Jelenlegi hely

Foglalj telket és építs házat a Mézeskalácsvárosban!

2018. november 30-ig lehet telkeket foglalni az ország legkülönlegesebb parcelláira. A Mézeskalácsváros Budapest egyik legaranyosabb karácsonyi társasjátéka, egy kortárs karácsonyi mézeskalácsszobor, amely 2009 óta évről évre egyre több alkotó épít össze. A kiállítás karácsony előtt pár nappal nyit és február végéig várja a látogatóit. Budapest legkedvesebb karácsonyi programjának a tavalyi évben százezer látogatója volt a Bálnában.

Budapest karácsonyi mézeskalácsszobra

A Mézeskalácsváros egy kortárs köztéri szobor, amelyet idén nyolcadik alkalommal készítenek el és építenek össze a kész házakból egy hét alatt. A karácsonyi mézeskalácsszobor összeépítése egy társasági művészeti esemény.

Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket.

És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnünk. De az történt tavaly is, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek, szépen stilizáltak, tele díszes kacskaringókkal és domborodó erővonalakkal, mint a lugast körülnövő rózsabokor, úgy futották be a finom mintahálók a házfalakat, hogy amikor közelükbe ment az ember, levette a lábáról ez az érzékeny szépség.

Az építők elhelyezték a házukat, ahová csak akarták, ezt a sorsszerűséget szeretjük a legjobban ebben a játékban, hogy nem lehet hozzányúlni a letett épületekhez később, mert a tulajdonos önállóan érzi meg a helyet, ahová a legmegfelelőbb lenne az ő háza, és abba a művészetbe nem szabad beleavatkozni.

S ha megy minden a maga útján, akkor olyan telekszomszédságok alakulnak ki véletlenszerűen, mint amilyen például a Szentendre főtér – Óriáskerék viszony, vagy a másik oldalon a Csillagkapu – János-hegy – Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola – tizenkét emeletes budapesti panel - Barcelona futballstadion - Star Wars dokkoló – Eiffel-torony – Lánchíd ökumenikus tengely, pont, mint az életben.

A házakat vagy egy bármilyen városi épületet a résztvevők otthon építik, mindenki olyat, amilyet szeretne. Egyénileg vagy csapatban is dolgozhatsz. Egy épület elkészítése - még a kisebbeké is - nagy munka, ezért a szervezők szívesen segítenek. Különösen az első, szétégetett panelek, a másodszorra is bedőlő falak láttán gondol arra az ember, hogy nem akar ebben az egészben részt venni.

De az a tapasztalatuk, hogy végül megépül a mézeskalácsház, és szép lesz, egyedi, tündöklő, egy jó telekre kerül, jó kilátással, ki is világítjuk, a legtöbb esetben minden jóra fordul, mint egy átlagos mesében, ebben mindenki biztos lehet. Az elkészítéshez használati útmutatót adnak, melyet meg is filmesítenek. A tavalyi alkotóktól találsz inspirációt a weboldalon.

A várost december elején, az alkotók közreműködésével, egymást követő napokon építik össze. Nem lesz jelen mindenki egyszerre, az alkotókat kis csoportokba szervezik, a csoportok kétóránként váltják majd egymást.

Egy november utolsó hetében közzétett naptárban választhatod ki a számodra kényelmes időpontot. Ebben az időpontban hozod el az épületedet, ekkor választhatod ki a helyét a terepasztalon. Így, körülbelül egy hét leforgása alatt áll majd össze az idei Mézeskalácsváros.

Foglalj telket!

Mézeskalácsvárosban telek áll rendelkezésedre, melyre saját mézeskalácsházadat építheted. Ha van kedved, vállalj kis épületet vagy vállalj nagy épületet. Vállalj folyót, óratornyot, parkot, sportpályát, léghajót, vasútállomást, repteret, múzeumot, egyetemet, alagutat, felüljárót, hidat, hóemberkórust, vagy akármilyen apró részletet, ami szerinted része lehet egy karácsonyi városnak. 

Számos telek áll rendelkezésedre Mézeskalácsvárosban, a regisztráció kitöltésével foglalhatsz belőlük. Egy telket, egy A/4-es (21x29 cm) alapterületűnek képzelj el. Ha nagyobb épületet szeretnél építeni, akkor foglalj több telket. Arra az információra, hogy körülbelül mekkora területen képzeled el épületedet azért van szükségük, hogy megfelelő méretű terepasztalt készíthessék elő.

A részvételnek nincsenek költségei, különösebb kódexe sincsen, a társasági művészet a bizalom művészete: a telekregisztrációval teszel egy ígéretet, nagyon sokan számítanak rád, arra kérik a résztvevőket, hogy bármilyen viszontagságosak az építés körülményei, ne maradjanak távol a produkciótól a megbeszélt időpontban.

Vállalj kis épületet vagy vállalj nagy épületet, vállalj folyót, óratornyot, parkot, sportpályát, víztornyot, vasútállomást, repteret, múzeumot, egyetemet, alagutat, felüljárót, hidat, hóembercsoportot, vagy bármit, de ne vállald túl magad, nagyon fontos, hogy örömödet leld ebben a programban.

Légy szíves, úgy oszd be az idődet, hogy mindenképpen el tudd hozni alkotásodat azon a héten, amelyen építkeznek. A szoborhoz későbbi, vagy a csoportbeosztáson kívüli időpontokat nem tudnak adni neked.

További információ és telekfoglalás

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére