1. A Meseház Óvodai Program gyermekképe:
Célunk a világ dolgaira nyitott, vidám, alkotó, aktívan tevékenykedő, a másság elfogadására kész, egészséges életmódot igénylő gyermek nevelése.
Az óvodás gyermek tevékenykedik, emlékezik, gondolkodik, elsősorban érzelmei vezérlik.
A világot meg kell ismernie, mert csak így tud benne élni.
A gyermek természetes kíváncsisága, játékossága, a felfedezés öröme kelti életre a tanulás iránti vágyát.
Valljuk, hogy minden mozgásos tevékenység a kisgyermek számára a világ megismerésének forrása és színtere, egészséges fejlődésének alapja.
Erre építkezik óvodai nevelésünk.
2. Óvodaképünk:
Arra törekszünk, hogy a családdal együtt teremtsük meg óvodásaink számára a nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám gyermekkort.
Nevelési programunk vallási és világnézeti tanítások igazságáról nem foglal állást, ezekben a kérdésekben semleges.
Nem adunk helyet előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben.
A migráns gyermekeink nevelésében biztosítjuk önazonosságuk megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmét
Befogadó pedagógiai szemléletünk középpontjában a gyermek áll, személyiségét megbecsülés és bizalom övezi.
Tiszteljük és szeretjük őt, figyelünk rá és segítünk neki, ha arra szüksége van.
Az óvó - védő funkció, a biztonság, védettség az óvodai környezet és az óvodában töltött idő egészére vonatkozik.
Valljuk, hogy az egyének közötti differenciák megléte természetes, és a tanulást ennek megfelelően a gyermekek képességeihez kell igazítani, nem a gyermekeknek kell alkalmazkodniuk az előre elrendelt feltételekhez.
A képességfejlesztést tevékenységeken keresztül, nevelési tartalmak közvetítésével, tudatos pedagógiai irányítással végezzük.
Rugalmas napirendünkben megnövelt idő áll rendelkezésre a szabad mozgásra, szabad játékra és a játékban szervezett tanulásra.
A gyermekcsoportok szervezése vegyes életkorú.
Így családi mintára együtt nevelődhetnek a testvérek, különböző életkorú, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek.
Ingergazdag, alkotásra ösztönző környezetben lehetőséget teremtünk gyermekeinknek a spontán illetve az óvodapedagógusok által szervezett ismeretszerzésre és önmaguk kipróbálására.
3. Nevelési céljaink:
Gyermekeink nevelésében a mozgás és játék személyiségformáló erejére építünk.
A különböző családokból érkező gyerekeket feltétel nélküli szeretettel, egyforma értékrend alapján neveljük.
Gyermekeink nevelésében meghatározó értéknek tekintjük az ingergazdag, egészséges életmódra nevelő környezet kialakítását és fejlesztését.
Nevelőmunkánkban prevenciós, korrekciós és kompenzáló tevékenységünkkel segítjük a rászoruló gyermekek optimális fejlődését.
Óvodánkban oly módon folyik a nevelés, a differenciált személyiségfejlesztés, hogy az a tanuláshoz szükséges képességek fejlődését segítse.
4. A Meseház Óvoda küldetésnyilatkozata
A Meseház Óvodában elsődlegesnek tekintjük, hogy a 3 - 8 éves korú gyermekek életkori sajátosságaiból fakadó alapvető szükségleteiket, a mozgást és a játékot mindennapjaikban szabadon élhessék meg. Ehhez ingergazdag, egészséges életmódra nevelő, szeretetteljes környezetet biztosítunk.
Emellett segítjük, támogatjuk a speciális nevelési szükségletű gyermekek egyéni, képességeihez mért fejlesztését.
Az óvodai élet minden területén nevelőtársnak tekintjük a szülőket, mint partnereinket a gyermekek hatékony nevelése érdekében.
Óvodánkban gyermekszerető, elfogadó, türelmes, empátiás készséggel rendelkező, a gyermekek érdekeit mindenkor szem előtt tartó dolgozók nevelik a gyermekeket.
Olyan óvoda vagyunk, amely innovatív, ön-, és környezetfejlesztő, képes megfelelni az új társadalmi kihívásoknak, elkötelezett a minőségfejlesztésben.
Forrás: www.mesehazovoda.hu
A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
DÍJAK ÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI ITT!
Azért szeretjük az óvodát, mert a gyermekünk szeret az Egressy úton található Meseház Óvodába járni.