Barlangi Mikulás a Szemlő-hegyi barlangban
Időpont: 2017. december 1-4., 10.30-15.30
Helyszín: Szemlő-hegyi barlang, 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.
A Szemlő-hegyi-barlangba is ellátogat a Mikulás. A szarvasok vontatta szán helyett kötélen ereszkedik le a barlang falán, és névre szóló ajándékokat ad a gyerekeknek. A krampusz náluk barátságos és kedves, mert szeretnék a kicsi gyerekkel érkezőket is megbarátkoztatni ezzel a különleges programmal.
Csak bejelentkezésre tudnak fogadni gyerekeket a Mikulás csomagok számát ugyanis tervezni kell. A program ára: 3500 Ft/gyerek (csomaggal), 1300 Ft/felnőtt. A szervezők kérése, hogy egy gyerekkel maximum egy felnőtt jöjjön, mert a barlangi Mikulás elsősorban a gyerekeknek szóló program. A csoportlétszám maximált, a csoportok óra harminc perckor indulnak 10.30-15.30 között. A gyerekek neve és életkora, illetve egy-egy dicsérő mondat a gyermekről a Mikulásnak címezve hasznos információ.
M2 Télapó Expressz
Időpont: 2017. december 1-3.
Helyszín: Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba
A gyerekek és családok december 1-én, 2-án és 3-án ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt. Mindhárom napon, a délelőtti és délutáni előadások alkalmával, az Orient Csarnok színpadán az Eszterlánc mesezenekar szórakoztatja a gyerekeket és családjaikat. A Mikulás feldíszített gőzmozdonnyal érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz ingyenes fotót készíteni a Télapóval és a manóival. Emellett az Orient-csarnokban számos izgalmas gyerekprogram és további adventi meglepetések várják a látogatókat.
Poronty cirkusz - Mikulásos különkiadás
Időpont: 2017. december 3., 10.00–11.00
Helyszín: Nyitott Kör, 1027 Budapest, Jurányi utca 1.
Fogas porondmester úrnak ma rossz napja van – és ezt ő még nem is tudja! Svájc világhírű nyíllövésze, India fantasztikus mágusa és a komplett ének-zene- és tánckar, az utolsó pillanat után, lemondta az előadást (de az is lehet, hogy soha nem is tudtak arról, hogy el kellene jönniük). Fogas Kamillára bízza a helyzet megoldását, Kamilla viszont TipTopra gondol, mint a helyzet kulcsára. TipTop semmire sem gondol – legfeljebb a zsömléjére, amit szeretne végre elfogyasztani. Ha a bohócoknak ezúttal szerencséjük van, és a közönség soraiban hősök, varázslók és táncos lábú dalos pacsirták is vannak – akkor végül minden jóra fordul, s a Poronty Cirkusz nagy közös sikerrel zárhatja műsorát. Korosztály: 4-10 évesek
De hol van a Mikulás? - Marica Produkció
Időpont: 2017. december 3. 10.00
Helyszín: Bethlen Téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen tér 3.
December! Végre itt az ünnepek hónapja! Mikulás, karácsony és a szilveszter. S ha még a hófelhők is mind ide gyülekeznek, szívünkbe költözik a csodák izgalmas érzése tele játékkal, vággyal, örömmel. Mese a szívünk álmairól, a hófödte dombok lakóiról. Mese arról, hogy mi a valódi ajándék, s hogy vajon miféle meglepetés lapul a dobozok mélyén.
Együtt minden, hidd csak el, Fazék, répa hóember, Doboz, masni és kalács, De hol van a Mikulács? Az előadás után kézműves foglalkozás várja a gyerekeket. A Mikulás keresése 4 éves kortól ajánlott.
Mikulásország a Stefánián - Családi nap a Honvéd Kulturális Központban
Időpont: 2017. december 3. 10.00 - 15.00
Helyszín: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.
