Jelenlegi hely

7 kirándulási célpont a Budai-hegységben

A gyönyörű tavasz túrázásra csábít, adunk néhány tippet az idén 50 éves Pilisi Parkerdő helyszínei közül. Van köztük kilátó, arborétum és tanösvény.

Árpád-kilátó

Az egyik legismertebb kilátó a 376 méter magas Látó-hegy (régebbi nevén Gugger-hegy) délkeletre néző peremén álló Árpád-kilátó. A terméskőből és fából épült kilátó tetővel is el van látva, míg nyitott teraszáról a főváros központi részei láthatóak: a Dunán átívelő hidak, a Parlament, a Budai Vár és a Gellért-hegy a Szabadság-szoborral. Mivel a beépített terület szinte már a kilátó alatt kezdődik, így az esti fényben úszó főváros igen megkapó látványt nyújt az év minden szakában.

Megközelítés
Legkényelmesebben a látó-hegyi nyeregből, a 11-es autóbusz felső végállomásától, a zöld sáv és a zöld körjáratú jelzések együttes szakaszán juthatunk fel. A kilátó megközelíthető továbbá Fenyőgyöngyéről, a 65-ös és 65A autóbusz megállójától, vagy Hűvösvölgyből, az országos kék jelzésen.

Budakeszi Dinópark

A 2 hektáros Parkban 25 életnagyságú dinoszaurusz modell található, mindegyik ismeretterjesztő táblával van ellátva, továbbá kreatív játékokkal köthetik le magukat a vállalkozó szelleműek (teke, óriás csúzli, óriás jenga, trambulin, célba dobás, ásatás, ugróiskola). A gyermekek amellett, hogy szórakoznak a kedvenc dinoszauruszaikat látva, még tanulhatnak is ezekről a csodás élőlényekről. A dinó témájú játszótéren Dinó lovaglás várja a gyermekeket.

Megközelítés
A Dinópark a Budakeszi Vadaspark területén belül található: 2092, Budakeszi

Budaszentlőrinci pálos kolostorrom

A kolostort a XIII. és XIV. század fordulóján, olasz építőmesterek építették. A kolostor helyszínéül egy román kori templom melletti területet választottak az egykori Nádor falu szélén. A kolostor építtetője a pálos rend volt, amely az egyetlen magyarországi alapítású szerzetes rend. Az építés idején a környék gyéren lakott, nagyobb településektől távol eső, erdőkkel körülvett, csendes hely volt, ami a szerzetesi élet egyik alapfeltételének számított.

Mivel a kolostorban élőknek önmagukat kellett megvédeniük, olyan helyszínt választottak, ahonnét a környék könnyen áttekinthető volt. A kolostor a János-hegy és a Hárs-hegy közötti nyeregben épült, amely erre a célra stratégiailag megfelelőnek bizonyult. A kolostort végül a török hódítók pusztították el, falait tíz napon át ostromolták, a porig rombolás helyett azonban csak a használhatatlanná tétele volt a céljuk.

A XX. században megkezdett ásatások során feltárták a kolostorrom és a közeli, négyzet alakú építmény alapjait. Néhány éve a templom fő- és egyik oldalhajójában keresztet állítottak. 

Megközelítés
A kolostorrom a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától pár száz méterre található, onnan néhány perces sétával megközelíthető.

Kaán Károly-kilátó

A Kaán Károly-kilátó 1988-89-ben épült erdészeti kivitelezésben, a Budai-hegységben található Nagy-Hárs-hegy 454 méteres tetejére. Kő alapzatán helyezkedik el a négy fő tartóoszlop, amelyek vörösfenyőből készültek, a többi faszerkezetét tölgyfából faragták, de nem a hegytetőn, hanem Budakeszi határában, ahonnan helikopteren szállították őket a helyszínre. A kilátót  2016-ban felújították.

A toronyban felfelé haladva, az egyes szintekről egyre szélesebb panorámában gyönyörködhetünk, míg a legfelső emeleten már teljes körkilátást élvezhetünk. A János-hegy impozáns tömegét szinte közvetlen közelről csodálhatjuk, de a Hármashatár-hegy vidékére is innen láthatunk rá a legjobban.

Megközelítés
A Szépjuhásznétól a sárga sáv jelzéseket északnyugatra követve és a Gyermekvasút sínpárját átlépve kezdhetjük el a kapaszkodást. Röviddel a cél előtt választhatunk, hogy továbbra is a jelzést követjük, és így kényelmesebben, vagy egy jobbra elágazó, jelzés nélküli, rövidebb, de meredekebb úton kaptatunk fel a kilátóhoz. A jelzésen átlagosan 35 perc alatt lehet felérni.

Guckler Károly Tanösvény

Hármashatár-hegyen lévő 3,5 kilométer hosszú útszakaszon a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató interaktív táblák mellett két kiépített kilátópont is természetjárásra csábít. A kilátóteraszok Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát.

A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban. A tanösvény bejárása virtuálisan is lehetséges a https://parkerdo.hu/guckler oldalon.

Megközelítés
A Szépvölgyi út és a Hármashatárhegyi út találkozásánál lévő, a 65-ös és 65A jelzésű autóbuszok megállójától (Fenyőgyöngye étterem) kell elindulnunk a Hármashatár-hegy csúcsa felé az aszfaltozott úton. Remek alternatíva, ha az Országos Kék Túra jelzésén indulunk el a hegyre. A Hármashatárhegyi út felénél a zöld kereszt jelzésen kell betérnünk a Guckler Károly útra.

Budakeszi Erdészeti Arborétum

Az erdészeti arborétumi funkció első megfogalmazása 1958-ban történt: a településeket övező, közjóléti használattal érintett erdők megfelelő alakjának kutatásához keresett területet az Erdészeti Tudományos Intézet. Így kezdődött 1959-ben az erdőtelepítés átalakítása erdőszerűen nevelt gyűjteménnyé. 1978-ban az arborétum a Budai Tájvédelmi Körzet legdélebbi egységeként lett védett, mára a terület fokozottan védett. 2016. nyara óta szabadon látogatható, a vendégeket színes, több korosztály számára is érdekes programok várják.

Megközelítés
A Budakeszi Erdészeti Arborétumot a Budakeszit Telkivel összekötő országúton lehet elérni. Budakeszi felől érkezve a Hideg-völgyi Erdei Pihenőhellyel és parkolóval szemben kell balra lekanyarodni, majd a murvás úton kb. 500 métert haladva érhető el a parkoló és a pénztár épülete.

Látó-hegyi (Görgényi út) Örökerdő Tanösvény

Tanösvény az aktív élőhely-rekonstrukciók iránt érdeklődőknek. Az ösvény feketefenyvesben halad, ahol az őshonos fák elkezdték visszahódítani elveszett birodalmukat. Az erdész azzal segíti az őshonos kőrisek, juharok, hársak térnyerését, hogy kis lékeket nyit a fenyves zárt lombsátraiba.

Megközelítés
A 11-es busz végállomásától a Görgényi út lejtőjén lesétálva, a Szalonka út kereszteződését elhagyva jobb kézre esik az információs tábla.

Fa Book - ingyenes fahatározó applikáció

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére