Jelenlegi hely

Fuss az erdész szemével! – Téli terepfutó-kihívás a Pilisben

Az Országos Erdészeti Egyesület „Fuss az erdész szemével” című népszerű terepfutó-kihívássorozatán a résztvevők mélyebben betekinthetnek az erdő életébe, jobban megérthetik az erdei ökoszisztéma működését. Olyan összefüggéseket és érdekességeket láthatnak meg, ami mellett amúgy jó eséllyel elfutunk. A március 15-ig teljesíthető téli kihívás úticélja a Biatorbágy fölött, az Iharos-hegy körül elterülő erdő.

Látványos útvonal, alig húsz percre Budapesttől

A sorozat aktuális, hetedik kihívása is a Pilisi Parkerdőbe invitálja a futókat. A cél ismét a Budai-hegység, ezúttal azonban annak déli része, a Biatorbágy fölött, az Iharos-hegy körül elterülő erdő.

A 13 kilométer hosszú, 385 méter szintemelkedést tartalmazó körút különlegessége a Nyakas-kő és a Madár-szirt látványos mészkőpereme, a Kő-orr kaptárkövei, a híres biatorbágyi viadukt, illetve természetesen a terület jellemző erdői, a mészkedvelő tölgyesek, a molyhos tölgyesek, a cseresek, vagy a kopárfásítások során ültetett feketefenyvesek.

A rajthely Budapest központjából, a Déli pályaudvarról vonattal 20 perc alatt elérhető, de megközelíthető Kelenföldről menetrend szerinti helyközi buszjárattal, illetve személygépkocsival az M1-es autópályán vagy az 1-es főúton.

Már maga a rajt is különleges helyen van: a kettős viadukt alatt, ahol 1931-ben a híres merényletet elkövették. A hidakat egészen 1979-g használták vasúti célokra, végül sétányt alakítottak ki rajtuk.

Utunk a sárga sáv jelzésen a Madár-forrás felé vezet, majd innen kapaszkodunk fel a Kő-orr látványos kilátópontjához. Itt már kapunk egy kis ízelítőt abból a kőzetből, amelynek utunk majdani látványosságát köszönhetjük, és amely döntően meghatározza a környező erdőket is. Ez a 12-15 millió éves „tinnyei mészkő”, amelyet hatalmas területen bányásznak a mai napig – ebből épültek Budapest legismertebb középületei is.

Ez a kőzet határozza meg a terület talaját is. Mészkedvelő tölgyesekben, melegkedvelő molyhos tölgyesekben, cseresekben futunk. A cser jellegzetessége, hogy elszáradt leveleinek java része nem hullik le egyből, hanem a tél folyamán a fán marad. Ezek a levelek tavasszal hullanak csak le, amikor majd az újonnan jövök „lelökik” a tavalyi elszáradtakat.

Jobbra tőlünk az Iharos-hegy, amelynek csúcsán egykor légvédelmi rakétabázis állt – éppúgy, mint a szintén a Pilisi Parkerdőhöz tartozó Pilis-tetőn, a Lom-hegyen vagy az Urak asztalán. A terület egy részén egykor karsztbokorerdők és sziklagyepek terültek el – ezeket a „kopárokat” fásították később az erdészek a ma is látható feketefenyőkkel.

A sárga sáv jelzésről előbb a piros sávra, majd egy éles jobbkanyarral a piros keresztre térünk át, amely már az útvonal legnagyobb látványosságához, a Nyakas-kőhöz és a mellette hosszan elhúzódó Madár-szirthez vezet. Különleges, a Budai-hegységben másutt nem átélhető élmény ezen a kanyonszerű, kitett mészkőperemen futni, magasan a Benta-patak völgye fölött. A Madár-szirten túl az út a híres Szily-kápolna alatt vezet vissza a viadukthoz.

Feladatok

A kihívás a téli időszakban, 2023. március 15. éjfélig él, egyrészt a táv teljesítésével, másrészt az útvonalhoz tartozó feladat megoldásával.
A feladat: a kör teljesítése közben fényképet kell készíteni egy csertölgyről, amelyen még rajta vannak az elszáradt levelek. Ezt a fényképet az Országos Erdészeti Egyesületnek (erdeisportok@oee.hu) elküldve a megfejtők nyereményjátékban vehetnek részt, melyen a szervező három ajándékcsomagot sorsol ki.

Forrás: Pilisi Parkerdő

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére