Jelenlegi hely

Önkormányzati támogatás iskolakezdéshez

Kik és hogyan kaphatnak önkormányzati iskolakezdési támogatást? A legtöbb kerületben az önkormányzatok is hozzájárulnak gyermekek iskolakezdésének költségeihez, azonban az összeg és feltételek eltérhetnek. 

Minden kerület saját maga szabályozza, hogy egyáltalán tud-e ilyen támogatást adni, és milyen feltételekkel. Ez lehet beiskolázási segély/iskoláztatási támogatás (utalvány vagy taneszköz csomag). Ezt támogatási formát a helyi önkormányzattól (elérhetőségek a Hivatalok-ban) lehet igényelni általában augusztus közepe és szeptember vége között.

Van, ahol minden iskolás kap csomagot vagy egy összeget, más helyeken 5 és 20 ezer forint közötti összeggel segítik azoknak a gyerekeknek a beiskolázását, akik többgyermekes családban élnek, alacsony az egy főre jutó jövedelem, hátrányos helyzetűek, esetleg tartósan betegek - fontos feltétel, hogy a diák lakcíme az adott településen legyen. Érdemes tehát felmenni a kerületi önkormányzat oldalára, és onnan letölteni az igénylőlapokat.

Tudomásunk szerint az alábbi budapesti kerületi önkormányzatok nyújtanak ilyen támogatást:
(Pontos információt tőlük tudtok kérni.)

I. kerület - Budavár

III. kerület - Óbuda, Békásmegyer

IV. kerület - Újpest

V. kerület - Belváros

VI. kerület - Terézváros

VII. kerület - Erzsébetváros

VIII. - Józsefváros

IX. - Ferencváros

X. - Kőbánya

XI. kerület - Újbuda

XII. kerület - Hegyvidék

XIII. kerület - Angyalföld, Újlipótváros

XV. kerület - Rákosmente

XXII. kerület - Csepel

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére