Jelenlegi hely

Budafoki Hermann Ottó Általános Iskola

 
Cím: 1222 Budapest, Dévény u. 62.
Telefon: +36(1 )424-5108
 
Igazgató: Takács Éva

 

Mit nyújtunk a Herman Ottó Általános Iskolába járó gyerekeknek?

Otthonos iskolai környezet

Ahhoz, hogy a csemete lombkoronás fává növekedjen, sok-sok gondoskodásra van szüksége. Ahhoz, hogy a kisgyerekből hagyománytisztelő, okos felnőtt váljék, fejlődését a fához hasonlóan sok odafigyeléssel kell irányítani. Nagyon fontos, hogy a mai gyerekkel megismertessük és gyakoroltassuk azokat a bizonyos „íratlan erkölcsi szokásokat”, amelyek nagy része a viselkedéskultúrát alapozza meg. Sikert ebben elérni csak következetes és határozott elvárásokkal lehet. Az új dolgokra nyitott tantestületünk napi szinten vállalja és keresi a jó megoldásokat.

 Alapozó, tevékenygazdag oktatás

A Budafoki Herman Ottó Általános Iskolában az alapozó, biztos ismereteket adó munka mellett otthonos légkörben és tevékenygazdag iskolai program szerint próbálunk a mai kihívásoknak megfelelni. Az otthonosság jelenti a gondozott, rendezett környezetet, az egészséges életmódra való szoktatást, de jelenti azt is, hogy a tanár és a diák kapcsolatában a közvetlenség adja az alapot a jó együttműködéshez. Oktató-nevelő munkánk eredményét bizonyítja, hogy tanulóink közül sokan nyernek felvételt a nyolc osztályos gimnáziumba. Ahhoz, hogy értelmes elfoglaltságokkal tegyük tartalmassá a gyerekek életét, két fejlesztési irányba indultunk el.

 Ökológiai nevelés

Az egyik irány a környezetvédő program. Ezzel a programmal – sok más iskolával ellentétben – nem az ismeretek halmazát akarjuk bővíteni, hanem a környezettudatos magatartást és viselkedéskultúrát szeretnénk megalapozni. A program keretében a szűkebb és tágabb környezet összefüggéseit hangsúlyozzuk, célunk a környezettudatos szemlélet kialakítása. Iskolánk elnyerte az örökös Ökoiskola címet, és részesültünk a kerület által odaítélt környezetvédelmi díjban. Az egész iskolaévet átfogó ÖKO programunk („zöld napok”, ÖKO felelősi rendszer, korszerű életmód, felvilágosító programok, vetélkedők, rejtvények, teadélutánok, túrák stb.) a természet szeretetére való nevelést szolgálja. Minden tanulónk tanulja és megismeri Budafok közvetlen környezetét, történelmi és természeti múltját. Állandó partnereink: Zöld Jövő Környezetvédő Egyesület, Humusz-ház, Hérosz állatmenhely, Vízművek.
 
Hagyományőrző program
 
A másik irány a hagyományőrző program. Ennek keretében megismertetjük a gyerekekkel a magyar nép kultúráját, szellemi és tárgyi hagyományrendszerét. A naptári év jeles napjaihoz kapcsolódó népszokásokat (regölés, betlehem, pünkösdölés, zöldág-járás stb.) tanulóink minden évben osztályról-osztályra járva a régi hagyományoknak megfelelően adják elő. Alsó tagozaton tanóra keretében folyik a néptánc oktatás, táncházakon, rendhagyó népzeneórákon vesznek részt tanulóink. Például a Muzsikás, Kolompos együttessel. Büszkék vagyunk hagyományos játszóházi foglalkozásainkra, ahol többféle kézműves tevékenységben próbálhatják tanulóink: szövés, fonás, fazekasság, bőrözés, fafaragás, játékkészítés természetes alapanyagokból.  A falakon, vitrinekben elhelyezett gyermekmunkák tükrözik a tudatos pedagógiai fejlesztést.

 A jövő tanítási módszere

A hagyományok tisztelete és megismerése mellett jól megfér a modern technika.  Szívesen használjuk az informatikai eszközöket, melyek új lehetőségeket nyitnak meg a pedagógusok és a gyerekek számára is. Változatos tanítási módszerek alkalmazásával /pl. projekt mórszer, kooperatív technikák/ igyekszünk megfelelni korunk kihívásainak.
 
Nyelvoktatás
 
Az évfolyamokon emelkedő óraszámban tanítjuk az angol és német nyelvet. Alsó tagozaton játékosan, a felső tagozaton korszerű módszerekkel folyik a nyelvoktatás.
 
Sporttevékenység
 
Iskolánkban nagyon fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink minél többet sportolhassanak, mozoghassanak. A mindennapos testnevelést atlétika, karate, akrobatikus rock & roll, röplabda-és fociedzéssel egészíthetik ki diákjaink.      Négy évfolyamon szervezett úszásoktatásban részesülnek tanulóink. Népszerűek a családos kerékpártúrák és az osztálykirándulások. Versenyeken számtalan kerületi és budapesti bajnoki címet szereztünk.

Iskolai hagyományok

Az évek alatt komoly hagyományok alakultak ki iskolánkban, melyeket ápolásuk mellett újabbakkal igyekszünk bővíteni. Legfontosabbak: a közös őszi túra, a Szent Mihály-napi vásár, az Alapítványi bál, az évenkénti erdei iskolák, a Herman Ottó Napok rendezvényei, a kézműves-néprajzi, sport- és OKÖ-táborok. Büszkék vagyunk jól teljesítő tanulóinkra, ezért minden évben kiosztjuk az Év Tanulója és az Év Sportolója díjakat.
                                                                                                                                                     Takács Éva igazgató

 

 Forrás: http://hermanisk.hu/iskolankbemutatkozasa

 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

 

 

 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére