Jelenlegi hely

Zánkán és Fonyódligeten is megtarthatóak lesznek az ottalvós Erzsébet-táborok

Idén a tíz hét alatt 80 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborokban, amit most már biztonságosan megtarthatnak. Zánkán 3350-en, Fonyódligeten 800-an táborozhatnak egyszerre, összességében kétszer annyian, mint a korábbi években. A táborozók naponta 60 program közül választhatnak.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetőek.

A biztonság garantálásáért a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a táborokban.


Fotó: MTI / Vasvári Tamás - zánkai tábor megújult szobája

Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket. Az ottalvós táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt az étkezést biztosítják a résztvevőknek.

A szülőknek a táborért jelképes összeget kell fizetniük, amelyet a diákok később elkölthetnek a büfében.

Zánkán teljesen megújult a táborhely, így 21. századi körülményekkel várják a diákokat, Fonyódligeten pedig jelenleg is tart a felújítás, ott augusztus elsejétől jurtatáborban vehetnek részt a gyerekek.

 

Forrás: Magyarország Kormánya

Listakép: erzsebettaborok.hu

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Családháló
NOE
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Képmás Magazin
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Ugrás az oldal tetejére