Jelenlegi hely

Öt tipp otthonról dolgozó szülőknek

Manapság egyre többen dolgoznak otthonról, ami amellett, hogy csábító lehetőség, veszélyeket is rejt magában. Nem olyan egyszerű összpontosítani és lendületben maradni, pláne, ha az embernek közben szülői feladatokat is kell teljesítenie. Lássunk öt tippet arra, hogyan csináljuk jól!

Otthon is legyen munkahelyünk

Az alapszabályok egyike, hogy ne keverjük a privát szférát a munkavégzéssel, és ez az otthoni munkára ugyanígy vonatkozik. Legyen egy kijelölt munkahelyünk, ha szerencsénk van, akkor egy egész szoba, ahol dolgozunk. Bármilyen csábító lenne, ne vigyük ki a munkát az étkezőbe, nappaliba, hálószobába, mert nem lesz jó vége annak, ha összekeveredik a szabadidő és a munka.

Legyen munkaidőnk

A másik nagy csapda, hogy az elején (különösen, ha saját vállalkozást viszünk) mi csinálunk mindent, és egyszerűen elszállnak a napok, azon vesszük észre magunkat, hogy már megint este van, és mi még mindig dolgozunk. És hétvégén is, mert valamikor utol kell érni magunkat. Az otthoni munka ugyanolyan munka, mintha munkahelyen végeznénk, tehát legyen eleje és vége, ha pedig valamit nem tudunk időben befejezni, akkor hagyjuk másnapra. Persze ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani (nekünk egyelőre nem sikerült, de dolgozunk rajta), pedig hosszú távon mindenképpen muszáj, különben gyorsan kiégünk.

Ne hanyagoljuk el a munkaszervezést

Vannak szerencsés emberek, akik jó szervezők, és mindezt ráadásul saját magukkal szemben is képesek érvényesíteni. A napi találkozók, az ügyfelek és a saját időnk beosztása – mind olyan dolgok, melyek nélkül az otthoni munka hamar káoszba fulladhat.

Húzzuk meg a határokat

Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy azért, mert otthonról dolgozunk, attól még dolgozunk. Igaz, a saját lakásunkban, de ez nem azt jelenti, hogy tengernyi időnk van ügyeket intézni (nyilván, ha nagyon muszáj, akkor rugalmasabban tudunk mozogni, mint akik kötelezően egy irodában ülnek). Az a jó hozzáállás, ha úgy gondolunk rá, mintha egy munkahelyen lennénk, ahonnan nem lehet csak úgy elszaladgálni, vagy munka közben hosszan cseverészni telefonon. Ez is csak egy munkahely, még ha otthon is van. Tiszteljük a saját időnket, és szoktassunk erre másokat!

Legyünk rá büszkék

Valamilyen oknál fogva az otthonról végzett munka sok ember számára még mindig nem számít „igazinak”, gyakran amolyan „jó, jó, persze, dolgozol, de azért az az igazi, amikor az ember bejár egy munkahelyre” érzése van az embernek. Pedig kevés annál jobb dolog van, amikor az ember a maga ura, és így is képes megkeresni a betevőt, hozzájárulni a család életéhez. Legyünk rá (és magunkra) büszkék!

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Álomút gyermekrajz pályázat

Álomút gyermekrajz pályázat

Szeretnél igazi úthengert vezetni? Kipróbálnád, milyen lehet utat építeni? Akár együtt az egész osztállyal? Ha igen, akkor nincs más dolgod, mint rajzolni!
Régi idők karácsonya Budapesten

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.
Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Eta néni 2021-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Országos adventi programajánló

Országos adventi programajánló

Adventi ablaknaptár, gyertyagyújtások, vásári és betlehemes programok.. a várakozás, a csodák, a meglepetések időszaka. Különleges adventi programok készülődnek szerte az országban, válogattunk belőle.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére