Jelenlegi hely

Vissza az iskolába - tippek, hogy könnyebb legyen

Az iskolakezdés szinte minden évben felér egy tortúrával. Vissza kell rázódni egy olyan rendszerbe, amitől a hónapok alatt teljesen elszoktunk, visszatér a koránkelés, a személyes találkozások és az iskola minden pozitív és negatív velejárója. 

Tanítóként nem kergetek hiú ábrándokat, hogy a gyerekek a szünetben olvastak, számoltak, gyakoroltak. Pontosan tudom, hogy dőreség lenne azt gondolni, hogy a szülők-gyerekek tudatosan tartják szinten az év közben tanultakat, amire szeptembertől építhetnek a pedagógusok.
Mégis úgy gondolom, hogy az utolsó 2 hétben a családok tudnak tenni azért, hogy a gyerekeknek a szünidei semmittevésből könyebb legyen az áttérés a dolgos iskolai mindennapokba.

Az iskolára fel kell bizony lelkileg és testileg is készülni!

Beszélgessetek a jó dolgoról!

Legtöbb gyerek azért fél az iskolába menéstől, mert fél a kudarcoktól, a napi számonkéréstől, az állandó stresszhelyzetektől. Esténként, séta közben beszélgessünk vele az iskola POZITÍV oldaláról. A kellemes dolgokról, a barátairól, akikkel régen találkozott, milyen volt az osztálykirándulás, az együtt játszás, egy-egy program. Fontos, hogy az iskola iránti vágyat folyamatosan ébresztgessük bennük.

Biztosan nem tesz jót, ha sokszor hallja: "kezdődjön már az iskola...", "alig várom már, hogy iskolába menjetek..." - óhatatlanul azt vizionáljuk bennük, hogy otthon rosszak, az érzik, hogy feleslegesek, esetleg nem szeretik a szülei.

Semmiképpen ne mondjuk a különösen első osztályba induló gyerkőcnek - még viccből se: "majd az iskolában megnevelnek; ha ott így vislekedsz, fekete pontot kapsz" ... - az iskola mumusként él a gyermekben, nem az önfeledt tanulás, társakkal való kapcsolat helyszíneként fognak rátekinteni.

Álljatok át az iskolai napirendre

Míg a nyári szünetben a gyerekek nagy része reggel sokiáig alszik, ill. este későn fekszik le - szeptembertől ez pont fordítva kell, hogy legyen. Az iskolakezdés előtt már tudatosan ébresszük őket fokozatosan előbb, az utoló 3-4 napban pedig akkor, amikor iskolai időben kell majd kelnie. Nem csak fejben kell átállniuk a kicsiknek, hanem fizikálisan is. Természetesen ehhez az szükséges, hogy este fokozatosan korábban feküdjenek le. Lefekvéskor legyünk határozottak, ne enegedjünk a "még csk egy mesét hadd nézzek meg" könyörgéseknek.
TV... ügyeljünk arra, hogy a gyerek ne a TV előtt aludjon el, a lefekvés előtt legelább 20 percig semmilyen kütyüt ne nézegessen - ez biztosítja számára a nyugod és pihentető alvást. 

Az étekzésekben is próbáljátok az iskolai menetet "begyakorolni". Legyen reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Tanítóként napi szinten találkozom azzal a jelenséggel, hogy a gyerekek egy része üres gyomorral érkezik az iskolába - 10 óráig pedig éhesen üldögél a padban, nem tud kellően figyelni. Erre számos esetben azt a választ kapom a szülőktől, hogy "Nem bír még olyan korán enni!" - a válaszom: ez szoktatás kérdése (ill. legtöbb esteben a szülői kényelem az oka). Ha tudatosan, fokozatosan szoktatjuk hozzá a gyerekeket a keléshez és a reggelizéshez, mindenkinek könnyebb lesz!

Ha gyermekünk a nyári szünetben gyakran játszott mobiltelefonjával, számítógépen vagy nézett TV-t, az utolsó 2 hétben tudatosan rövidítsük napról napra a játék/nézési időt - ehhez ragaszkodjunk!