Mézeskalács birodalom: a kis manók segítségével és irányításával. Kézműves Ház: üvegfestés, csuhébáb készítés, gipszfestés, karácsonyi és mikulás díszek készítése, arcfestés, találkozás Hangával a Zenetündérrel, találkozás a Mikulással: 11.00 - 14 óráig (óránként 15 perces szünetekkel megszakítva) A Mikulás titkos útja című pályázat eredményhirdetése 11.45-kor A színházteremben14 órától Mikulás napi mulatság: a Csurgó Zenekar koncertje. A Csurgó zenekar egyedülálló színvonalas, interaktív, zenei és mozgáskoordinációs készségfejlesztő koncerttel várja a gyerekeket és szülőket egyaránt.
Szalóki Ági Mikulásváró koncertje
Időpont: 2017. december 3. 11.00-12.00
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, 188 Budapest, Rákóczi út 21.
Ági családi koncertjein az elhangzó dalokat a Körforgás c. lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt, a Téli-nyári labodából válogatja. Ezúttal is elhangzanak majd a kedvelt énekelt versek, többek között József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás és Garaczi László költeményei. A dalok a magyar, cigány, az afrikai mali és pigmeus, az indiai zenei hagyományok mellett a jazz és a könnyűzene világából is merítenek. Szalóki Ági arra kéri a gyerekeket, hogy készüljenek Mikulásköszöntő dalokkal és versekkel. Hozhattok ajándékot, rajzokat is a Mikulásnak. Biztosan örülni fog neki!
Mikulás a Gyermekvasúton
Időpont: 2017. december 2-3. egész nap
Helyszín: Gyermekvasút, 1021 Budapest, Hűvösvölgy
Idén éppen 20 éve hogy a Mikulás és segítői együtt vonatoznak az utasokkal december első hétvégéjén Budapest legnépszerűbb gyermekprogramján a Gyermekvasúton. A Mikulás és segítői a krampuszok ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös éneklés, játékok és személyes találkozás a Mikulással, aki édességekből összeállított mikuláscsomaggal ajándékoz meg minden gyereket.
A vonatok, mint hagyományosan a Hűvösvölgy állomásról indulnak, ahova az érkezőket a krampuszok gyermekprogramokkal és finomságokkal várják s invitálják közös táncra és játékra. Az esemény évről évre növekvő népszerűségnek örvend, a jegyek csak elővételben kaphatók. Igazi hagyományőrző program a város egyik legszebb kerületében.
A vonatok menetrend szerint Szépjuhászné állomáson fordulnak meg. Fel és leszállás csak Hűvösvölgy állomáson lehetséges. Az indulás előtt 15 perccel kérjük, szálljanak be a kocsikba, a helyfoglalás érkezés szerint történik. Indulás Hűvösvölgy állomásról: 8:20, 9:20, 10:20, 11:20, 12:20, 13:20, 14:20, 15:20, 16:20, 17:20
Csiribiri Mikulásváró Családi délután
Időpont: 2017. december 2. 16.00
Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria, 1028 Budapest, Templom u. 2.
- Brumi és a Mikulás - a Fabula Bábszínház zenés bábjátéka: A történet helyszíne egy medvebarlang. A kisbocsok nem akarnak téli álmot aludni, mert várják a Mikulást. Dorka néni, a szigorú medveszitter megígéri nekik, hogy ha gyorsan elalszanak, akkor talán kialusszák magukat addigra, míg a Mikulás megérkezik és találkozhatnak vele. A bocsok gyorsan lefekszenek, aztán elindulnak a mesés kalandok. Ez már a macik téli álma, vagy még a valóság? Ez rejtve marad. Egy kedves kismedvés mese azonban kikerekedik Brumiról és Barniról, és a szemünk láttára kel éltre a barlang rejtekéből. A nagyméretű bábok és a humoros történet hamar elvarázsolja kis közönségét. A mese végén pedig megérkezik a Mikulás.
- Diafilmkuckó - Diafilmvetítés a Mikulásra és a bábszínházra várakozás idejére
- Kézműves játszóház
Vál-völgyi Mikulásvonat
Időpont: 2017.12.01-03., 10:00 – 18:00
Helyszín: Vál-völgyi Kisvasút, Felcsút vasútállomás
Egész napos vidám, ünnepi rendezvény kicsiknek és nagyoknak! A Vál-völgyi Kisvasúton egy csodálatos varázslatnak lehetsz részese, ugyanis lehetőséged nyílik arra, hogy személyesen beszélgess a Mikulással! Ez nem egy hétköznapi utazást jelent, hanem közel 1 órás, varázslatos kalandot a gyermekek részére a nagyszakállú télapóval, a felnőtteknek pedig kellemes kikapcsolódást nyújt! Emellett a Kisvasút különleges köntösben mutatkozik be, hiszen pompázó világítással lesz feldíszítve a mozdony és a vagonok, illetve rengeteg program vár a gyerekekre az utazás alatt és a Felcsút Vasútállomáson kihelyezett, fűtött sátorban!
- kézműves foglalkozás a Manókkal
- gipszfestés
- virgácskészítés
- dekupázsolás
- karácsonyi képeslap készítés
- karácsonyfadísz, szalmadísz készítés
- arcfestés a Manókkalügyességi feladatok ajándékokkal
Minden vagonban Manók várják a gyermekeket, akik egy rénszarvas kvíz megválaszolásáért ajándékokat osztogatnak. Minden gyereket csokoládé és szaloncukor vár. Árak: felnőttjegy: 1.000 Ft, gyerekjegy: 600 Ft, 2 éves kor alatt ingyenes
Joulupukki az igazi finn Mikulás Budapesten
Időpont: 2017. december 6. 16-17.00
Helyszín: V., Vörösmarty tér
2017. december 6-án 16.00-17.00 között Budapesten lesz a finn Mikulás. Az eseményre a Vörösmarty téren várják az érdeklődőket. A részvétel ingyenes.
Cifra Palota - "Cifra Világ": Finnország - a Mikulás hazája
Időpont: 2017. december 3. 10.00 -13.00
Helyszín: MÜPA, 1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.
A Cifra Palota azokat a családokat várja, amelyek aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt. A színpadon zajló zenés, tánc- és meseelőadások, valamint az előcsarnok többi területén megrendezett zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok kapcsolódnak a programsorozat heti témájához és a Müpa más előadásaihoz. Korosztály: 0-12 év
Mikulás- és Karácsonyváró Kézműves Játszóház
Időpont: 2017. december 2. 10.00
Helyszín: Aranytíz, Budapest, V. ker. Arany János u. 10.
10. éve várjuk a Mikulást minden decemberben az Aranytízben. Idén személyesen ugyan nem jelenik meg, hiszen még az Északi-sarkon lesz december 2-án, de a krampuszait előre küldi hozzánk! A délelőtt során mézeskalácsot sütünk, karácsonyfa díszeket készítünk többféle technikával és még sok más kézműves foglalkozással várjuk a gyerekeket.
Jegyár gyerekeknek: 500 Ft (kísérőknek ingyenes)
PlayKID - Minimax Mikulásnap
Időpont: 2017. december 2. 10.00
Helyszín: Millenáris D csarnok, 1024 Budapest, Kis-Rókus u.16-20.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megszervezik a PlayKID - Minimax Mikulásnapot december 2-án a Millenáris D csarnokában. Ez a nap felhőtlen szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Sok színvonalas és élménnyel teli programmal és változatos zenei felhozatallal várnak a szervezők mindenkit, főszerepben a Mikulással, valamint a karácsonyi készülődéssel.
Babajátszó – Adventi ringató, Miklós napi köszöntő
Időpont: 2017. dec. 6. 16.00
Helyszín: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.
Környei Alice babajátszója 0-3 éves korosztály számára, várják a pöttöm gyermekeket és szüleiket. Szöszölő, molyoló, topogtató. Mackó-ringató, macska-táncoltató, tücsök-cincogtató. Énekek, játékok, mondókák. Az eseményen almakóstolóval készülnek. Egy felnőtt kísérőnek a belépés ingyenes, minden további felnőtt kísérőnek 500 Ft.
Télapó és az ezüst mackó
Időpont: 2017. december 2. 10.00 - 12.00
Helyszín: Lóverseny Téri Közösségi Ház, 1048 Budapest, Lóverseny tér 6.
A Nefelejcs Színház bábelőadása Hóembernek lenni jaj de jó! Főleg, hogyha hullik ránk a hó. Barátunk a Télapó, a hideg és a tiszta fehér hó.” Marci elindul egy hosszú, kalandos útra, hogy ajándékot hozzon Télapótól, a hóemberek városából kishúgának, Jutkának.
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges