Tamási Eszter vagyok, pszichológus. Munkám során gyermekek tanulási problémáinak hátterét derítem fel. Az iskolai rossz teljesítménynek számos oka lehet: sokszor jó képességű diákok hibás tanulási módszerek, nem elég hatékony időbeosztás, motiválatlanság, vagy belső feszültségek, érzelmi zűrök miatt hoznak haza rossz jegyeket. Utóbbi esetben a rossz teljesítmény tünete az oknak a belső viharoknak, amelyet a gyermek esetleg nem tud szavakba önteni. Tanulási deficit esetén forduljanak bizalommal hozzám.
Emellett egyénileg és csoportban tanítok relaxációt. Az autogén tréning egy olyan, a nyugati orvoslásban is alkalmazott módszer, amely bizonyítottan segít optimalizálni a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszeri működést. Segít abban, hogy amikor időnk van pihenni, akkor tényleg el tudjunk lazulni, ne hánykolódjunk éjszakánként álmatlanul, vagy ne érezzük magunkat fokozott készültségben szabadidőnkben, szeretteink körében, esetleg legkellemesebb hobbijaink során. A hatékony pihenés javítja az immunműködést, védi a szív-érrendszert , segít a pszichés egyensúly helyreállításában.
Elérhetőség: tamasi.eszter1@gmail.com
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
Kedves Doktornő !
A fiam 8 éves lesz, egyke. Már az óvodában is probléma volt, hogy ha nem tetszett valami, durcázott, megsértődött, ( volt mikor tudta kontrollálni a viselkedését, volt mikor nem, előfordult, hogy ellökte pl. a társát-de ez ritka volt ) a másik pedig, hogy sokszor elsírta magát kis dolgokon. Az első problémával elmentem nevelési tanácsadóba,( óvoda utolsó hónapjaiban mondta az óvónő, hogy menjek) , de azt mondták a nev.tan-ban, hogy akkor lenne gond, ha veszélyes lenne másokra, verekedne, földhöz vágná magát, stb., illetve hogy némi óvónői túlkapás is lehet a dologban ( nem tudják pl. kezelni az óvodában, illetve fura volt, hogy előző évben 29 gyerek közül 12 gyereket minősítettek csak iskolaérettnek, így az én fiam is maradt még 1 évet. ) Az elsőt most kezdte, itt is hasonló problémákkal küzdünk, az év elején a magatartása nem volt jó, verekedett, kiállították többször, majd jött egy jó időszak , a tanítónénik is megdicsérték, majd most ismét durcázás van, nem annyira figyel, pedig meg tudná a feladatokat oldani, mert okos, (tanító néni mondta) és sokszor elsírja magát kis dolgokon, ami miatt félek, hogy csúfolni fogják. Mit tegyek ? Miről beszélgessek vele ? A tanító néni szerint nem vészes annyira a durcázás, de a sírást valahogy le kéne küzdenie ! Nagyon köszönöm, Andrea
Kedves Andrea!
Mivel személyesen nem ismerem önöket, sajnos csak általánosságokat tudok írni, többféle lehetőséget, remélem ezek közül talál majd olyat, amit hasznosítani tud. Az óvodáskor az idegrendszer érése miatt a szélsőséges érzelmek időszaka. Az érzelmek irányításának, szabályozásának képessége nagyjából az iskolás kor elejére alakul ki, de igazán hatékonnyá nagyjából az alsós évek végére válik. Óvodás korban akár minden napos "hiszti" is életkori sajátosságnak tekinthető, a későbbiekben pedig az várható, hogy fokozatosan egyre ritkulnak ezek a szélsőségesnek tűnő érzelmi megnyilvánulások. A ritkulás szó amiatt fontos, mert ettől még előfrodulhat, hogy időnként a gyermek az agresziójának, vagy például kétségbeesésének nem tud gátat szabni, és ilyenkor akár a felnőtteket is megrémítő módon reagál. Emiatt ezeknek az "érzelmi kilengéseknek" egy rész magától megoldódik, életkori sajátosságnak tekinthatő.
Az iskolakezdés önmagában oka lehet annak, hogy gyermeke frusztráltabbnak érzi magát, ami miatt verekszik, sír, vagy durcásan nem figyel. Új közösség, teljesítményhelyzet, szokatlanul szoros napirend. Ahogyan a felnőtteket is gyakran megviseli az első munkahely, és a későbbi munkahelyváltások, úgy a gyermekeknek is nagy kihívás az iskolakezdés.
Magyarázhatja még kisfia viselkedését, hogy egykeként megszokta a személyes figyelmet, hogy a játékokkal csak ő játszik otthon, stb, és a csoporthoz alkalmazkodást még most gyakorolja.
A gyermekek érzelmeiket az évek előrehaladtával egyre változatosabban tudják szavakban kifejezni, és ez segíti őket abban, hogy társaladmilag elfogadottabb módon mutassák meg, ha valami bántja őket, és segíti őket abban is, hogy a saját érzelmi állapotukról gondolkodni tudjanak, és döntést tudjanak hozni arról, hogy elkezdenek-e sírni, neki ugranak-e a másiknak, stb. A megkésett beszédfejlődés például gyakran jár együtt magatartási problémákkal. Éppen emiatt nagyon fontos segíteni a kisfiát abban, hogy azonnali cselekvés helyett inkább elmondja, mikor, mit érez.
Az alábbiakat tudom javasolni:
- Próbálja megfigyelni, feltérképezni, hogy mikor, vagy milyen helyzetkeben válik kisfia dacossá, vagy síróssá. Csak az iskolában fordul elő? Vagy néha otthon is? A tanítónőtől is kérdezze meg, hogy mit gondol, milyen helyzetek provokálják ki gyermekéből ezeket a reakciókat? Versengés? Vagy amikor nem jut hozzá valamihez, amit szeretne?
- Minden nap kérdezze meg gyermekét, hogy mi történt az iskolában. Engedjen teret annak, hogy annyit meséljen kisfia, amennyit kedve van. De akár segítheti is azzal, hogy konkrét kérdéseket tesz fel: pl. mi volt a legjobb ma az iskolában, vagy akár megkérdezheti azt is, hogy sírt-e valamiért aznap, vagy verekedett-e valakivel aznap. Fontos, hogy ha kisfia ezekről hajlandó mesélni, akkor minél inkább az együttérzést, és érdeklődést tapasztalja az ön részéről. Elképzelhető, hogy kisfia saját magától is mesélni kezd arról, hogy mikor miért sír, vagy dacol. De ha ennyire nem is sikerül közel kerülni a problémához, az már önmagában fejleszti kisfia empátiás készségét és a saját érzelmeiről való gondolkodás képességét, ha önök szertartásosan minden nap beszélgetnek arról, hogy mi történt az iskolában.
- Ha esetleg otthon is szokott kisfia sírni, gondolja végig, hogy ilyenkor hogyan reagál rá. Rögtön megnyugtatja? Vagy esetleg próbál következetes határokat tartani, és emiatt csak ritkán enged? Mindkét véglet: ha mindig az van a végén, amit kisfia szeretne, vagy ha sosincs az, amit kér, is vezethet ahhoz, hogy a frusztrációt nehezebben tűri. Fontos, hogy gyermekével egy -egy otthoni eset után is átbeszéljék, mi történt, ki mit szeretett volna, és hogyan alakult végül a megoldás.
- Ha esetleg utcán sétálva, vagy bárhol gyermek közösségben látnak síró gyermeket, beszélgethet fiával arról, hogy szerinte miért sír a másik. Vissza tud-e emlékezni, hogy ő miért szokott sírni, és ilyenkor hogyan szokta megvígasztalni magát.
- Ha esetleg kisfia panaszkodik amiatt, hogy kicsúfolják, amiért sír, de nem tudja megállni, kitalálhatnak egy játékos módszert azokra a helyzetekre, amikor elkeseredik, és érzi, hogy jön a sírás. Ha szeret rajzolni, akkor például kérje meg, hogy rajzolja le ilyenkor önnek, hogy miért jött a sírás. Vagy síráskor képzeljen el nagy könnycseppet, amit zsebre tesz, és otthon kiveszi zsebéből, hogy önnek mutassa meg, ne a többi gyereknek. Esetleg ehhez adhat is egy kis "könnycseppes dobozkát", (Kinder tojás belsejét, bármit) és papírból kivágott könnycseppeket a kisfiának, amiket ha jön a sírás, bele tehet a kis dobozkába, hogy aztán otthon vegye elő, és ne az iskolában lássák.
- Érdemes olyan mese kapcsán beszélgetni arról, hogy kisfia miért szokott sírni, amiben a főhős is valamiért sírdogál. Például K. László Szilvia: Marci és a galibák.
Ha esetleg úgy tapasztalja, hogy nem akar megoldódni a probléma, keresse fel ismét a nevelési tanácsadót, vagy ha van iskolapszichológust, illetve a családsegítő szolgálatot.
Üdvözlettel:
Tamási Eszter