Vásároljatok együtt, időben!

A stresszmentes sulikezdés egyik alappillére, amivel e gyereket is elkezdhetjük a ráhangolódásra, a tanszerek, segédeszközök KÖZÖS megvásárlása. Állítsuk össze KÖZÖSEN a listát (1. írásbeli gyakorlás: a gyerek maga írja le, mit kell venni :-) ), majd egy vagy két megbeszélt napon szánjunk rá időt a KÖZÖS vásárlásra. Érezze a gyerek, hogy ez a vásárlás nem rohanós, ez most róla szól, ne akarjunk "túllenni rajta". Érdemes az áruházi prospektusokból (akár online, akár a nyomtatott formából) előre kiválasztani a vágyott tanszereket, mintázatukat. Fontos, hogy a gyerek érezze magáénak a tanszereit, a mintákat, már ez is motíváló tud lenni.
Vásárlás előtt nézzük át, mik azok a felszerelések, amiket előző évről továbbra is használhatunk. Nem kell minden évben új tolltartó, új vízfesték, új vizes tálka! Próbálja fel a gyerek a tavalyi tornacipőjét, ha kicsi, vegyünk újat.
A bolti feszültségek elkerülése érekében otthon beszéljük meg a gyerekkel, mekkora keret áll rendelekzésre a vásárláshoz
Otthon közösen újra nézegessük át, "simogassuk át" a megvásárolt tanszereket. A füzeteket kössük be KÖZÖSEN, lehet ez egy délutáni program.

Készüljünk egy kicsit tudással is!

Tudom, tudom... nyár van, meleg (ha most a napokban épp esik az eső, akkor is...), de muszáj egy kicsit a gyerekeknek tanulásban is felkészülni az iskolára. Nem kell óriási anyagokat áttanulmányozni, több lépcsőben kezdjük el!

1. lépés játékosan: rengeteg foglalkoztató, figyelmet, memóriát fejlesztő játék létezik. Kezdjük ezzel! Legyen TUDATOSAN beépítve az utosó 2 hétbe a játék: memóriajáték, logiko, brainbox, megfigyelést segítő játékok. De kiváló lehet egy-egy gyerekújság rejtvény része is, ahol már gondolkodniuk és írni is kell. De a gyerek ne egyedül vagy a testvérével játszon - ezekhez a játékokhoz szüksége van a szülőre, aki így látja a gyermeke memóriáját, megfigyelőképességét.

2. lépés: még mindig játékosan: egy-egy mese vagy rövidfilm megnézése után a szülő tegyen fel szóban konkrét kérdéseket a mesében történtekről, amire a gyereknek válaszolnia kell (szóban). Pl. kik voltak a főszereplők, milyen színű autóval ment a főszereplő, milyen gyümölcsöket látott - ehhez bizony a szülőnek a gyerekkel együtt kell megnézni a mesét/filmet és közben jegyzetelni. Nagyobbaknek lehet akár ismeretterjesztő rövidfilm - pl. az én gyerkeim nagyon szeretik a Hogyan készült? sorozatot (youtube-n is elérhető), ill. a National Geogarphic és az Animal Planet csatornák kisfilmjeit.
Ugyanezt megcsinálhatjuk olvasott szöveggel is (ez lehet mese, recept, játékszabály, utcai plakát, bolti akció) - elolvassuk (először szülő, majd közösen, utolsónak a gyerek egyedül) és a szülő szóban teszi fel a kérdéseket, a gyerek szóban válaszol. Ha nem emlékszik, nem baj, keressük ki közösen a megfejtést!

Matek  - a mumus... jövet -menet gyakorolhatunk. Az előttünk álló autó rendszámát különbözőképpen összeadhatjuk, kivonhatjuk, szorozhatjuk. A rendszámtáblák remek olvasási készséget fejlesztő játékot is rejthetnek magukban: a 3 betűs rendszámokat egészítsük ki betűkkel, hogy értelmes szót kapjunk! pl. HVK - haverok, LHL- lehel, BGR - bögre stb.
Közös főzéskor a méricskélés is lehet egy matek feladat: a 2,5 dkg hány gramm? Számoljuk ki, tömegileg miből kell több - száraz vagy folyékony alapanyagokból?
Boltba induláskor a prospektusokból kiválasztva összeszorozhatjuk az árakat (pl. ha 3 csomagot veszünk, mennyibe fog kerülni) és a végén összeadhatjuk a vásárás összegét, mondván, elég pénzt vigyünk magunkkal. A prospektusokból kivágott képekkel mi is állíthatunk össze feladatlapokat a gyerekeknek.

Írás - az elmúlt időben elhatalmasodott az a felfogás, hogy nem is kellene írni, mert már mindenki számítógépen vagy telefonon kommunikál - valóban, csakhogy tele helyesírási hibával... Az írásgyakorlás nagyon fontos eleme, hogy a szavakat helyesen gyakoroljuk be, azok vizuálisan is megmaradnak a gyerekekben. Kezdhetjük ezt is játékosan: írassuk a gyerekkel a bevásárló listát, írja le sorba, melyik boltba kell mennünk.
Másolás: vegyük elő az előző évi nyelvtan tankönvet és a szószedetben lévő szavakból fokozatosan másoljanak (10-15-20) vagy egy-egy meséből 4-5 mondatot. A másolást mindig ellenőrizzük le, a hibákat pedig újraírással javítsák a gyerekek!
Harmadik osztály után az írást cifrázhatjuk: írj 5 főnevet, melléknevet, igét a szobából a körülöttünk lévő lakásból, udvarról!
Vegyük elő az élményeket! Vegyétek elő a laptopot, telefont és nézegessétek végig a nyáron készült fényképeket - közben pedig leírhatja a gyerek, hogy hol járt, mit látott - így lesz egy listája az élményeiről. Közben beszélgethettek az átélt vicces, mókás eseményekről.

Utolsó lépésként mehetnek az önálló feladatok - de ezt sem szabad túlzása vinni, miközben legyünk határozottak és hagyjuk, hogy a gyermek egyedül dolgozzon! Az internetről rengeteg szövegértő feladatlap tölthető le, a nagyobb áruházakban is már elérhető egy-egy ilyen kiadvány. Segtségül hívhatjuk az előző évi olvasókönyvet is: az órán esetleg fel nem dolgozott olvasmányokat most elolvashatjuk, elkészíthejük hozzá a feladatokat. A végén mindig ellenőrizzünk, segítsünk a helyes válasz megkeresésében és javítsunk!

Olvasás: ha nem szeret olvasni, vagy  az otthoni könyvek uncsik - menjetek el könyvtárba! A könyvtárak nagy része 14 év alatt ingyenes, remek program meglátogatni a helyi gyerekkönyvtárat. Még nagyobb kaland, ha nem autózunk, hanem esetleg tömegközlekedéssel, kerékpárral megyünk. A legtöbb gyerekkönyvtár olvasókuckóval, babzsákokkal, társasjátékokkal és különböző foglalkozásokkal is várják a gyerekeket.

Bár nem vagyok számítógép-párti, a nyár végi gyakorláshoz segítségül hívhatjuk az interneten fellelhető tanulást segítő portálokat (wordwall, tankocka,matekoázis, okosdoboz, kisiskola, okoskaland) - fontosnak tartom itt is megjegyezni, hogy a feladatok megoldása alatt a gyerekkel legyünk ott, ne hagyjuk magára!

Az itt felsorolt feladattípusok csupán ötletek kívánnak lenni, sok minden függ a szülő kreativitásától. 

Zárjuk le a nyarat!

Mindenben fontos a kezdet és a vég. Ilyen a nyár is. Szervezzünk a nyár utolsó napjaira egy nagy közös sétát, esetleg kirándulást, közös fagyizást, de egy nyárzáró családi grillazés/piknik is beleférhet. A gyerekek így érzik, érezhetik, hogy egy "új fejezet" kezdődik, ami új élményekkel és kalandokkal lesz teli.

A nyugodt iskolakezdés nem lehetetlen, csak tennünk kell érte!

Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami - tanító, egészségfejlesztő
2 gyermek édesanyja

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére