Jelenlegi hely

Cápasuli nyílt az Állatkertben

A Cápasuli az Állatkert májusban megnyílt új játszóparkja, a Holnemvolt Vár legújabb látványossága, amelyet a nagyközönség most péntektől vehet birtokba.

A májusban megnyílt Holnemvolt Vár péntektől újabb látnivalóval, a Cápasulival gazdagodik. Közben a leendő Pannon Park, és annak központi építménye, az úgynevezett biodóm kivitelezése is zajlik: hamarosan elkészül az a vázszerkezet, amely a majdani fedett park fölé boruló fényáteresztő teflon membránt fogja hordozni.

Nemcsak nőnek, tanulnak is

Az izgalmas bemutatóhely egy olyan világba enged bepillantást, amely a legtöbb állatkertben – már ahol egyáltalán foglalkoznak cápákkal, cápaneveléssel – rendszerint a közönség szeme elől elrejtve, a kulisszák mögött található.

Az új Cápasuliban azonban az ifjú cápák a nagyközönség szeme láttára fognak felnőni, sőt, a látogatók azt is láthatják, hogyan foglalkoznak velük a gondozók, hogyan tanítják meg őket arra, hogy az akváriumi medencék többi lakójával együtt éljenek, illetve, hogy együttműködjenek az állatkerti munkatársakkal például vizsgálat, kezelés esetén. A Cápasuliból kikerült „nebulók” később a leendő Pannon Park Pannon-tengeri akváriumának óriási cápamedencéjébe kerülnek.

A Cápasuli benépesítése „felmenő rendszerben” történik. A tervek szerint 7-8 cápafaj egyedeinek nevelésével fognak majd itt foglalkozni, ezek közül 4 faj már most is látható. A cápák mellett a velük közeli rokonságban álló ráják több faja, illetve többféle csontos hal is helyet kapott a bemutatóban.

A Cápasuli három medencéjében összesen csaknem egymillió liter tengervíz hullámzik, a medencék közül a legnagyobb – a benne lévő vízmennyiség alapján – a második legnagyobb tengervizes medence az országban, kevéssel lemaradva az elsőtől.

A medencék lakói

A Fővárosi Állatkert több mint 100 évvel ezelőtt is tartott már cápát, azonban akkor még csak az Adriában honos, kispettyes macskacápának tudtak megfelelő körülményeket biztosítani. Az új cápasuliban már most többféle cápa látható: feketeúszójú szirtcápa, rozsdás, homokszínű és rövidfarkú dajkacápa és zebracápa is, de a benépesítés folyamatosan zajlik.

Az akváriumban a cápák mellett többféle rája is megtekinthető, a gitárhalak, denevérhalak és aranymakrélák mellett.

A Cápasuli közönsége összesen 9 betekintő ablakon át szemlélheti a medencék lakóit. Mivel az üvegtábláknak el kell bírniuk a több tucat, vagy akár több száz tonnányi víz nyomását is, a betekintő ablakok speciális, 10 cm vastagságú üvegből készültek. A legnagyobb üvegtáblák 1,5 tonnánál is nehezebbek darabonként.

A majdani Pannon Park óriási cápamedencéje, ahová a Cápasuliból kikerült állatokat szánják, még sokkal hatalmasabb lesz. A Cápasuliban nemcsak az állatok, illetve a velük foglalkozó, őket nevelő állatkerti munkatársak részei a bemutatónak, hanem a háttér, a tengervíz előállításáért és megfelelő minőségéért felelős vízgépészet is.

Ennek jegyében még a nézőteret is a „steampunk” stílusra emlékeztető módon dekorálták, mintha a látogató Nemo kapitány hajóján járna éppen.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére