Jelenlegi hely

50 éves a BKV - Kiállítás a föld alatt

Egy kis nosztalgiázás a BKV Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumában rendezett kiállításon: régi BKV-s egyenruhák, járműtáblák, utastájékoztató anyagok, járművek modelljei, jegylyukasztók,  kapaszkodók és lámpák idézik a retrókorszakot.

50 éve, 1968. január 1-jén alakult meg a BKV. Azóta a fővárosi közlekedés rendkívül eseménydús fél évszázadot tudhat maga mögött, amelynek tárgyi emlékeiből nyílt kiállítás a BKV Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumában.

A BKV több, korábban önállóan működő közlekedési vállalat: a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem, a Budapesti Helyi Érdekű Vasút, és a Fővárosi Hajózási Vállalat összevonásával született meg, amelyekhez 1973-ban új ágazatként a metró is csatlakozott.

Az 50 évvel ezelőtti Budapestet még a Ganz villamosok, a 620-as és 180-as ősrégi Ikarusok és a szovjet gyártmányú trolibuszok jellemezték. A főváros fejlődésével párhuzamosan aztán változott, modernizálódott a közösségi közlekedés is. Nem csak új viszonylatok létesültek, korábban nem létező közlekedési csomópontok alakultak ki, de az évek múlásával a járműpark is kicserélődött, sőt bővült az igénybe vehető közlekedési eszközök köre is.

A BKV szervezete később, az 1970-es években a zugligeti libegővel, majd az 1986-ban újraindított Budavári Siklóval is gyarapodott. Egészen 2016-ig a HÉV is a Társaság keretei között működött.

Az idők során a BKV nevében és struktúrájában is több változás következett be: 1991-ben a BKV a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába került, 1996-ban részvénytársasággá, 2006-ban pedig zártkörű részvénytársasággá alakultunk, 2012-től pedig üzemeltetői vállalatként működik.

A kiállítás ennek a fél évszázadnak a történetét mutatja be. Olyan – ma már kuriózumnak számító – tárgyi emlékek segítségével csodálkozhatunk rá közelmúltunkra, mint:
-  régi BKV-s egyenruhák és karszalagok,
-  eredeti járműtartozékok (kapaszkodók, lámpák), amelyek felidézik a harminc-negyven évvel ezelőtti hangulatokat
-  a nosztalgia homályába vesző menetrendi táblák és járműtáblák
-  BKV-s plakettek, érmék, jelvények, zászlók
-  valamikori utastájékoztató anyagok
-  hajdani jegyek, bérletek, jegylyukasztók
-  a kor emblematikus járműveinek modelljei
-  a retrókorszakot felidéző egyéb fotók és dokumentumok

A Deák téri metróaluljáróban található különleges hangulatú múzeum hétfő kivételével 10 és 17 óra között tart nyitva, az 50 éves a BKV című kiállítás december 31-ig látogatható.

Jegyárak: felnőtt 350 Ft; diák és nyugdíjas 280 Ft; fotó- és videójegy: 500 Ft.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére