkban családias a hangulat, barátságos a légkör, jó ide bejönni. Az igazgató néni és a tanárok mindig a gyerekek érdekeit tartják szem előtt, szeretettel terelgetik a kicsiket, nagyokat egyaránt. Van művészeti (rajz) és reál osztály, az  első osztályban pedig a gyerekek ízelítőt kapnak az angol és a német nyelvből, hogy el tudják dönteni, melyik nyelvet szeretnék második osztálytól tanulni. Szakkörből is van választék: énekkar, dráma, sakk, néptánc, a tornaóra keretén belül úszás, és a mi osztályunkban korcsolya (köszönhetően az osztályfőnökünknek). Az iskolán belül és kívül is sok a közös program, ami szintén közösségépítő hatású. A lányom nagyon szeret idejárni, jó az osztályközösség (1/A) és nagyon szereti a tanító néniket is! “  (2016.01.12.)


A "Mi iskolánk, óvodánk, bölcsődénk 2015" pályázat részleteiről, és a hozzászólások révén nyerhető értékes csoportos és egyéni díjakról bővebb információ található ITT.

Várjuk továbbra is a szülői véleményeket, február 29-ig még elmondhatjátok, hogy Ti miért szeretitek azt az intézményt, osztályt, csoportot, ahová gyereketek jár.

Fogjunk össze, segítsünk egymásnak a döntésben!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Régi idők karácsonya Budapesten

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.
Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Eta néni 2021-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Országos adventi programajánló

Országos adventi programajánló

Adventi ablaknaptár, gyertyagyújtások, vásári és betlehemes programok.. a várakozás, a csodák, a meglepetések időszaka. Különleges adventi programok készülődnek szerte az országban, válogattunk belőle.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére