Jelenlegi hely

Tehetséggondozó szervezetek - hasznos linkek

Magyarországon sok szervezet foglalkozik tehetséggondozással. Összegyűjtöttük azokat, ahol érdemes tájékozódni.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ)

http://tehetseg.hu/

Összefoglaló portál, ahol sok információ és tájékoztató anyag megtalálható a témában, pl.: tanulmányi versenyek, díjak, pályázatok, tehetség piactér, képzések, kiadványok, kutatások, játékok, programok, tehetségsegítő szervezetek, projektek, szakmai konferenciák, e-learning.

Nemzeti Tehetségsegítő Tanács

http://tehetsegpont.hu

A Tanács civil kezdeményezésre létrejött olyan független szervezet, amely munkájában koordináló, irányt mutató, esetenként szervező feladatokat lát el. Támogatja, segíti a tehetségek felismerésének, kiválasztásának, segítésének, ők és mestereik elismerésének különböző formáit, az ezeket oktató programokat, valamint a tehetséges fiatalok kapcsolatépítését, önszerveződését, és társadalmi felelősségvállalását.

Magyar Géniusz Portál

http://geniuszportal.hu/

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége honlapja.

Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VI. kerületi Tagintézménye

http://tereznev.gportal.hu/gindex.php?pg=36096166

Hasznos gyűjtemény:  tehetség tanácsadás, képzések pedagógusoknak, tehetséggondozó szervezetek, pályázatok, versenyek, műhelyek, szakkörök, táborok

Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület

http://www.aranyelme.hu

Az egyesület egy szakmai műhely, amely óvodás kortól serdülőkorig foglalkozik tehetséggondozó és fejlesztő programok biztosításával, tehetséges gyerekek támogatásával.  A kiemelkedő képességűnek bizonyuló gyerekek tudását és készségeit komplex fejlesztő programokkal gazdagítják, érvényesülésüket a szülőknek, pedagógusoknak nyújtott pszichológiai tanácsadással segítik elő. Szolgáltatásaikról (tehetségfelmérés, konzultáció, komplex tehetséggondozó foglalkozások, nyári tábor) itt lehet tájékozódni: http://www.aranyelme.hu/index.php/foglalkozasok

Új Európa Alapítvány

http://www.ujeuropaalapitvany.hu/

Az Új Európa Alapítványt a MOL hozta létre 2006-ban, ezzel a lépéssel is megerősítve, hogy társadalmi felelősségvállalását komolyan veszi. Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek és a gyermekegészségügy támogatására.

A MOL Tehetségtámogató Program 10-18 éves, a művészet, a tudomány vagy a sport területén eredményes fiatalokat segít eszközvásárlási- vagy útiköltség-támogatással.
A MOL Tehetséggondozásért Díjat évente 4-4 tanárnak, edzőnek ítéli oda az alapítvány kuratóriuma, akik kiemelkedő figyelmet fordítottak eddigi pályafutásuk során a fiatal tehetségekre, és akiket a díjra környezetük szakmailag és emberileg érdemesnek tart.
A Média a Tehetségekért Díjjal azoknak az újságíróknak a munkáját ismerjük el, akik fiatal tehetségek pályafutását mutatják be a nyomtatott vagy az elektronikus médiában.
A MOL Gyermekgyógyító Program azoknak a nonprofit szervezeteknek a támogatását vállalja fel, akik krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek rehabilitációja, fejlesztése céljából élmény és művészetterápiás programokat szerveznek.
A KÖSZ! Programban olyan magyarországi nonprofit szervezetek és egyházi szervezetek, intézmények kapnak támogatást, akik fogadószervezetként vesznek részt az Iskolai Közösségi Szolgálatban és programot valósítanak meg 9-11. évfolyamos diákok számára.

Iskolai tehetséggondozás

www.tehetseggondozas.hu

Sokszínű feladatgyűjtemény tehetséggondozáshoz: tesztek, feladatok, versenyek, hírek, információk

Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet

http://www.fovpi.hu/

Az intézmény olyan komplex pedagógiai szolgáltatásokat kínál a közoktatás szereplőinek - iskolaigazgatóknak, tanároknak, diákoknak és szülőknek - melyekkel megkönnyíti és eredményesebbé teszi a részvevők iskola világában folytatott, illetve az ahhoz kötődő nevelő-oktató tevékenységét, az osztálytermi és osztálytermen kívüli munkán át az intézményvezetésig.

Sakkpalota program (Polgár Judit Sakk Alapítvány)

http://sakkpalota.hu/index.php/hu/sakkpalota-program

Sakkpalota program egy olyan komplex képességfejlesztő módszer, amelyben a sakk, mint oktatási eszköz jelenik meg, így segíti a tanulók iskolai teljesítményét.

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány

http://messzehangzo.hu

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy a szociokulturálisan hátrányos helyzetű, korosztályukból kiemelkedő képességű gyermekeket olyan tudáshoz juttassa, amelyet más körülmények között nem, vagy nehezen tudnának megszerezni, a rászorultság okán teljesen ingyenesen, tematikus tehetséggondozó programban részesítse. Művészeti tehetségfejlesztő programjának (nyári tábor, évközi fejlesztő programok, ösztöndíj program) elsődleges célja, hogy a mindennapi élet nehézségeivel megküzdő gyermekek felfedezzék, felismerjék a bennük rejlő képességet, lehetőségük legyen és merjék bátran kipróbálni magukat és a megszerzett tudásukat használják a kreativitásuk megjelenítésére, hogy az előttük álló lehetőségeket a leghatékonyabban tudják kihasználni és kreatív, kiegyensúlyozott személyiségű alkotói lehessenek a társadalmunknak. Épüljön tudásuk a nemzeti gyökerekre, megismerve és újra fogalmazva azt.

Az iskolán kívüli tehetséggondozásban három fő területre helyezik a hangsúlyt – a művészetekre, sportra és a természettudományokra. A családi, a nyári táborok a folyamatos évközben zajló – Országjáró művészetek, természettudományok – tehetséggondozó programok, illetve az ösztöndíj jelentik a speciális fejlesztési lehetőséget.

Budapestimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Családháló
NOE
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Képmás Magazin
Ugrás az oldal tetejére