Jelenlegi hely

Gyerekbarát város - A játék az utcán hever

Dinoszauruszok, naprendszer, játékos feladványok, versek és ugróiskolák: ehhez hasonlókkal korábban nem találkozhattak a gyerekek a város utcáin. Budapest különböző kerületeiben megtalálhatjuk őket, méghozzá járdafestések formájában.

Dizájn a városban

A járdafestmények különböző témaköröket ölelnek fel, és mindegyikhez tartozik egy-egy újragondolt, látványos feladvány vagy jellegzetes szimbólum: ugróiskola, szorzótábla, találós kérdés vagy épp az óra működése.

A dinoszauruszoknál 1:1-es lábméreteket láthatunk felfestve viszonyítási pontként, de a gyerekek megismerhetik azt is, hogy milyen bolygókból áll a Naprendszer, és találkozhatnak az időmértékes ugróiskolával is Varró Dániel versrészlete alapján.

A BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közreműködésével kutatta annak lehetőségét, hogyan lehetne Budapest köztereit közelebb hozni a gyermekekhez, oly módon, amely nemcsak izgalmasabbá teszi számukra a közlekedést, hanem ismereteiket is bővítheti játékos formában.

A kutatási munka eredményeként megszületett a Gyermekbarát város koncepciója, amelyet elsőként Józsefvárosban valósítanak meg.

A fejlesztéssel a 3-10 év közötti óvodás és iskolás gyermekeket szeretnék megcélozni. Fontos szempont, hogy barátságosabbá tegyék a közterületeket az óvodába, iskolába, edzésre, különórára igyekvő, hazafelé tartó vagy csak éppen arra sétálgató gyerekek számára, egyúttal olyan vidám feladatokat adjanak nekik, amikből hasznos ismeretekhez juthatnak.

VIII. kerület

Összesen hét helyszínen – a Gutenberg tér 2., a Somogyi Béla u. 21., a Somogyi Béla u. 5., a Német u. 6-8., a Német u. 20., a József u. 21. és a Horváth Mihály tér 6-8. előtt – festettek fel olyan installációkat, amelyekkel izgalmasabb lesz a gyerekek számára a közlekedés és játékosan tanulhatnak.

XII. kerület

Hat felfestés került a Mackós óvoda, a Süni óvodák, a Németvölgyi Általános Iskola, illetve Margaréta és a Hollósy Simon utcai játszótér közelébe. A Böszörményi út 13-15. előtt, a Királyhágó térnél a naprendszer bolygói, a Kiss János altábornagy utcában, a Margaréta játszótér bejáratánál „ugrálható” időmértékes vers, a Böszörményi út 20-nál dinolábnyomok, a másik oldalon az óra és perc kapcsolatára tanító rejtvény kapott helyet.

A Németvölgyi iskolánál, a Mackós óvoda előtt különleges, szorzótáblás ugróiskola, míg egy kicsit lejjebb, a Németvölgyi út 31-el szemben számolós járdagrafiti szórakoztatja az erre járókat.

Mivel egymáshoz közel, sétatávolságra helyezkednek el, érdemes valamennyi feladatot, többször is felkeresni, hiszen a feladványok nemcsak egyszer használatosak, hanem minden alkalommal megmozgatják a kicsik fantáziáját.

III.kerület

  • 1035 Budapest, Kerék utca 18-20. járdaszakasz
  • 1036 Budapest, Mókus utca 2. járdaszakasz
  • 1031 Budapest, Arató Emil tér járdaszakasz
  • 1033 Budapest, Szérüskert utca 33-39. járdaszakasz
  • 1039 Budapest, Viziorgona utca 1. járdaszakasz
  • 1039 Budapest, Pais Dezső utca járdaszakasz
  • 1039 Budapest, Juhász Gyula utcai sétány

A projektet a Fővárosi Önkormányzat, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és az alkotók – a MOME EcoLab kutatócsoportja – olyan példaértékű modellnek szánják, melyet a jövőben több budapesti kerületben is örömmel megvalósítanának.

Idén ősszel még csatlakozik az I., V., XVII. és XXI. kerület is a Gyermekbarát városhoz, így hamarosan még több budapesti utcán sétálva találkozhatunk a játékos járdafestményekkel.

Forrás: hegyvidek.hu, jozsefvaros.hu, obkf.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére