Jelenlegi hely

Árnyas Óvoda

Cím:1192 Budapest, Vonás u. 10.
Tel.: 282-9557
Email: arnyas@ovoda.kispest.hu
Web: 
http://arnyas.kispest.hu/

Óvodavezető: Szücsné Juhász Csilla

Óvodánk három épületben (Vonás utca, Esze Tamás utca, Corvin kőrút) Kispest nyugodt, csöndes, műemlékvédelmi részén, az építészetével és zöldövezeti jellegével egyedi stílust képviselő Wekerle telepen működik. Ebből fakadóan az óvodai élet szervezése nagy energiát kíván minden dolgozótól, mert kiszolgáló helyiségeink nagyon hiányosak, illetve nagyon kicsik.

Tiszta levegőjű, szépséget és harmóniát árasztó környezetünk nagyban hozzájárul akisgyermekek egészséges testi, lelki fejlődéséhez. Játékokkal felszerelt udvaraink, csoportszobáink a változatos mozgásfejlesztést szolgálják, és sokféle tevékenységre, játékra kínálnak lehetőséget, bár ezek folyamatos bővítése illetve pótlása költségvetésből nem biztosított. Esze Tamás utcai és Corvin kőrúti épületünkben tornaterem áll a gyermekek rendelkezésére.

Óvodánkban évek óta kiemelt feladatnak tekintjük az egészséges életmódra nevelést. Ezen belül gondot fordítunk a környezet megszerettetésére, ápolására, védelmére, s mindezek előtt a gyermekek életét kitöltő változatos, spontán és szervezett mozgáslehetőségek biztosítására, ezért szeretnénk, ha a székhelyen is megvalósítható lenne egy tornaszobakialakítása.

Egészséges környezetben, egészséges életritmus kialakítására, valamint a játék semmivel nem pótolható – örömöt, biztonságot és sokrétű ismeretet rejtő - hatására összpontosítva foglaltuk össze feladatainkat.

Nevelőközösségünk által megfogalmazott fő nevelési céljaink:

  • gyermekeink élménygazdag, sokoldalú fejlődésének elősegítése, a mozgás domináns szerepét szem előtt tartva,
  • biztonságérzetük erősítése, szociális érésük segítése,
  • képességeik, készségeik fejlesztése változatos játéktevékenységek során,
  • környezetünk értékeihez való pozitív kötődésük megalapozása.

A nevelő-oktató munkát segítő szolgáltatásaink:

  • beszédhibás gyermekeinket szakképzett logopédus segíti a helyes beszéd elsajátításában,>
  • a természet szépségeit kirándulás és séták alkalmával ismertetjük meg óvodásainkkal,
  • gyermek- és bábszínházi előadásokra való látogatásokkal, helyben szervezett programokkal tesszük színesebbé hétköznapjainkat,
  • közösségépítő és a családok bevonását célzó közös együttlétek, ünnepek teszik változatossá mindennapjainkat.

Egyéb szolgáltatásaink:

  • gyermekeink számára lehetőség van az úszásoktatásra, az esztétikus mozgáskultúra megismertetését, megalapozását, a néphagyományok őrzését célozza a néptánc foglalkozás,
  • a testtartást javító torna, a Vuk torna, a karate, az RSG, a tartáshibák prevencióját, az állóképesség fejlesztését, az edzettség javítását szolgálja,
  • óvodásaink fantasztikus matematikai képességfejlesztésben vehetnek részt a sakk oktatás keretében,
  • a tanfolyamvezetők az óvodavezetőségével egyeztetve rászorultság esetén ingyenességet, vagy jelentős kedvezményt biztosítanak.

Azt szeretnénk nyújtani, amire minden korszakban, minden gyermeknek szüksége van: szeretetet, biztonságot, testi-lelki törődést.

Forrás: http://arnyas.kispest.hu/


A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.



 

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére