Jelenlegi hely

Kolonics György Általános Iskola

 
Cím: 1221 Budapest, Tompa u. 2–4.
Telefon: 229-2152
 
Igazgató: Fodor Istvánné
 
Iskolatörténet
 
Iskolánk 1976-ban nyitotta meg kapuit.
 
Tanulói elsősorban a Leányka utcai lakótelepről, valamint Rózsavölgyből érkeztek,innen az elnevezés: Általános Iskola Leányka Lakótelep.
 
Alapítása óta testnevelés tagozatos, évfolyamonként egy osztályban emelt szinten folyik a testnevelés tanítása, a sportra, egészséges életmódra nevelés minden osztályban kiemelt feladat. 1997 óta a másik osztályokban dráma óra is bekerült a tantárgyak közé.
 
Az iskola megnyitása után a korszerűen felszerelt tornaterem mellé évről-évre épült meg a többi sportlétesítmény. Először az atlétikapálya, kosárlabdapálya (melyeket ebben az évben felújítottak), később a pincében kialakított konditerem, majd 2002-ben megépült a tornaszoba is, mely a régi gondnoki lakásból és egy tanteremből lett összeépítve.
 
A politikai rendszer elvárásaként nálunk is működött az úttörőmozgalom. Az 5534. számú Makarenko úttörőcsapat pajtásai számos kulturális, tantárgyi, szellemi és sportversenyeken értek el kimagasló eredményeket. Az iskolai énekkar többször is arany fokozatú díjat kapott.
 
Kosárlabdázóink úttörő olimpián értek el dobogós helyezést.
 
A kötelező orosz nyelvet felváltotta az angol illetve német nyelv tanulása-melyet korszerű nyelvi laborban végezhetnek a diákok. Választható tantárgy lett a háztartástan és a vállalkozásismeret. Alsó tagozatos tanulóink szoroban órákon is elmélyülhetnek a számok világában. Harmadik osztálytól tanulnak idegen nyelvet, informatikát.
 
Könyvtárunk jól felszerelt, több mint 10 000 kötetet tartalmaz, kellemes és hasznos időtöltést biztosít diákjainknak.
 
Szakköreink: néptánc, rajz, informatika, tartásjavító torna színesítik a gyerekek életét.
 
Az évek folyamán az iskolát többször is átkeresztelték. A 80-as években 9. számú Általános Iskola, a 90-es években Tompa utcai Általános Iskola néven szerepeltünk. A 25. jubileumi év jó alkalmat kínált arra, hogy iskolánknak olyan nevet adjunk, amely híven tükrözi sporthoz való kötődésünket. Ennek szellemében 2001. május 1-jén felvettük Hajós Alfréd nevét. Célunk az volt, hogy olyan személyiséget válasszunk, aki nem csak sporttevékenységével, hanem egész életútjával követendő példa mindannyiunk számára.
 
Iskolánk fennállásának 25. évfordulóján vettük fel Hajós Alfréd  nevét.
 
2008 nyarának tragikus eseménye újabb névváltoztatásra késztetett minket. Szeptember elseje óta, Kolonics György Általános Iskola néven működünk.
 
Többszörös olimpiai, világ és Európa bajnokunkról névadó ünnepségen emlékeztünk meg. Tiszteletére megrendeztük I. Ókori olimpiánkat is, amelyen korhű öltözetben versengtek egymással osztályaink.
 
Kolonics György nevének felvételével emberi nagysága és sportsikerei előtt szeretnénk tisztelegni. Büszkék vagyunk rá, hiszen gyakori vendége volt iskolánknak, aktív résztvevője rendezvényeinknek.
 
Kötődésünk az olimpiai mozgalomhoz személyes eredetű is egyben. Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus iskolánk tanulója volt. Egy olimpikon nevének felvételével az Ő sikerei előtt is tisztelegni szeretnénk. Büszkék vagyunk rá, gyakori vendége, aktív résztvevője volt rendezvényeinknek. 2008 novemberétől az ő nevét viseljük.
 
2001 óta az olimpikonok nevét viselő iskolák családjába tartozunk, közös programokat, versenyeket, vetélkedőket szervezünk, illetve részt veszünk a társiskolák rendezvényein.
 
Jelentős eseménye a „Játszunk most együtt!” nevet viselő játékos sorverseny, melyen az iskolák gyerekekből, szülőkből és pedagógusokból álló csapattal vesznek részt, jelmezes, mesés váltóversenyen mérik össze erejüket.
 
Az olimpiai eszme ápolása fontos alkotóeleme iskolai programjainknak, hagyományainknak is.
Iskolánk 1976-ban nyitotta meg kapuit.
 
Évente megemlékezünk névadónkról egy szellemi és sportvetélkedő keretében. A vetélkedő témája évről évre változik, komoly felkészülést, kutató és gyűjtőmunkát igényel. Fontosnak tartjuk, hogy nem csak csapatok versenyeznek, az osztályközösségek minden tagja verseng valamilyen formában. A győztes osztály egy vándorserleg büszke tulajdonosa lesz.
 
Rendezvényeink gyakori vendége volt Kolonics György, Wichmann Tamás a kenukirály – a tantestület tiszteletbeli tagja, Csik Katalin – Csik Ferenc olimpiai bajnok úszó lánya, Kis Ferenc birkózó olimpikon, dr. Jakabháziné Mező Mária a MOA főtitkára, Ivanics Tibor a MOA Tanács tagja.
 
2005-ben szerveztünk először olimpiai délutánt Steinmetz Ádám, Steinmetz Barna, Zubor Attila, Kolonics György, Wichmann Tamás részvételével.
 
2006- ban már hét olimpikon fogadta el meghívásunkat!
 
Az olimpiai iskola ismérvei külsőségeiben is nagy szerepet kapnak nálunk. Kolonics György atlantai mezét, Csik Ferenc Nemzeti Sport díját vitrinünkben őrizzük. Az iskola előcsarnokában festmény látható névadónkról, az I. emeleti zsibongóban helyeztük el Hajós Alfréd mellszobrát, melyet Huber József szobrászművész készített iskolánk számára. A szobor mellett két olimpiai kopjafa kapott helyet, melyeken az olimpiák magyar aranyérmeseinek nevei olvashatók. A kopjafákat Munkácsy Károly szobrászművész, kerületünk díszpolgára adományozta iskolánknak.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a művész a mi iskolánkat méltónak találta arra, hogy alkotásainak otthont adjon.
 
Az I. emeleti folyosón az olimpiák története, magyar érmesei találhatók tablókon, melyeket a diákok készítették. Tárgyi emlékeinket nagy gonddal ápoljuk és őrizzük.
 
 

A Budapestimami 2012 őszi és 2015/16. évi "A mi iskolánk" című pályázata keretében több száz szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. A 2012. évi véleményeket ITT OLVASHATOD, 2015/16-ban erről az iskoláról az alábbiakat írták:

 

 

Hozzászólások

A Budapestimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.

3/b.osztály, köszönjük a nevelők áldozatos munkáját! Fiam nagyon szeret ide járni, sok barátja van, sikeresek a sportban és a tanulásban is! Büszkék vagyunk az iskolára és a benne élőkre! :)

3.b osztályba járunk, szuper hely! Sok sok sportolási lehetőséggel! Köszönjük!

3.b osztály - Jó tanárok, Jó tanulók, Jó csapat! Szeretünk ide járni! :)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére